Daniel Ricciardo a tavalyi nyári szünetben nem kis meglepetést okozva bejelentette, hogy a Red Bull-os hosszabbítás helyett 2019-től a Renault pilótájaként akarja folytatni Forma-1-es pályafutását.

A 29 éves ausztrál és a csapat most első ízben osztott meg képeket az idei felállásról, Nico Hülkenberg mellett immár Ricciardót is renault-s felszerelésben láthatjuk.

Nagy kérdés, hogy jól döntött-e Ricciardo, hiszen a Red Bull tavaly év végén – 12 év közös év, négy plusz négy bajnoki cím után – búcsút intett a Renault-nak, hogy az ígéretesebb Honda motorjaival folytassák, míg a francia gyártó azon dolgozik, hogy az újraalapítás után a gyári csapat a negyedik idényében a dobogós helyekért küzdhessen.

“A végső célunk az, hogy 2019-ben világbajnokká tegyük Max Verstappent” – mondta a Red Bull motorsportfőnöke a német RTL-nek a napokban.

“Fontos, hogy (a Honda-motorral) kiiktassuk az elmúlt években a Renault-nál látott megbízhatósági problémákat. Úgy remélem, hogy a Red Bull idén pariban lesz a Mercedesszel és a Ferrarival” – folytatta.

Ennek egyik eleme lehet az időmérőn plusz teljesítményt adó “partiüzemmód”, amely a Renault-nál tavaly nagyjából csak egytizedet jelentett a gyors körön. “A Honda sokkal többet ígér” – állította Marko.