Bár a 22 éves Charles Leclerc csak 2018-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, hosszú évekkel Michael Schumacher végleges visszavonulása és a legenda síbalesete után, a Ferrari monacói ifjoncának mégis van személyes élménye a hétszeres világbajnok némettel.

Leclerc nemrégiben a Twitteren osztott meg egy fotót, melyen társaival együtt még gokartos kisgyerekként találkozott a ferraris szupersztárral 2006-ban, amikor ők és Schumacherék is a franciaországi Paul Ricard pályán teszteltek – kísérőszövegében azt írta, sosem gondolta volna, hogy egyszer ő is az olasz csapatnál vezet majd.

Az F1 hivatalos oldalának így idézte fel az esetet:

„Le voltam nyűgözve, leginkább erre emlékszem. Nehéz lenne megmondani, pontosan miről is beszéltünk, mert igazából csak arra emlékszem, hogy bámultam a vörös overallját, őt, ahogy bármelyik gyerek tette volna, ha Michaellel találkozik” – kezdte.

„Nagyon különleges élmény volt. Emlékszem, hogy bementünk a paddockba, és lehetőségünk volt találkozni vele. Mi a gokartpályán teszteltünk aznap. Megkértem, hogy írja alá az overallomat. Utána mennie kellett a mérnökökhöz. Nagyon kedves volt, nekünk pedig nagy szerencsénk volt, csak mi voltunk ott a paddockban. Szakított egy kis időt arra, hogy beszélgessen velünk, nagyon jó volt!”

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Formula1.com
Kép(ek) forrása: Getty Images