A Red Bull szempontjából a lehető legrosszabb hír érkezett: a Red Bull Racing és az AlphaTauri motorpartnere, a Honda úgy döntött, nem hosszabbítja meg velük 2021 végéig szóló szerződéseit, a jövő év végén elhagyják a Forma-1-et.

Az F1-be 2015-re a McLaren partnereként visszatért Honda három év után intett búcsút a wokingi csapatnak, hogy 2018-ban előbb a Toro Rosso (ma már AlphaTauri), majd 2019-től a Red Bull Racing motorszállítója legyen.

Az energiaital-gyártó Forma-1-es programjának egyik pillére volt a Honda részvétele, ugyanis a Renault-val a hibridkorszak kezdete óta elégedetlen Red Bull korábban sem a Mercedestől, sem a Ferraritól nem tudott erőforrásokat szerezni. A Honda távozása a Red Bull F1-es jövőjét is bizonytalanná teszi, ugyanis az elmúlt években többször is elmondták, hogy versenyképes motor híján kiszállhatnak – az új Concorde-egyezmény pedig lehetővé is teszi a bármelyik szezon végén való távozást.

A Red Bull Racing a bejelentést kommentálva köszönetet mondott a Hondának az eddigi munkáért, valamint kiemelte, hogy a hibridkorszak kezdete óta a japán márka volt az egyetlen motorgyártó, amely két csapattal is – Red Bull Racing, AlphaTauri – futamot tudott nyerni.

„A csapatunk megérti, milyen nehéz döntés volt a Honda számára a Forma-1-ből 2021 végén való távozás. Az autóipari fókuszváltás miatt a Honda kénytelen volt más területekre összpontosítani az erőforrásait, amit megértünk, tiszteletben tartjuk az okokat. A döntés nyilvánvalóan komoly kihívás elé állít minket, de voltunk már hasonló helyzetben, erősek vagyunk, felkészülten tudunk reagálni, ahogy ezt már korábban is bizonyítottuk” – mondta a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner.

„Bár csalódást okoz, hogy nem folytatódik a partnerségünk, borzasztóan büszkék vagyunk a Hondával elért közös sikereinkre, a két Red Bull-csapattal megszerzett öt futamgyőzelemre és 15 dobogós helyezésre, mindenkinek köszönjük a Hondánál az erőfeszítéseket és az elkötelezettséget!”

„A 2020-as és 2021-es erőfeszítéseink változatlanok, a közös cél az, hogy futamgyőzelmekért és a bajnoki címért küzdjünk. A Forma-1 friss Concorde-egyezményének aláírásával a Red Bull Racing hosszú távon elkötelezte magát, várjuk az innováció, a fejlesztés és a sikerek új korszakát. A csapat most a rendelkezésre álló időt igyekszik majd kihasználni arra, hogy mérlegelje a helyzetet, és megtalálja a legversenyképesebb erőforrás-megoldást 2022-re és azon túlra.”

Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Honda Red Bull Sport