Kimi Räikkönen újabban meglehetősen szófukar nyilatkozatokat ad, de egy interjúban most kicsit bővebben is beszélt az idei erőviszonyokról. A finn versenyző szerint jó, hogy ilyen kiszámíthatatlanul indult az idény, és így is maradhat.

“Nagyon nehéz lenne megmondani, pontosan hogy áll az erősorrend” – vélekedett Räikkönen. “Akárkit is kérdeznek meg erről, nem tud könnyen választ adni.”

“Kínában a végeredmény nagyban múlt azon, hogy kinek voltak jobb gumijai a verseny utolsó szakaszában. Természetesen ez nagyon fontos eleme a játéknak és nagy különbséget jelenthet, ahogy a biztonsági autó is.”

“Ha a tiszta tempót nézzük egyforma gumikon… Nehéz, nagyon nehéz megmondani. De ez jó a nézők számára, mert senki sem tudhatja, mi fog történni.”

“Versenyről versenyre változik az erősorrend, és egy kis különbség is okozhat nagyon másmilyen végeredményt. Idővel minden kiderül, sok múlik majd a gumikon is.”