A Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli az idei évre vékonyabb futófelületű abroncsokat gyártott, a 2019-es gumikkal pedig sokan küszködnek, nagyon nehezen találják az ideális működési tartományt.

A Red Bull néhány hete felvetette, hogy az olasz gyártónak vissza kellene hoznia a sokkal kevesebb gondot okozó 2018-as abroncsokat, az elsőre inkább csak piszkálódásnak és blöffnek tűnő ötletről végül tárgyaltak is a csapatok múlt pénteken az Osztrák Nagydíj első edzése előtt.

Mivel az ilyen léptékű idény közbeni változtatásokhoz az összes csapat egyetértése szükséges, nem meglepő módon az ötletből nem lett semmi, hiszen az idei gumikkal eddig egész jól boldoguló Mercedes és motorpartnerei, a Racing Point és a Williams, valamint a Renault és a franciák motorját használó McLaren a változtatás ellen szavazott.

A Ferrari csapatfőnöke szerint nagy kár, hogy nem sikerült keresztülvinni a dolgot.

“Ma jó csatát láthatunk” – mondta az Osztrák Nagydíj után a RaceFans.netnek Mattia Binotto. “Általában akkor van jó verseny, ha nincs felülteljesítő csapat, ilyen tekintetben ez egy jó hétvége volt. De úgy gondolom, hogy nagy lehetőséget szalasztottunk el a gumik kapcsán. Az egész F1 érdekében tennünk kellett volna valamit. Néha csak beszélünk, de nem cselekszünk. Igazán szégyellem magam, amiért nem változtattunk a gumispecifikáción az idény további részére, ugyanis ez nagyszerű lehetőség lett volna a mezőny összerázására.”

F1: “Szégyen”, hogy nem nyúltak a gumikhoz 1

A McLaren nemrég munkába állt új csapatfőnöke, Andreas Seidl ugyanakkor arról beszélt, hogy a vasárnapi futam is azt bizonyítja, hogy kapkodni felesleges, inkább a hosszabb távú megoldásokon kell dolgozni:

“Fantasztikus futamot láthattak ma a Forma-1-es nézők, amire nagy szükség is volt az elmúlt hetek után. És úgy gondolom, hogy ez azt is megerősítette, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk a rövid távú megoldásokkal. Ahogy már a pénteki sajtótájékoztatón is mondtam, a gumiknál sokkal nagyobb problémát kell megoldanunk: az élcsapatok és a középcsapatok közti tempókülönbséget. Ennek a megoldására kellene koncentrálnunk 2021-re, és nem fellazítani a jelenlegi tervezeteket a különböző csapatok igényei miatt.”