Más aktív vagy visszavonult Forma-1-es versenyzőkhöz hasonlóan Jenson Button garázsában is parkol egy-két kuriózum. A gyors és jól kinéző verdákra világéletében vevő volt a 2009-es világbajnok, aki úgy döntött, megválik átalakított, 1970-es évjáratú Ford Broncójától. 

Az első generációs modell négy éve került Buttonhoz, a jelentős módosítások keretében pedig 17 colos könnyűfém felniket kapott, 35 colos BFGoodrich gumikba csomagolva. Külsejét a fényes kerékív-hosszabbítások és sötétkék fényezése teszi még inkább karakteressé.

Hiába egyedi, hiába Jenson Buttoné, nem túl kapós ez a Ford 1

4,9 literes, kisblokkos szívómotor hajtja, ereje pedig a háromsebességes automata váltón keresztül jut el a négy kerékig. Motorikusan is igyekeztek makulátlan munkát végezni, így többek közt új üzemanyag-befecskendezést, szűrőt és gyújtáskészletet szereltek be – utóbbi mellett egy továbbfejlesztett akkumulátor is segíti a gördülékeny indítást.

Ezek ellenére az első napokban mindössze két ajánlat érkezett a Broncóra, de jelen sorok írásakor is csupán 19 licitnek van nyoma a Collecting Cars oldalán; valószínűleg ez (részben) annak tudható be, hogy a nemzetközi sajtóban máris komolyabb hírverés övezi a témát.

Hiába egyedi, hiába Jenson Buttoné, nem túl kapós ez a Ford 2Hiába egyedi, hiába Jenson Buttoné, nem túl kapós ez a Ford 3

Az ár is szerényen kúszik felfelé: valamivel több mint 50 ezer dollár az eddigi legmagasabb ajánlat, ami átszámolva alulról karcolja a 16 millió forintot.