Az előrejelzések szerint legalább egy évbe telik majd, míg a Japánban történt földrengés helyreállítási munkálatai befejeződnek. Ám a frissen érkezett képek alapján lehetséges, hogy még ennyi idő sem kell, a távol-keleti országban elképesztő sebességgel dolgoznak.

A március 11.-én bekövetkezett rengés teljesen használhatatlanná tette a “Nagy Kanto” autópályát, az út szinte teljesen megsemmisült, és magyar szemmel nézve csak az unokáinkat tudnánk rajta utazóként elképzelni. Japánban kicsit másképp forognak a munka kerekei, a 150 méteres tönkrement szakaszt hat nap megfeszített munkájával sikerült tökéletesen helyreállítani. Korlátokkal, felfestésekkel, mindennel.

Én bevallom, először Photoshop mágiát sejtettem a fotók mögött, de rá kellett jönnöm, túlságosan hozzáragadtam a mai magyar jelenhez, és a nálunk uralkodó viszonyokhoz.
2 fotó

Hat nap elég volt az újjáépítésre!

Hat nap elég volt az újjáépítésre!

Én bevallom, először Photoshop mágiát sejtettem a fotók mögött, de rá kellett jönnöm, túlságosan hozzáragadtam a mai magyar jelenhez, és a nálunk uralkodó viszonyokhoz. Nem vagyok jártas a szociológiában, vagy a társadalomtudományokban, de a képek üzenetét még egyszerűvé puhult, szombati üresjáratra beállított aggyal is könnyű felfogni. Japán, példa. Nem ártana követni.