Négy keserves év után Fernando Alonso 2018 végén búcsúzott el a McLarentől, kiszállt a Forma-1-ből, hogy más kategóriákban keressen sikereket. A spanyol tavaly világbajnoki címmel fejezte be a WEC-programját a Toyotával, idén év elején újonchoz mérten ragyogóan szerepelt a Dakar-ralin, májusban pedig harmadszor is nekifut majd az Indy 500-as futamnak a McLarennel.

A spanyol az elmúlt időszakban többször is utalt arra, hogy 2021-re az F1-es visszatérés is a tervei között lehet.

A kétszeres világbajnok generációjának egy másik tagja, a 40 éves Kimi Räikkönen 2010-11-ben tartott F1-es szünetet, majd 2012-es visszatérése óta is a sportágban szerepel – tavaly óta az Alfa Romeónál.

A 2007-es világbajnokot Barcelonában megkérdezték Alonso esetleges visszatéréséről.

„Nem rajtam múlik, és nem is tudom, hogy vissza akar-e térni vagy sem. De fiatalabb nálam és most is versenyez. Az mindegy is, hogy dakarozik vagy bármi mást csinál, a lényeg, hogy folyamatosan vezet” – kezdte. „Én két évig raliztam, mindig tanultam valami újat, és nem is volt nehéz a visszatérés.”

„Persze az már más kérdés, talál-e jó helyet az ember. A legnehezebb ez, bonyolultabb, mint a vezetés” – utalt arra, hogy szerinte Alonso nehezen találna ülést versenyképes csapatnál.

A két részletben (2007-2009, 2014-2018) a Ferrarinál összesen nyolc évet lehúzó Räikkönent volt csapata eddig feltűnően „csendes” tesztszerepléséről is megkérdezték.

„Voltak jobb és rosszabb idényeik is mostanában, de remélem, hogy képesek lesznek javulni és a bajnoki címért küzdeni. Bízom benne, hogy képesek lesznek megoldani az esetleges problémákat, képesek lesznek tempót találni, aztán a világbajnoki címért menni. Ki tudja, mit hoz az idény? Hosszú a szezon” – magyarázta a Scuderia eddigi utolsó világbajnoka.

Forrás: Fotó: Getty Images