A Forma-1 irányítását 2017 elején átvett amerikai Liberty Media egyik nagy célja a sportág pénzügyeinek megreformálása, a bevételek elosztásának egyenlősítése és a kiadások korlátozása.

Az előbbi témában 2021-ig nem jöhet változás, hiszen a 2013-ban aláírt szerződések 2020-ig kötik F1-et, ám a kiadási plafon – csapatonként évi 150 millió dollár – bevezetése előbb megkezdődik, mondja a sportszakmai főnök, Ross Brawn. 2019-től “puha” kiadási plafon, tesztüzem jön.

“Az FIA-val és a csapatokkal együttműködve jól haladunk a pénzügyi terveket illetően. Eredményesen folyik a munka a kiadási plafon részleteivel kapcsolatban. Egyelőre puha formában vezetnénk be, 2019-ben és 2020-ban próbaüzemben, és 2021-ben válna majd kötelező szabállyá. Feltéve, hogy nem akad valamilyen vita az utolsó pillanatban, nagyjából kész a terv” – mondta Brawn.

“A plafont nem tudja majd minden csapat tartani, de így is mérsékli majd a különbséget a kereten belül és a kereten túl dolgozók között. Úgy gondolom, hogy a topcsapatok jelenleg nagyjából kétszer annyit költenek, mint a középmezőnybeliek, de ha sikerül ezt 10-20%-ra csökkentenünk, akkor már a középcsapatok is remélhetnek. A nagycsapatok aurája akkor is megmarad, de a jól dolgozó középcsapatok is labdába rúghatnak majd.”

F1: 2019-ben jön a kiadási plafon, de csak puhán 1

Brawn szerint az elmúlt két évben a konstruktőri bajnokság 4. helyén záró Force India csődje jól mutatja, miért elkerülhetetlen a pénzügyek átalakítása:

“Elég csak megnéznünk, milyen helyzetbe került a Force India, hogy lássuk, milyen fontos ez. Hosszú távon nem tarthatók a csapatok anyagi terhei, igyekszünk korlátozni, hogy mennyit költhetnek.”

Jó kérdés, hogy kötelező érvény, szankciók nélkül mi értelme lesz a következő két évben a kiadási plafonnak, nehéz ugyanis elképzelni, hogy az élcsapatok közül valamelyik önként hozza magát hátrányba a “puha” plafont figyelmen kívül hagyó riválisokkal szemben, a többiek pedig már most is beleférnek a 150 milliós keretbe.

Forrás: Fotó: Europress