Ahogy a Vezessen is megírtuk, a tavalyi Miami Nagydíj után a hétvégén következő Brit Nagydíjon visszatér a pályára a Lego, az F1 hivatalos partneréül szerződött dán játékgyártó újra komoly tervezéssel, számtalan munkaórával összerakott egyedi autókat ad a pilótaparádén a versenyzők alá.

Tavaly Miamiban a közel életnagyságú F1-esekkel szemmel láthatóan mindenki kiválóan szórakozott, a versenyzők „előzgették egymást”, a szájak fülig értek, de idén már jóval kisebb a lelkesedés.

„Hát, az lehet majd a hétvége legveszélyesebb része. Tavaly hagytam, hogy Charles [Lecerc] vezessen, és nagyon szórakoztató volt nézni, ahogy az autók egymással ütköztek. De ezzel együtt sem tudom, hogy idén újra legóautóba ülök-e. Ami az autót illeti, nem sokat tudnék mondani, inkább meg is tartom magamnak a véleményemet” – nyilatkozta a hazai kedvenc, Lewis Hamilton. (Később a Ferrari hivatalosan megerősítette, hogy a hétszeres világbajnok a megszólalása ellenére egyértelműen részt vesz majd a parádén.)

Az általában is kedvetlen, motiválatlannak látszó Aston Martin-pilóta, Lance Stroll egyszerűen annyit mondott a legós felvonulásról, hogy számára teljesen „közömbös” a dolog, talán akkor lenne izgalmas, ha 600 lóerős autókkal mennének, míg a Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen kimondottan fanyalogva beszélt:

„Igyekszem majd a lehető leghamarabb letudni. Integetek majd a szurkolóknak, mert ők megérdemlik, de ha rajtam múlna, sima, hagyományos versenyzői parádét tartanánk, körbemehetnénk egy elektromos kamion platóján. Mi a baj azzal? Szerintem az is teljesen rendben van, az, ami, amúgy se azért jönnek a nézők.”