Az eset május végén történt Délnyugat-Kínában, a Jünnan tartománybeli Kunming városában. Négy, a beszámolók szerint 10 év alatti környékbeli gyerek szúrt ki egy szabadtéri parkolóban álló, vérvörös Ferrari 488 GTB-t.

Úgy tűnik az áramvonalas karosszéria tökéletes csúszdának bizonyult.

Felvétel készült

A közösségi médiában futótűzként terjedő biztonsági kamerás felvételeken jól látszik, ahogy a srácok felkapaszkodnak a középmotoros Ferrarira.

Rövid pihenőt tartanak a szélvédőn, átmásznak a tetőn, majd a lejtős hátsó üveget egy az egyben csúszdának használják – legalábbis addig, amíg az üveg alatt megbúvó V8-as motor látványa meg nem torpantja őket. Ha ez nem lett volna elég, a felvételek alapján hosszú bambuszrudakkal is elkezdték bökdösni a karosszériát.

Amikor a tulajdonos hazaért a munkából, mély karcolásokat talált a motorháztetőn, a tetőn, a sárvédőkön, a lámpatesteken és az ablakokon, ráadásul az első lökhárító is megrepedt. Ennek ellenére – mivel maga is édesapa – állítólag megpróbálta némi megértéssel, békés úton rendezni a helyzetet.

Jófejségből bírósági per

A helyi híradásoknak nyilatkozva a tulajdonos elmondta: szándékosan kerülte a hivatalos Ferrari-márkaszervizt, mivel ott a javítás költsége becslései szerint meghaladta volna a 100 000 jüant (nagyjából 4,5 millió forint).

Ehelyett helyi, független karosszérialakatosokhoz vitte a gépet, és utángyártott alkatrészekkel oldotta meg a problémát, így a számla végül egy jóval “emészthetőbb”, 29 360 jüanos (bő 1,3 millió forintos) összegnél állt meg.

A számlákkal a kezében a tulajdonos a rendőrségre ment, ahol két alkalommal is találkozott a fiúk szüleivel. A South China Morning Post jelentése szerint azonban a szülők mindössze 5000 jüant (alig 225 ezer forintot) ajánlottak fel kártérítésként, és a gyerekeket sem kérték meg, hogy bocsánatot kérjenek.

30 fotó

Legendás gép a Ferrari 488 GTB

Ez volt az a pont, ahol a Ferrari gazdájánál betelt a pohár: felállt a tárgyalóasztaltól, és polgári peres úton követeli a teljes javítási összeget. A kínai törvények értelmében a 14 éven aluli gyermekek mentesülnek a közigazgatási elzárás alól, így a kárt szenvedett tulajdonosok számára a polgári peres eljárás az egyetlen járható út, hogy a törvényes képviselőket felelősségre vonják.

Ami az olasz szuperautót illeti, a Ferrari 488 GTB lemezei alatt egy ikerturbós V8-as erőforrás dolgozik, amely brutális 670 lóerőt (492 kW) szabadít a hátsó kerekekre.

A modellt 2015 és 2020 között gyártották a legendás 458 Italia utódjaként, mielőtt átadta volna a stafétát az F8 Tributónak, majd a már hibridizált 296 GTB-nek. A kínai tulajdonos elmondása szerint újonnan 163 millió forintért vette az egzotikus olasz gépet, amin az incidensig egyetlen komolyabb karcolás sem keletkezett.