A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra nehezen lehetne ráhúzni az izgalmas, fordulatos jelzőket, a versenyen annak ellenére is csak öt előzés történt, hogy az Albert Park-i pályára – most először – három DRS-zónát jelöltek ki. Az idei autók nem tudják követni egymást, nem igazán alkalmasak az előzésre.

“Egy alapvető elem hiányzott: az előzés, ugyanis nagyon kevés történt belőle az első versenyen. Életbe vágó, hogy az autók képesek legyenek közel kerülni egymáshoz, kerék kerék ellen versenyezni” – mondta a Forma-1 sportszakmai főnöke, Ross Brawn.

“Amikor kicsi a különbség két autó között, gyakorlatilag lehetetlen az üldöző számára támadást kezdeményezni. Láttuk ezt Hamiton és Vettel, Verstappen és Magnussen, majd a holland és Alonso, és Ricciardo és Räikkönen esetében is. Gondoljunk csak bele, mennyi akcióról maradtunk le! Pedig most először még egy harmadik DRS-zóna is volt, direkt az előzések esélyének növelésére.”

Brawn egy külön szakértői bizottságot állított össze a 2021-es szabályok előkészítésére, az előzések számának növelése az egyik fő céljuk:

“Módszeres megközelítés nélkül nem lesz előrelépés. Az FIA-val és a csapatokkal közös célunk, hogy 2021-re olyan autókat adjunk a pilótáknak, amelyekkel tényleg küzdhetnek egymás ellen. Éppen ezért FIA és az F1 közösen folytat aerodinamikai CFD-s (számítógépes áramlástani) kutatásokat két autómodellel. Olyan dizájnt kell találnunk, amely képes a mostanihoz hasonló teljesítményre, de lehetővé teszi a kerék kerék elleni küzdelmet.”

“A Forma-1-es szurkolók jobb show-t szeretnének, a leglátványosabb elem pedig az előzés. Közös erőfeszítésre van szükség a teljes F1-es közösség részéről, hogy kielégítsük ezt az igényt, ugyanis a nézőközönség a legnagyobb értékünk.”