Valtteri Bottas a Twitteren jelezte, hogy eladóvá vált autója, egy Mercedes AMG-GT S. A 2018-as, négyliteres, V8-as motorral szerelt kupé 522 lóerős, százas tempóra 3,8 másodperc alatt gyorsul.

Az ára 190 ezer euró (68 millió forint), ami nem kevés pénz, cserébe az autót Bottas személyesen adja át, és a vevő egy gokartozásra is vendége lesz Lahtiban.

Bottas helye egy ideje bizonytalannak tűnik a Mercedesnél, nem csoda, hogy a kommentelők azonnal lecsapták a magas labdát.

“George Russell, érdekel?” – írta egyikük, míg valaki arról érdeklődött, hogy “gyakran ragad-e kettesben a gép”.

“Azt hiszem, Lewisnak ugyanilyen autója van, de az kicsit gyorsabb” – állapította meg egy harmadik twitterező, egy negyedik pedig arra jutott, hogy “ha ez nem árulkodik arról, hogy Bottas távozik a Mercedestől, akkor semmi”.

A Vezess is tesztelte már az AMG GT S-t. Olvasd el a véleményünket róla: