Fernando Alonso a Forma-1-es Magyar Nagydíj esős időmérőjén 11. helyen zárt, miután a Q2 végén az egyre nagyobb esőben hiába próbálkozott a javítással bármilyen gumival.

A kétszeres világbajnok csapatrádiós beszélgetését ki be is játszották a tévés közvetítésben, gy hallhattuk, hogy a kérdésre, hogy milyen gumin, intermediate-en vagy teljes esőgumin szeretné-e folytatni, úgy felelt, hogy ilyen körülmények között inkább bemenne a garázsba, szóval tegyenek fel, amit akarnak, az utolsó szektorban még rakétával is a 11. maradna.

A kvalifikáció után Alonso dühösen reagált, amikor rákérdeztek a rádiós párbeszédre:

“Kezdem már unni, hogy a FOM mindig az én rádiómmal jön. Nem tudom, mi a bajuk, hogy mindig az én rádiómat teszik be, fogalmam sincs, hogy mitől volt különleges a a beszélgetésem, amikor egyre romlottak a körülmények. Amikor már nem lehet javítani, elbeszélgetünk, hogy milyen gumit tehetnénk fel, érdemes-e próbálkozni még. Ez a hobbijuk, egészségükre!”

A McLaren pilótája egyébként elégedett volt az eredményével:

“Amúgy jó volt az időmérő, elégedett vagyok. Nagyon nehezek voltak a körülmények, szerencse is kellett és jókor kellett a pályán lenni. A Q1-ben a száraz pályán már aggódtunk egy kicsit, az esőnek köszönhetően viszont a 11. lettem, közel a pontszerző helyekhez. Szóval szerencsés szombat volt. Vasárnap azért ennél több kellene.”