A Wärtsilä NSD cégcsoportból kivált, ma pedig már a kínai CSSC égisze alatt működő WinGD (Winterthur Gas & Diesel Ltd.) egy egészen elképesztő mérnöki csúcsot tart a kezében: ők gyártják a lökettérfogat alapján a világ jelenleg egyik legnagyobb, működő dugattyús motorját.

Sokáig a Wärtsilä–Sulzer RTA96-C / RT-flex96C volt az internet „világ legnagyobb motorja”, de azóta ez az iparág is haladt a maga útján, és megjelentek még nagyobb óriások. 

Egy ötemeletes panelház méretei egy motorblokkban

Az X92-B kódnevű monstrum alapjáraton egy 12 hengeres erőforrás, viszont amikor a méretekről beszélünk, érdemes elfelejteni mindent, amit a személyautóknál megszoktunk. A mértékegységek itt egészen más dimenzióban mozognak:

  • Furat: 920 mm (közel egy méter átmérőjű egyetlen dugattyú!)
  • Löket: 3468 mm (majdnem három és fél méteres út, amit a dugattyú megtesz)
  • Összlökettérfogat: 27 665 liter (igen, közel 28 köbméterny)
  • Magasság: 16,1 méter

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a gépészet ezen csodája kívülről is letaglózó látványt nyújt, hiszen magasságát tekintve egy ötemeletes lakóépülettel vetekszik.

Erő, ami hegyeket – vagyis gigantikus óceánjárókat – mozgat meg

Természetesen egy ekkora vastömb leírhatatlan erőt generál. Az X92-B csúcsteljesítménye eléri a 103 795 lóerőt, mindezt egy utcai autó alapjáratának töredékén, mindössze 80-as percenkénti fordulatszámon leadva. Ha a gazdaságosabb utazótempó a cél, a motor vígan elketyeg 70-es fordulat mellett is, ahol “szerényebb”, 90 921 lóerős teljesítményt produkál.

A modern kétütemű hajómotor-riválisaihoz hasonlóan a WinGD fejlesztésénél a brutális erő mellett a hatékonyság maximalizálása volt a fő szempont. Éppen ezért a blokkot a vállalat saját fejlesztésű, úgynevezett Intelligens Égésvezérlő (Intelligent Combustion Control – ICC) rendszerével szerelték fel.

Az ilyen lassú fordulatú, gigantikus lökettérfogatú kétütemű dízelmotoroknál a termodinamikai folyamatok optimalizálása rendkívül komplex feladat. A hatalmas égéstérben a lángfront terjedése relatíve hosszú időt vesz igénybe. Az intelligens rendszer (ICC) szenzorai az egyes hengerekben valós időben figyelik a kompressziós nyomásgörbét, és az elektronika ehhez igazítva, milliszekundumos pontossággal módosítja a hatalmas injektorok nyitási idejét.

Zseniális mérnöki húzás, hogy az X92-B egy moduláris platformra épül, így a megrendelők igényeitől függően 6 és 12 henger közötti konfigurációkban is gyártható. A WinGD külön kiemeli, hogy az X92-B a nagy és ultra-nagy konténerszállítókhoz készült, és a gyártó szerint a teljesítmény, a fordulatszám és a löket/furat arány kombinációjával a lehető legjobb hajózási hatásfokra optimalizálták.