Tavaly sokat lehetett hallani arról, hogy az amerikai Chase Carey távozása után a Mercedes-főnök Toto Wolff lehet majd a Forma-1 következő vezére, ám a pletykák egy idő után elhaltak, a múlt héten pedig a Ferrari egykori csapatfőnökét, az elmúlt években az Audinál, majd a Lamborghininél, valamint az FIA-nál dolgozó Stefano Domenicalit nevezték meg a leendő CEO-ként.

A brit Sky Sportsnak Wolff megerősítette, hogy valóban hívták, ám a Ferrari ellenállása miatt lehetetlen lett volna számára az F1 irányítása.

„Nehéz helyzetben voltam, mert elgondolkodtatott a Liberty ajánlata. De rájöttem, hogy imádom a stoppert, a versenyt. A vezérigazgatói munka pedig egészen más tészta. De nem is volt sok értelme ezen gondolkodni, mert a Ferrari világosan jelezte, hogy nem, mi vétóznánk, így már a tárgyalások korai szakaszában vége is lett a dolognak” – idézte fel az osztrák.

„Megvan a joguk a vétózáshoz, ezért is nem gond ez. Ezzel együtt amúgy is jól érzem magam a mostani munkámban, soha nem is vágytam máshova. Álomszerű a kapcsolatom a Mercedesszel, az összes munkatársammal. Úgy érzem, még mindig sok mindent érhetünk el együtt, ha a puszta Forma-1-es csapatnál tovább fejlesztjük a céget – persze nem megfeledkezve a prioritásokról” – folytatta.

Bár végül exferraris ember ül majd az F1 vezérigazgatói székébe, Wolffnak semmi gondja Domenicalival, sőt, a többi csapatvezetőhöz hasonlóan ő is nagy örömmel fogadja az egykori kollégát:

„Stefano nagyszerű fickó, erős jellem, nincs nála becsületesebb ember. Ismeri a versenyzés minden aspektusát. Volt sportigazgató, csapatfőnök. Látott kudarcokat, megélt sikereket. Az Audinál is dolgozott, majd a Lamborghini vezérigazgatója lett, sikeressé is tette a márkát. Talán ő a legalkalmasabb ember a Forma-1 vezetésére” – méltatta Wolff az olaszt.

Forrás: Sky Sports
Kép(ek) forrása: Getty Images