A Vezess napokkal ezelőtt már írt arról, hogy a kínai koronavírus miatt veszélybe kerülhet a Forma-E kínai állomása, illetve a Forma-1-es Kínai Nagydíj is. A WHO azóta már a globális egészségügyi vészhelyzet kihirdetésére készül, most már az FIA is kénytelen volt megszólalni.

A Forma-E helyszíne 700 kilométerre van a fertőzés központjának számító Vuhantól, a Forma-1-et rendező Sanghaj pedig 500 kilométerre.

“Az orvosi bizottságot vezető Gerard Saillant professzor irányításával az FIA az illetékes hatóságokkal és társklubjaival együttműködve folyamatosan figyeli az év elején kirobbant koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményeket” – írta közleményében az FIA.

“Az FIA vizsgálja a versenynaptárat, és amennyiben szükséges, készen áll bármilyen intézkedés végrehajtására a globális motorsport és a szélesebb nyilvánosság védelmében.”