Charles Leclerc és Kevin Magnussen még a verseny elején keveredtek csatába a 2018-as F1-es Japán Nagydíjon. Az Alfa Romeo Sauber monacói pilótája a célegyenesben támadta a Haas dánját, ám Magnussen túl későn húzódott belülre védekezni. A mozdulat során Leclerc első szárnya megsérült, Magnussen defektet kapott. A szétszóródó törmelékek miatt a versenyirányítás pályára küldte a biztonsági autót.

Vizsgálat is indult az incidens miatt, ám az eredmény szerint egyik pilótát sem lehetett egyértelműen hibásnak nyilvánítani az esetben. Leclerc nem érti, miért nem büntették meg Magnussent, akit a rádióban lehülyézett. „Számomra egyértelmű volt a pilótafülkéből. Vissza kell még néznem a felvételeket, de egy vagy két éve hasonló eset történt Kimivel és Maxszal Spában. Max a tükreit figyelte, és amikor Kimi mozdult, ő is” – utalt vissza egy korábbi esetre a monacói.

„Azt hiszem, mind egyetértettünk abban, hogy az egy veszélyes manőver volt. Nem értem, miért nem büntették meg őt ma. Meg kell értenem, mert ha ezt így szabad, akkor én is így cselekszem legközelebb, és én is erre számítok akkor” – tette hozzá a Ferrari jövő évi pilótája.

„Mindössze egy éve vagyok a Forma-1-ben, de eddig Kevinnel volt a legtöbb problémám, és nem vagyok ezzel egyedül. Beszéltem más versenyzőkkel is, ezért sem értem, miért nem vagyunk kicsit keményebbek az ilyen pilótákkal. Máskülönben ez folytatódik továbbra is” – figyelmeztetett Leclerc, aki végül nem fejezte be a futamot.

„Ha így versenyezhetünk, akkor én is így fogok, de számomra nem ez a megfelelő” – zárta a monacói pilóta.

Magnussen is megszólalt az eset kapcsán. “Megelőztem Charles-t a 130R külső ívén, majd közel maradt a sikánban és a szélárnyékban követett a célegyenesben. Jobbra húzódtam, és azt hiszem, követett egy kicsit, majd ő kivágott balra és elkapta a bal hátsó kerekemet” – számolt be élményeiről a dán, aki a defekt okozta sérülések miatt fel is adta a futamot.

“Szerencsétlenül alakult, de előfordul az ilyesmi. A gumi szétverte az egész padlólemezt, roncsolta a hátsó szárnyat, a fékhűtő nyílásokat. Végül ki kellett állnunk” – foglalta össze Magnussen a történteket.

Forrás: Motorsport.com