A Forma-1 költségcsökkentési reformjai keretében 2023-tól a versenyzők fizetését is korlátoznák, még pontosabban a pilóták bérére szánható összegnek szabnának plafont a csapatoknál, egy-egy alakulat 30 millió dollárt költhetne évente a két versenyzőre, ha pedig ennél többet szeretne, azt az autóra és működésre engedélyezett, addigra 135 millió dolláros keretből kellene kiegészítenie.

Ugyan az alakulatok többségének megfelel majd a 30 milliós mozgástér, a top sztárok azért egyedül is keresnek ennyit, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton legalábbis most többért dolgozik – és minden bizonnyal a jövőben is így lesz, ha marad.

A Bahreini Nagydíj sajtónapján többek között erről is kérdezték az angolt, aki egy igen kínos hibát is elkövetett.

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is nyilatkozott a témában tegnap, az osztrák azt mondta, hogy a pilóták így is „túl sokat keresnek”, és hogy örülniük kéne, hogy ez a munkájuk, mellette pedig valami pénzt is kapnak, éppen elég lenne nekik maximum évi 10 millió.

F1: Hamilton leégette magát a sajtótájékoztatón 1

Amikor a fentiekkel szembesítették az angolt, így reagált: „Az kicsoda?”. Az AlphaTauri csapatfőnöke, jött a válasz, amire Hamiltonnak már csak egy „Á!”-ra futotta.

Az osztrák szakember nem a legfeltűnőbb jelenség, ugyanakkor Tost Hamilton Forma-1-es pályafutásának kezdete óta jelen van a paddockban, így elég védhetetlen, hogy a Mercedes versenyzője nem tudta, kiről van szó.

Ami Hamilton érdemi véleményét illeti, így beszélt a fizetési plafonról:

„Személy szerint nem ellenzem, de azért gondolok a feltörekvő fiatalokra, a jövő sztárjaira, és nem értem, miért kéne őket hátrányba hozni, ha sokat adnak az F1-nek.”

„Ha megnézünk más sportágakat, némelyikben szintén van fizetési plafon, de nagy különbség, hogy azokban az egyének sokkal szabadabban rendelkeznek az imázsukkal, más területeken (reklámok, szponzorációk, saját márkatermékek – a szerk.) hasznot húzhatnak belőle. Itt nem igazán rendelkezünk ezzel. Ez egy több milliárd dolláros sportág, a pilótákat fizessék csak meg azért, amivel hozzájárulnak ehhez.”

Forrás: ESPN.com
Kép(ek) forrása: Getty Images