A Ferrari a téli tesztek után nagy reményekkel vágott neki a 2019-es Forma-1-es idénynek, de az olasz csapat 2014 óta nem kezdte olyan rosszul a szezont, mint idén, hat forduló után gyakorlatilag kizártnak látszik, hogy a bajnoki címért küzdjenek.

Az utóbbi időszakban Vettel bőven kapott kritikákat, már az is felröppent, hogy belefáradt a küszködésbe, ezért az év végén kiszállhat, de a Ferrari-specialista szakíró, Leo Turrini szerint a csapatnál nem a németet hibáztatják a sikertelenség miatt, nem szeretnék, ha elmenne:

“Pillanatnyilag a Ferrarinál senki sem szeretné Vettel távozását. Maranellóban nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ezzel az autóval Amerika Kapitány se lehetne világbajnok. Vettel jelenleg jogosan frusztrált. Az ötödik évét tölti az olaszoknál, nagyon sokat beletett ebbe, voltak hibái is, de nyert is egy tucatnyi futamot. Véleményem szerint sokkal nagyobb tiszteletet érdemelne a média, a közösségi média világában, bár azt hiszem, ezt nem sokan osztják” – írta.

Vettel esetleges távozása magával vonja az utód kérdését, az egyik logikus lehetőség az ötszörös világbajnok, bevallottan Ferrari-rajongó Lewis Hamilton.

“Szerintem Hamilton nem áll készen arra, hogy vörösbe öltözzön. A dolgok (sajnos) úgy alakultak az elmúlt 18 hónapban, hogy Lewis a mitikus schumacheri rekordot is beállíthatja a hét bajnoki címmel (a Mercedesszel).”

“Ugyanakkor nem kell nagy pszichoanalitikusnak lenni ahhoz, hogy elképzeljük, Lewis Hamilton szívesen érne el sikert ott, ahol Alonso és eddig Vettel is kudarcot vallott” – magyarázta Turrini.