Szerencsésnek érezhetjük magunkat abból a szempontból, hogy a Vezess olvasói rendkívül szemfülesek, és jobbnál jobb egyedi rendszámokkal örvendeztetnek meg minket. A napokban egy igazi unikum landolt a virtuális postaládánkban.
Utánajártunk, és a BOGAR–1 rendszámot viselő alany egy 1971-es évjáratú Volkswagen Bogár. Dicséretére váljon, hogy korát meghazudtolóan néz ki: kívülről ránézve elég nehéz elhinni, hogy ez az öreg Volkswagen valóban csaknem 55 éve rója az utakat. Még azt sem mondhatnánk, hogy mindezt úgy érte el, hogy évtizedeken át jobb sorsra várva porosodott egy pajtában, ugyanis mint azt a Jármű Szolgáltatási Platformon (JSZP) elérhető adatok is alátámasztják, az öt számjegyű – és nem digitális – kilométerszámlálója egyszer már átfordult, vagyis több mint 100 ezer kilométeren biztosan túl van.

Fotó: Vezess-olvasó
Olvasónk sem zárja ki, hogy egy szépen megőrzött vagy restaurált darabról van szó.
Az mindenesetre sokatmondó, hogy a rendszámtáblái is kiváló állapotnak örvendenek, pedig még bőven azokból az időkből való, amikor Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak.
A nyilvántartásban van is arra utaló adat, ami alapján már 1995-ben is egyedi rendszámtáblái voltak. Ez külön említésre méltó, mert akkoriban még nem volt hagyománya az egyedi azonosítóknak, és arányaiban is sokkal drágább volt, mint manapság. A legutóbbi, 2025 elején bevezetett áremeléssel együtt is alig több mint kétszer annyiba kerül, mint amikor 2000-ben 250 ezer forintra ugrott az áruk. 25 évvel ezelőtt ez a 87 600 forintos bruttó átlagkereset 2,85-szörösének felelt meg, míg a mostani 587 250 forintos összeg a 2024. évi, 667 365 forintos bruttó átlagkereset 1,14-szeresével egyenlő.

Fotó: Vezess-olvasó
Borsos áruk vannak az egyedi rendszámoknak – az egyéniek sem olcsók
Természetesen bárkinek lehet hasonlóan jópofa rendszáma – aki megfizeti az árát. Egyedi és egyéni rendszámot igényelni február óta lényegesen drágább mulatság. Míg egészen sokáig ezek ára 435 000, illetve 112 450 forint volt, az idei év elején bevezetett áremelések után már 587 250, valamint 151 810 forintot kell érte fizetni.
Nemcsak az áruk adja a kettő közötti, egyébként tetemes különbséget, hanem az is, hogy egyéni rendszám esetében a sztenderd, 2+2+3-as felépítéshez kell igazodni a választásnál, míg az egyedi rendszámnál hat betű és egy szám, öt betű és két szám, négy betű és három szám, továbbá három betű és négy szám is alkothat egy kombinációt – vagyis a mostani cikk főszereplőjéhez, a BOGAR–1-hez hasonló, öt betűből és egy számból álló karaktersort már pénzért sem kaphatnánk.
Ugyanez igaz az obszcén kifejezésekre is, sőt, amióta 2022 júliusában megérkezett az új, kétszer két betűből és három számból álló formátum, egy szigorítással arra is kényesen ügyeltek, hogy sem magyar, sem pedig más nyelven ne alkossanak értelmes szavakat a rendszámok, ezért azok első két betűje kizárólag két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet.
Akit bővebben érdekel a téma, illetve maga az igénylési folyamat, annak a Vezess alábbi cikke kiváló mankó lehet:
Ilyen volt a 20. század népautója, a Bogár – a képre kattintva galéria nyílik:




Magáról a Bogárról is ejtsünk néhány szót, elvégre a 20. század egyik legmeghatározóbb, egyben az autóipar legtovább gyártott modelljét testesíti meg. A története 1938-ban indult azzal a céllal, hogy egy megfizethető népautó is elérhető legyen az emberek számára. Igaz, a hazájában, Németországban csak 1978-ig tartott a gyártása, de a több mint 21,5 millió példány utolsó darabja 2003-ban gördült le a gyártósorról a mexikói Pueblában. 1997-től a New Beetle képében kapott még egy utánlövést, azonban az új generációs, immáron orrmotoros változat korántsem aratott akkora sikert, mint az elődje, így 2019-ben búcsúzott a wolfsburgi márka kínálatából.
Annak ellenére, hogy a klasszikus Bogarat már több mint 20 éve nem gyártják, akadnak olyan kivételes példányok, amik a mai napig öregbítik a típus hírnevét. Ezek egyikét korábban be is mutattuk a Vezessen:


