Régen egy picit máshogy zajlott az autósok sebességének mérése, ahogy a büntetés sem csekken érkezett, hanem azonnali helyszíni bírság járt a szabálytalan sofőröknek.

 

A közlekedésben részt vevő járművek sebességének pontos mérésére elsőként az 1930-as évek idején hadi célokra kifejlesztett Doppler-radarok utcai kistestvérei voltak képesek. Minden radar a Doppler-jelenségen alapul: leegyszerűsítve, a készülék által kibocsátott elektromágneses hullám egy mozgó tárgyról úgy verődik vissza, hogy közben frekvenciája megváltozik. A kibocsátott és visszavert frekvencia ismeretében számítható a tárgy sebességének radiális (a radar irányába mutató) komponense. Ha ezek mellett a mérőszög is ismert, akkor a közlekedő jármű sebessége jó pontossággal megállapítható.

Magyarországon a sebesség-ellenőrzést stopperrel vagy követéses módszerrel kezdték alkalmazni, az akkori tachográfos autókkal. Az első radarok 1967-ben érkeztek, méghozzá a lengyel Unitra RMP-5A típusú állványos készülék formájában, ez az első itthon használatos berendezés, amely a közlekedésben részt vevő járművek pontos sebességének megállapítására képes volt. Az 1973-ig használt parabolaantennás készülék alakja után Nagytányéros néven vonult be a köztudatba.

1972-ben került az országba az első Traffipax Mesta 204 DD néven működő autóba fixen beszerelt készülék. A cég neve azóta köznéviesedett, gyakorlatilag az összes sebességmérésre alkalmas műszert ezzel illetik – Forrás: Copcars

Manapság pedig a VÉDA elnevezésű kamerákat használják itthon a rend őrei és a fix sebességmérő kapukra is ilyen “szemek” vannak szerelve.

Forrás: Facebook: Baleset-megelőzés