A Forma-1 vezetése a múlt héten bejelentette, hogy a 2018-as idénytől a sportágban nem szerepelnek majd a grid girlök, majd egy hét késéssel az is kiderült, hogy a csajok helyét helyi fiatal autóversenyzők kapják meg a rajtrácson.

Az olasz Motorbox megkérdezte erről és az idei év legfőbb újításának számító fejvédő keretről, a glóriáról az egykori Benetton-, Ferrari- és Sauber-pilóta Jean Alesit.

“Kijelenthetem, hogy teljes mértékben támogatom a glóriát. Kár, hogy árt az autók esztétikumának, de a legfontosabb dolog a pilóták biztonsága” – mondta.

“Ugyanakkor nem értek egyet a grid girlök száműzésével és a grid kid projekttel. A grid girlök eltüntetésével egy olyan jól bejáratott rendszert töröltünk el, ami számos nőnek adott munkát. Természetesen támogatom a fiatal sportolók, versenyzők előtérbe hozását, csak nem ebben a formában” – folytatta.

Bár a maga 18 évével grid kid már nem lehetne, Alesi fia, Giuliano is fiatal, feltörekvő autóversenyző. Az ifjú Alesi 2016-ban mutatkozott be a GP3-ban, tavaly már három futamot is nyert, idén még jobb év várhat rá.

“Jó eredményekre számítok tőle” – mondta a papa. “A Ferrari versenyzői akadémiája garantálja, hogy Giuliano kapkodás, siettetés nélkül fejlődhet.”

A kérdésre, hogy szeretné-e, ha fia a közeljövőben Forma-1-es autót tesztelne, így reagált:

“Lefeküdnék a bokszutca kijáratához! Giulianónak csak a GP3-ra kell koncentrálnia. Ha annyira Forma-1-es autóba akar ülni, otthon beugorhat egybe, aztán lefotózom…”