A Maláj Nagydíj utolsó, szombati szabadedzésén folytatódott a Mercedes-uralom, de ezúttal a két ezüst nyíl foglalta el az első két helyet. Lewis Hamilton és Nico Rosberg is 1:40 alá ment, de az utóbbi volt a gyorsabb.
Mögöttük a pénteken is a legközelebbi üldözőnek számító Kimi Räikkönen zárt, közvetlenül mögötte pedig csapattársa, Sebastian Vettel. A táblázatból nem látszik, de Räikkönennek nem volt sima edzése, az elején összeszedett egy defektet, amely után jó ideig vizsgálták-szerelték a Ferrari felfüggesztését a garázsban.
A vörösök után szintén párban a két Williams-versenyző következett, egyértelműen egy kis lépéssel lemaradva, a harmadik erőként.
A Red Bull kis híján behúzta a top10 maradék helyeit, Daniel Ricciardo valamint a két Toro Rosso-újonc sorakozott, csak Danyiil Kvjat 13. pozíciója “rontotta el a képet”, így a mezőny első felét a sauberes Marcu Sericsson zárta.
A McLarennél igen sokáig dolgoztak Jenson Button autóján, a motorcsere miatt lépéshátrányban is volt: ő a 18., Fernando Alonso viszont jelentős előnnyel a 15. időt hozta.
A Maláj Nagydíj időmérője magyar idő szerint 10 órakor kezdődik – az előrejelzések szerint az edzés forrósága után a kvalifikáción felhőszakadás nehezítheti a dolgokat.
Maláj Nagydíj, 3. szabadedzés, 2015.03.28.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:39,690 | 13 |
| 2 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:39,874 | 10 |
| 3 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:40,245 | 9 |
| 4 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:40,266 | 13 |
| 5 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:40,391 | 14 |
| 6 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:40,406 | 15 |
| 7 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:40,590 | 19 |
| 8 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:40,601 | 19 |
| 9 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:40,989 | 18 |
| 10 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:41,200 | 19 |
| 11 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:41,206 | 16 |
| 12 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:41,592 | 18 |
| 13 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:41,776 | 14 |
| 14 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:41,804 | 15 |
| 15 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:41,991 | 13 |
| 16 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:42,100 | 14 |
| 17 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:42,117 | 18 |
| 18 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:42,319 | 13 |
| 19 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:46,674 | 9 |
| 20 | Will Stevens |
Manor F1 Team | 1:47,059 | 6 |
















