Carlos Sainz volt az első kiesője a 2019-es Forma-1-es szezonnak. A McLaren spanyol pilótája a 11. körben állt félre a 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, miután a fékenergia-visszanyerő rendszer (MGU-K) megadta magát autójában, hatalmas füstöt és tüzet okozva.

„El kell felejteni ezt a hétvégét” – mondta Sainz kiesését követően. „A tegnapi napon túltettem magam, és pozitív hangulattal vágtam neki a mai napnak. Minden sikerült, amit elterveztem: jól rajtoltam, megelőztem négy autót és már a pontszerző helyekért harcoltam.”

Ám ekkor jött a baj. „Fájó érzés, de ilyen a Forma-1. Az évem egy borzasztó balszerencsés hétvégével indult, ám bízom abban, hogy Bahreintől kezdve jobb eredményeket érhetünk el” – mondta a spanyol pilóta.

F1: Nem erre számított a McLaren 1

Csapattársa, Lando Norris a 12. helyen végzett első Forma-1-es futamán. A brit a nyolcadik helyről kezdhette a versenyt, azonban a bokszkiállása után beszorult Antonio Giovinazzi Alfa Romeója mögé. „Kvjat és Stroll ellen is buktam egy-egy pozíciót, emiatt nem szereztem pontot végül.”

F1: Nem erre számított a McLaren 2

Lando Norris Antonio Giovinazzi mögött

A csalódást keltő szereplés ellenére a McLaren az utóbbi évekhez képest igen bíztató teljesítményt nyújtott. „Ideges vagyok, ebben több is lehetett volna. Az autóban megvan a tempó, hogy bekerüljön a legjobb tíz közé. Hibáztam párszor, emiatt teljesen elszállt a pontszerzés esélye, kissé csalódott vagyok.”

„Azért jó érzés célba érni az első versenyemen” – tette hozzá az újonc. „Most már Bahreinre koncentrálok.”

Forrás: Formulaspy.com, Fotó: Europress