Igazi legenda a Ford GT40-es, versenyautónak született, méghozzá azért, hogy hatékony fegyvert mutassanak fel a Ferrarik ellen. Be is jött az amerikaiaknak, hiszen 1966-tól éveken át uralta a Le Mans-i 24 órás versenyt. A híres verseny történetében ez volt a második autó, mely egynél többször tudott nyerni. Az eredeti példányok ritkák és mindnek komoly múltja van, ennek megfelelően eszelős pénzeket érnek. Sokan vágynak rá, de a legtehetősebbek közül is csak keveseknek adatik meg a birtoklás öröme, de van rá megoldás.

Itt van például a Roaring Forties remek replikája, mely stílusában tökéletesen hozza a GT40-est, de kellően modern ahhoz, hogy magabiztosan használható maradjon azok számára, akik nem csak nézegetni szeretnék a Ford sportautót. 30 millió forintnak megfelelő árával – ennyit várnak ugyanis a Silverstone Auctions árverésén érte – szinte olcsónak számít a műfajban. A szegecselt karosszéria, a körműszerek és a V8-as motor azonban megadja az autó alapvető varázsát.

Szép ez a Ford GT40, de van vele egy kis gond 2

2008. május 16-án került forgalomba a Ford GT40 replika, az eredetiség híveinak ez szúrhatja igazán a szemét. Azóta egyébként valamivel több mint 4000 kilométer futott. A megrendelő kérésére a Ford Imperial Blue nevű kék árnyalatát kapta, melyhez ezüst csíkokat választott. A felnik az eredeti 15 colosakkal szemben 17-esek, de erre szükség volt a megfelelő fékek és a modern gumik miatt, cserébe retrós formavilágúak. A belsőt fekete bőrkárpit borítja.

Szép ez a Ford GT40, de van vele egy kis gond 3

5,6 literes, V8-as motor van a kabin mögött, mely 450 lóerős és 6500-ig forog. A ’70-es évekből származó motort modernizálták picit, hogy utcán is könnyedén használható legyen. Átmegy a műszaki vizsgán is, szóval élvezhető a Ford GT40-ezés a legtöbb élethelyzetben. Hatsebességes kéziváltó és Quaife önzáró differenciálmű szolgálja még a vezethetőséget.

Szép ez a Ford GT40, de van vele egy kis gond 4

Forrás: silverstoneauctions.com
Kapcsolódó címkék: Ford GT40 replika