Kettős kieséssel zárta hazai versenyét a Ferrari: mint megírtuk, Charles Leclerc saját hibájából rongyolt bele a Parabolica gumifalába, Sebastian Vettel futama pedig még a monacóiénál is korábban ért véget, mindössze pár kör után kiállni kényszerült fékhiba miatt.

„Már pár körrel korábban is voltak gondjaink a fékekkel. Nem gondoltam, hogy ez lesz a vége, de arra számítottam, hogy komolyabb figyelmet kell majd fordítanunk rájuk” – mondta a négyszeres világbajnok, aki később már bővebben beszélt a probléma hátteréről.

„Ez a legrosszabb, ami történhetett, de legalább a legjobb helyen történt” – utalt arra, hogy a célegyenes végén vált féktelenné, amit a Rettifilo-sikán bukóterében két hungarocelltábla bánt. – „Ha bárhol máshol történt volna, annak nem lett volna valami szép vége. Teljesen elveszítettem a pedálnyomást, így kieresztettem egyenesen.”


Csőstül jött a baj a Ferrarira, pedig a maranellóiak esélyei már a rajtot megelőzően sem voltak jók a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, amit a 13. és a 17. rajtkocka is igazol. „Roppant frusztráló volt” – véleményezte a hétvégét Vettel, majd néhány másodperc néma csend után hozzátette: „Azt se tudom, mit mondjak… Az autóban is lehet érezni, ha nincs esélyed arra, hogy bármit is tegyél.”

„De nehéz időszakok is részei a sportnak, illetve az életünknek. Ugyanakkor tudjuk, mekkora erőfeszítéseket tesznek meg ezek a srácok. Sajnálatos, hogy ott vagyunk, ahol, a hazai versenyünk miatt is. Emiatt áldás, hogy senki sem volt a lelátókon” – utalt arra, hogy zárt kapuk mögött rendezték a futamot, de a soron következő, mugellói hétvégén már más lesz a helyzet.

F1: Vettel annyira frusztrált, hogy szóhoz sem jut 2

Vettel a pontversenyben csak a 13. helyen áll 16 ponttal, tizedannyival (!), mint a bajnokságot vezető Lewis Hamilton. A csapatok között a Ferrari is csak hatodik, a Renault mögött, ami nem éppen jó felütés a jubileumi, 1000. versenyük előtt.

Forrás: Formula1.com, PlanetF1.com
Kép(ek) forrása: Getty Images