Napsütéses időben, 27 fokos aszfalt- és 20 fokos levegőhőmérséklet mellett zajlott le az idei év tizenkilencedik időmérő edzése Austinban, a 2019-es Forma-1-es Amerikai Nagydíjon. A harmadik szabadedzés eredményei alapján a Red Bull tűnt a favoritnak, de a Ferrari és Mercedes, sőt még a McLaren is jó tempóra volt képes.

A Q1-ben Robert Kubica volt az első, aki pályára hajtott a Williamsszel. Hamar kigurult a bokszból Charles Leclerc is: a monacói Ferrarija elromlott a harmadik szabadedzésen, a szerelők azonban még időben, a kvalifikáció kezdete előtt egy korábban már használt motort szereltek a 16-os rajtszámú versenygépbe. A fiatal versenyző hamar bebiztosította továbbjutását a lágy gumikkal.

Sebastian Vettel első próbálkozását már az első kanyarban elrontotta, a német elfékezte magát az emelkedő tetején. Később persze ő is megfutotta a továbbjutáshoz elegendő időt, de ez lassabb volt, mint Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas addigi legjobbja.

A McLarenek ismét villogtak: Lando Norris az első helyen jutott tovább, de Carlos Sainz is befért a nagycsapatok közé, amikor egyszerre köröztek a pályán. Ezzel ő is továbbjutott az időmérő második szakaszába, ellenben a két Alfa Romeóval, Sergio Perezzel (Racing Point) és a két Williamsszel. Perez egyébként is csak a bokszutcából kezdheti a versenyt egy büntetés miatt, így nem fog szomorkodni.

A Q2-ben a Mercedesek és a Ferrarik törték meg a csendet. Ők, valamint Verstappen a közepes gumikon próbálkoztak a továbbjutással, míg a többiek a piros oldalfalú Pirelliket tették fel autóikra. Az első körök után Alexander Albon állt az élre a lágy gumikkal, őt Hamilton, a csapattárs Verstappen, Bottas, Leclerc és Vettel követte a közepeseken. Még a német lemaradása is csak 3 tized volt a Red Bull thai-britjéhez képest.

Ekkor a két McLaren, a Toro Rossó-s Pierre Gasly és Kevin Magnussen állt továbbjutásra a hazai versenyhétvégéjét teljesítő Haasszal.

Az utolsó próbálkozásra többen visszatették a piros oldalú lágy gumikat, azonban a Mercedesek és Verstappen szándékosan lelassítottak a célvonal előtt, hogy a közepes gumikon indulhassanak a versenyen. A két Ferrari egy-egy újabb szett közepes gumit felhasználva az élre ugrott, Leclerc-Vettel sorrendben. Nem jutott tovább Nico Hülkenberg a Renault-val, a két Haas, Danyiil Kvjat a Toro Rossóval és Lance Stroll a Racing Pointtal.

Az időmérő végén Kvjat, Verstappen és Hamilton majdnem összehozott egy hármas balesetet, a versenybírák jegyezték a történteket, de vizsgálatot nem indítottak.

A Q3-as első felfutások után Bottas állt az élen 1:32,029-es új körrekorddal, Vettel, Verstappen, Leclerc, Hamilton és Albon előtt. A finn 12 ezredmásodpercet adott a németnek, a jobbik Red Bullt 16 századdal verte, a többiek pedig 2, 3, illetve 5 tizeddel voltak lassabbak.

A fináléra mindenki felcsavarta a motorokat és új gumikat tett fel. Az utolsó próbálkozásra a Red Bullok vezették fel a sort a Ferrari és a Mercedes párosa előtt. Végül senki sem javított az idején, így Bottas pályafutása 11. pole-pozícióját szerezte, mögötte Vettel, Verstappen és Leclerc egy tizeden belül következett.

F1: Egy hajszálon múlott a Ferrari-pole Austinban 1

A 2019-es Forma-1-es Amerikai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap este 20.10-kor kezdődik.

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: Fotó: Getty Images, Twitter