Az első szabadedzésen harmadikként végző Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj második gyakorlását. A német 21 ezredmásodperccel előzte meg ferraris csapattársát, Charles Leclerc-t, akit egy tizedmásoperces lemaradással követett Max Verstappen a Red Bull-lal. A két Mercedes sem maradt le sokkal mögöttük, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is csak 1,5, illetve 2 tizedre volt Vetteltől.

Az első 90 perccel ellentétben a második edzés száraz körülmények között vette kezdetét. Már a korai percekben nagy munka vette kezdetét, mivel a pénteki gyakorlás első felében nem sokat dolgozhattak a csapatok. A körözést hamar félbe kellett szakítaniuk a versenyzőknek, mivel Robert Kubica még az első tíz percben összetörte a Williamsét. A lengyel először hajtott az interlagosi pályára a hétvége során, mivel helyét Nicholas Latifi foglalta el a helyi idő szerint délelőtt tartott edzésen.

Az edzés tíz perc múlva folytatódott. Alexander Albon is folytathatta a körözést, a Red Bull újjáépítette a korábban megsérült autót. Habár a versenyzők a Pirelli slick abroncsaival gyűjtötték a kilométereket, a tapadási viszonyok korántsem voltak tökéletesek. Pierre Gasly Toro Rossója is megcsúszott azon a részen, ahol Kubica balesetezett.

A csapattárs Danyiil Kvjat is elveszítette az irányítást az első kanyarban, menetiránynak háttal állt meg az orosz.

A száraz időnek nem örülhettek túl sokáig a csapatok és pilótáik, ugyanis elkezdett szemerkélni az eső. A száraz időjárásra alkalmas gumik használatát a minimális csapadék nem gátolta meg, de hosszú ideig Verstappen egyedüliként használta ki a gyakorlási lehetőséget. A helyzetet az erős szél is is tovább nehezítette.

Bottas nem igazán találta a helyét a pályán. Előbb csapattársát, Hamiltont tartotta fel komolyan, majd a mögötte érkező Vettel is elégedetlenül mutogatott a Mercedes finnjének.

F1: Nem fértek a bőrükbe a pilóták, piros zászlóval ért véget az edzés 1

Hamiltonnak egyébként Gasly Toro Rossójával is meggyűlt a baja az első kanyarban, a pilóták nem akartak elférni a 4309 méter hosszú aszfaltcsíkon. A bokszutcában is csúcsforgalom volt, az éppen behajtó Bottas a kívántnál közelebb került Leclerc-hez. Az esetet a versenybírák is megnézték, de nem intézkedtek.

Húsz perccel a leintés előtt elfüstölt Gasly Honda-erőforrása. A francia autója csak rövid ideig okozott fennakadást, a műszaki mentés gyorsan lezajlott.

A gyakorlás végére is maradt izgalom, Kvjat pontosan ugyanott csúszott ki autójával, mint Albon a Red Bull-lal az első edzésen. A Toro Rosso ki is gyulladt, és hasonlóan az első 90 perces körözéshez, ez a szabadedzés is piros zászlóval ért véget.

A Forma-1-es Brazil Nagydíj harmadik szabadedzése magyar idő szerint szombat délután 4 órakor, az időmérő pedig este 7 órakor kezdődik.

F1: Nem fértek a bőrükbe a pilóták, piros zászlóval ért véget az edzés 2

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: Fotó: Getty Images, Twitter