A minap tesztautóért indult kollégánk a Chery modellek magyarországi forgalmazójának telephelyére, ahol igen érdekes járművekbe botlott: „teljes harci díszben” pompázó vadiúj rendőrautók sorakoztak a kerekedésben és az udvaron.

Szóval úgy tűnik, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság néhány Chery Tiggo 7 típusú szolgálati járműre tett szert.

Új kínai autókat kapott a magyar rendőrség 1

A Chery márka autóinak forgalmazása 2025 szeptemberében startolt el Magyarországon. A Chery a legnagyobb kínai autóexportőr, amely tavaly 2,6 millió autót gyártott, és ezek közül 1,1 milliót adott el Kínán kívül.

A Tiggo 7 orrában 1,5 literes turbós benzinmotor található, amelynek csúcsteljesítménye 143 lóerő. De elérhető hibrid hajtással is, így a benzines erőforrás mellé egy 204 lóerős villanymotor is odateszi a magáét. A rendszerteljesítmény így 279 lóerő, amely 180 km/órás csúcssebesség elérésére és 10,8, illetve 10,3 másodperces 0–100 km/órás sprinthez elegendő.

Az elektromos motor energiaszükségletét a 18,3 kWh kapacitású LFP (lítium-vasfoszfát) akkumulátor fedezi, amely 90 kilométeren felüli, tisztán elektromos hatótávra elegendő. 

De nem csak a rendőrök kaptak a kínai gyártó járműveiből, hanem a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem is.

Galéria

5 fotó

A Vezess videós bemutatója a Tiggo 7-es és 8-as modellről:

 

Az új BMW rendőrautókat láttad már? Alábbi cikkünkben megnézheted: