Eredetileg csupán tanulmányautónak szánták a Corvette-et, melyet az 1953-as New York Auto Show-n mutattak be. A közönség tetszését viszont hamar elnyerte, ezért a General Motors a sorozatgyártás mellett döntött. Nem haboztak sokat, az autó készen állt rá, így még ebben az évben, június 30-án megkezdődött az első darabok gyártása. Pontosabban kézzel történő összeszerelése.

1953 karácsonyán készült el a háromszázadik Corvette 1

Polo fehér színt kapott az első 300 példány, ennek a sorozatnak az utolsó darabja bukkant most fel egy aukciós háznál. Érdekessége, hogy egyúttal ez volt az utolsó autó is, amit 1953-ban gyártottak, mert épp karácsonyra lett készen. Az autót először egy kaliforniai orvos vette meg, akinek nem tetszett, hogy minden más Corvette is fehér, ezért feketére fényeztette azon nyomban.

8 fotó

Második tulajdonosához, Ernie Hendryhez 1984-ben került az autó. Ő nagyobb tisztelettel bánt a különleges géppel, igyekezett visszaállítani az eredeti állapotot. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen sok kiállítást járt meg a Corvette és több díjat is kapott. 1998-ban újabb restaurálásra szorult a 300-adik Corvette, majd 2007-ben ismét.

1953 karácsonyán készült el a háromszázadik Corvette 7

Jelenleg az eredeti színkombinációt viseli, tehát a Polo fehér karosszériához piros bőrbelső és fekete vászontető tartozik. Arról nem szólnak, hogy hány kilométer van az autóban, de a műszerfalon 2374 kilométernyi mérföld szerepel, ami valószínűleg nem igaz.

1953 karácsonyán készült el a háromszázadik Corvette 8

A motortében lévő 3,9 literes, soros hathengeres Blue Flame motor 136 lóerős, hozzá Powerglide automataváltó csatlakozik. Becslést nem közöltek, de bizonyára értékes gyűjtői darab válik majd ebből a korai Corvette-ből.

1953 karácsonyán készült el a háromszázadik Corvette 9