Sajnos az emberiség nem tud könnyen elszakadni a fosszilis energiától, hiába is szeretnék azt már egyre többen. Ez nem csak a mi hibánk, jelenleg ugyanis a technológiai feltételek sem teszik lehetővé azt, hogy mindannyian letegyük belső égésű motorral hajtott autóinkat, és átüljünk egy villanyverdába.

Franciaország is azt hihette, hogy megoldja a problémát 2016-ban, amikor előálltak a napelemes út ötletével. A projekt során egy normandiai falu melletti útszakasz egy sávját aszfalt helyett napelemekkel fedték be. Így amikor az autók épp nem állnak a kis táblák felett és a nap is süt, az út ingyen energiát termel.

Az 5,2 millió dollárba (1,5 milliárd forintba) kerülő beruházás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szakemberek úgy gondolták, hogy némi szilikon és gyanta meg fogja védeni a paneleket, ám tévedtek. A Le Monde gyűjtése szerint az út egy része a 2,5 év alatt annyira amortizálódott, hogy azt a szakaszt inkább le is kapcsolták, így csak 900 méteren működött a rendszer.

Nem csak ez okozott gondot. A gyanta használata sem bizonyult jó ötletnek, ugyanis az folyamatosan válik le a napelemekről, melyeket ráadásul ősszel eltakartak az útra hulló falevelek. Az előre becsült teljesítménynek így mindössze a felét tudta előállítani az út, amihez hozzájárult az is, hogy Normandia nem éppen bővelkedik a szikrázó napsütéses órák számában.

Az úton elhaladó járművek egyébként olyan nagy zajt csaptak, hogy 70 km/órás sebességkorlátozást vezettek be a szakaszon.

Forrás: Jalopnik
Kapcsolódó címkék: Franciaország napelem napelemes út út