Néhány percre szó szerint megállt az élet Mazamet városában, amikor 16 610 lakos feküdt le az utcákra, a járdákra és a terekre. Nem tiltakozás volt, nem művészeti performance, hanem egy húsba vágóan őszinte közlekedésbiztonsági üzenet.

Az akció neve „Mazamet, ville morte”, vagyis „Mazamet, a halott város”.

A kampány előtti évben 16 500 ember halt meg közúti balesetben Franciaországban, és a cél az volt, hogy láthatóvá tegyék azt a számot.

Egy újságíró ötlete, országos üzenettel

A kezdeményezés Michel Tauriac, az ORTF (a francia közszolgálati média elődje) újságírójának fejéből pattant ki. Az akciót támogatta az egy évvel korábban létrehozott Közlekedésbiztonsági Tárcaközi Bizottság (Comité interministériel de la sécurité routière) is, amely éppen azzal a problémával szembesült, hogy a közúti halálozási adatok már nem váltanak ki valódi társadalmi reakciót.

Mazamet ideális „szimbólumváros” lett: a lakosság létszáma szinte pontosan megegyezett az országos halálos áldozatok számával. A gondolat egyszerű, mégis sokkoló volt: ha halálos balesetben életüket vesztett emberek egy városból származnának, az teljesen kihalt volna.

Az akcióról dokumentumfilm is készült „Mazamet, la ville rayée de la carte” (Mazamet, a város, amelyet letöröltek a térképről) címmel. A filmet Guy Seligmann rendezte, és televíziós sugárzása után komoly visszhangot váltott ki. A néma utcákon fekvő emberek látványa sokkal erősebben hatott, mint bármilyen grafikon vagy figyelmeztető plakát.

Maradandó üzenet

A mazameti akció mára a közlekedésbiztonsági kampányok történetének egyik legismertebb és legemlékezetesebb példája. Megmutatta, hogy a számok mögött mindig emberi életek vannak, és néha ahhoz, hogy ezt valóban megértsük, egy egész városnak kell „meghalnia” – legalábbis jelképesen.

Az üzenet több mint ötven év távlatából is aktuális: a közúti balesetek nem statisztikák, hanem családok, sorsok és közösségek elvesztése. Mazamet 1973-ban ezt tette mindenki számára láthatóvá.