Amikor megjelentek Európában a kínai gyártók, azonnal elkezdték lefelé nyomni az árakat, és a pénztárcájuknál próbálták meg megfogni a vevőt. Ez a trend még mindig tetten érhető, de párhuzamosan már elkezdtek beszivárogni azok a modellek is, melyekkel inkább arra mennek rá, hogy valamilyen extrát kínáljanak a vételárért cserébe.
Kínán belül a helyzet annyiban eltér, hogy ott a prémium-, illetve a luxusautók piacán is virgonckodnak az ottani hazai gyártók, nem rettenve meg a komoly múltra visszatekintő nyugati brandektől, illetve termékeiktől. Jó példa erre a Maextro S800.
A képre kattintva galéria nyílik!




A két centi híján 5,5 méter hosszú, a Huawei és a JAC Motors közös projektjeként megszülető luxuslimuzin tisztán elektromos vagy hatótávnövelő benzinmotoros változatokban elérhető, négy- vagy ötszemélyes kivitelekben. Az összkerékhajtású modellek csak villanyhajtással 97 kWh-s akksit kapnak, ezt az 530 lóerős rendszerteljesítményű motorpár meríti. Ha több erőre vágyna a tehetős tulajdonos, akkor a benzinnel is tankolható, 65 kWh-s akkumulátoros kivitel választása javasolt 864 lóerővel – ezzel egyébként melléfog, mivel a tisztán elektromos variáns jobban gyorsul (0-100 km/óra: 4,3 vs. 4,6 mp) és a végsebessége is nagyobb (210 vs. 200 km/óra).
Ezt az autót azonban valószínűleg nem aszfaltszaggatásra veszik, hanem azért, amit a beltér nyújt. A gyártó által közzétett képek meggyőzőek, párnázott első ülések és szinte teljesen hátradönthető hátsók várják az utasokat, rengeteg kijelzővel, vezeték nélküli mobiltöltőkkel is hátul, és akár 43 hangszóróval, melyek együttesen 2920 W teljesítménnyel nyújtanak koncertélményt.
A Maextro S800 az az autó egyébként, ami teljesen önállóan képes önmagát töltőre rakni, látványos folyamatról van szó:
A csomag, valamint az ezért elkért 708 ezer-1,018 jüan (32,2-46,3 millió forint) meggyőzte a kínaiakat, olyannyira, hogy jelenleg ez a legnépszerűbb luxusautó az ázsiai országban. Az év első négy hónapjában 5465 Maextro S800 kelt el, miközben Maybach S-osztályból 3012, 7-es BMW-ből 2976, és sima Mercedes S-osztályból is csak 2596-ot vettek. A csak áprilisban eladott 1142 darab S800 majdnem az a szint, amit a Porsche Panamera vagy az Audi A8 négy hónap alatt produkáltak (1362, illetve 1309 db).
Nemrég a Vezess is Kínában járt, mutatjuk, mit láttunk:




