Az autópálya-kezelő egy M1-esen történt baleset kapcsán nemrég hívta fel a figyelmet arra, hogy a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény. Úgy tűnik, visszatérő téma ez, mert az M7-esen is hasonló dolog történt.
Martonvásár térségében egy kisbusz kapott defektet, majd irányíthatatlanul a szalagkorlátnak ütközött. Egy autós a balesetet észlelve lassított, majd a helyszínt kikerülve továbbhajtott, mintha mi sem történt volna. Pedig nála hamarabb senki nem tudott volna segítséget nyújtani.
Még egyszer: a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekménynek minősül. A magyar Büntető Törvénykönyv (Btk. 166. §) szerint akkor valósul meg, ha valaki nem nyújt tőle elvárható segítséget egy sérült vagy élete/testi épsége közvetlen veszélyben lévő személynek, ami vétség, súlyosabb esetben bűntett (pl. halál esetén) is lehet.
Ha megállunk egy balesetnél, akkor ügyeljünk saját és utasaink testi épségére is. Biztonságosan álljunk félre, ne teremtsünk újabb balesetveszélyes helyzetet, vegyünk fel láthatósági mellényt, és a tőlünk elvárható módon nyújtsunk segítséget! Ebben a balesetben szerencsére senki nem sérült meg.
Egy durrdefektre egyébként is kevesen számítanak, hirtelen következik be, és azonnali reakciót követel. Ezért is fontos, hogy (főleg ilyen sebességnél) mindig két kézzel fogjuk a kormányt, hogy legyen lehetőségünk lereagálni a hirtelen irányváltoztatást, elkerülve a komolyabb balesetet. És mindig az utat figyeljük, hiszen előttünk, körülöttünk bármikor kialakulhat egy olyan nem várt szituáció, mint ezen a felvételen.
Az autópálya-kezelő köszönetet mondott azoknak, akik megálltak segíteni.

