Budapest 14. kerületében, Zuglóban nemrég egy autós olyat húzott, amivel azonnal kiverte a biztosítékot. A Bagolyvár utcában egy Opel Insignia tulajdonosa úgy állt meg, mint aki azt gondolja, más nem létezik rajta kívül a világon.
“Zuglóban a közterület nem magánparkoló, az úttest pedig nem egyéni kreativitási verseny” – olvasható a Zuglói Önkormányzati Rendészet ezzel kapcsolatos posztjában. A gépjárművel úgy parkoltak le, hogy mellette egy normál méretű személyautóval sem lehetett biztonságosan elférni. Az arra közlekedőknek maradt a bosszankodás, a kerülgetés. Az Insignia tulajdonosa szőrén-szálán eltűnt, alaposan próbára téve ezáltal a környék lakóit.

A türelemre pedig szükség is volt, mert a jármű legalább 45 percen át bizonyíthatóan akadályozta a forgalmat. Ennyi idő után már nehéz komolyan venni a „mindjárt jövök” magyarázatot. A rendészek lakossági bejelentésre intézkedni kezdtek a helyszínen, majd a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság darus teherautójának segítségével az autót elszállították.
Az egyenruhások emlékeztetnek: a KRESZ nem rejtvénykönyv; ha a szabályosan várakozó jármű mellett nem marad legalább három méternyi hely, akkor tilos megállni. A forgalommal szembeni megállás pedig ebben az esetben már csak a hab volt a tortán. A szabálytalankodónak a bírság mellett egy kisebb kőbányai kirándulással is számolnia kellett, ugyanis a X. kerületi Kozma utcában lévő telephelyre szállították az autóját.
(A cikk nyitóképe illusztráció!)



