A lényegi kérdés, hogy így a két csapat jogosult-e részt venni a konstruktőri küzdelemben, vagy sem. Az ügy 2010-ben megoldódik, mert akkortól minden csapatnak saját építésű autóval kell már indulnia, de a jogi hercehurca most is tart, a Toro Rosso pedig szeretné ezt lezárni. A csapat állítólag a 2008-as idényben szerzendő, év végén elosztásra kerülő pénzdíjának felét ajánlja fel a Force Indiának, ha nem végeznek az első tízben.
A csapatigazgató, Franz Tost a pénzről ugyan nem beszélt, de azt egyértelművé tette, hogy szeretnének már pontot tenni az ügy végére:
“A szabályok szerint nem tettünk semmi rosszat. Jelenleg csakis a jogászok nyernek az egészen. Szeretnénk már véget vetni az ügynek.”
Ami biztos, az az, hogy a Toro Rossónak már két pontja van idén, így biztosan számíthat pénzre az év végén, és az, hogy 2010-re a mostani tulajdonos, Dietrich Mateschitz eladja a csapatot, mert akkor már nem használhatják majd a Red Bull fejlesztéseit.




