Volvo ES90
Mi ez? Elektromos luxusszedán a márka legmodernebb vívmányaival felszerelve. A kínai gyártásból érkező ES90 kétféle akkuval, hátsókerék-hajtással vagy első-hátsó motorral és összkerékhajtással, háromféle teljesítménnyel. 
Mit tud? Emelni az életszínvonalat, messzebbre menni, gyorsabban tölteni, mint a többi elektromos Volvo.
Mibe kerül? A belépőmodell ára 29,9 millió forint, a Twin Motor kivitel 35 440 000 forint, illetve  37 710 000 forint. 
Kinek jó? Skandináv stílusú elektromos autó kedvelőnek ‒ megfelelő anyagi háttérrel.

Nem lassít a Volvo az elektromos átállás területén, egymás után érkeznek a kizárólag villanymotoros modellek. Miért is tenné, hiszen a Volvo azon kevés gyártók egyike, amely növekedni tudott a gyengélkedő 2024-es évben is, sőt, 763 389 eladott autóval minden idők legjobb eredményét produkálta darabszám és bevétel tekintetében is.    

A nemrégiben próbált EX90 SUV után most Stockholmban jártunk a Volvo meghívására, hogy megpillanthassuk a gyártó eddigi legnagyobb tudású modelljét, az ES90 névre keresztelt szedánt. A bemutatónak az Artiplag galéria adott otthont, ahol maga Jim Rowan Volvo-elnök és ügyvezető mutatta be az ’Art of Balance’ (az egyensúly művészete) szlogen köré épült modellt.

13 fotó

Külső

Szedánként és kupélimuzinként is emlegeti a sajtóanyag az új modellt, aminek oka, hogy az ES90 valóban nem egy klasszikus szedán, hiszen a csomagtérajtóval együtt a hátsó üveg is felnyílik – ebben az értelemben pedig egy hagyományos értelemben vett praktikus ötajtósnak számítana –, ha nem csapták volna le a hátulját.

A formavilág látványos és egyedi, feltéve, hogy a márka sportosabb modelljeit önálló néven áruló Polestar 2-es modellt nem számítjuk, mert a külső jegyeket tekintve erős a hasonlóság, bár az újdonság közel 40 centivel hosszabb annál.

Így lehet öt méteren emelni az életszínvonalat 6

A Polestar 2 modellre hasonlít, de sokkal nagyobb annál

Az ES90 az EX90 után a második modell, ami a friss, EV modellek számára készült SPA2 padlólemezre épült. Az új modell hossza kereken 5 méter, tengelytávja bőséges 3,1 méter, és enyhén magasabb is az átlagos szedánoknál, így valamivel jobb rálátást biztosít a forgalomra, könnyebb beszállást, jobb kényelmet, minőségibb életet nyújt a Volvo szemlélete alapján.

„A Volvo ES90 ötvözi a legfejlettebb technológiáinkat a skandináv dizájnnal és kiemelkedő kényelemmel, egy valódi prémium Volvo, amely növeli az életminőséget” – mondta Jim Rowan, a Volvo vezérigazgatója.

Az erősen ívelt tetővonallal robusztus képet mutat az ES90 a méretes, 22”-os felnikkel (a legkisebb választható méret 20”), míg elölről a Thor kalapácsára emlékeztető menetfénnyel rendelkező fényszóró és a hűtőrács nélküli felület ad könnyen felismerhető képet a markáns Volvo-emblémával. A far különlegessége, hogy a szélvédő két oldalán egy-egy függőleges, piros színű LED-sor található, amely különböző animációk megjelenítésére lesz alkalmas parkoláskor, illetve induláskor.

Belső

Az ES90 a Volvo modellekre jellemző minimalista skandináv formatervvel, prémium-minőségérzettel és tágas helykínálattal kecsegtet, ami az első benyomást illeti. A vezetéshez szükséges információkat egy, a kormány mögötti kisebb 9 colos kijelző jeleníti meg, amely információk között a kormányon elhelyezett érintőgombokkal navigálhatunk.

9 fotó

Fizikai gombot többet nem is találunk nagyon az utastérben, a 14,5 colos központi érintőképernyőt tapogatva érhető el a navigációs rendszer, a klíma, a szórakoztató-rendszer és egyéb beállítások. A rendszerben olyan integrált Google-funkciók érhetők el, mint a Google Térkép, a Google Asszisztens, és a Google Play Áruház, ahonnan alkalmazások is letölthetők.

A panoráma napfénytető az UV-sugarak 99,9 százalékát távol tartja az utastértől, és választható elektrokróm kivitel is, amelynek segítségével választható az üvegfelület áttetszősége, így csökkenthető például nyáron egy gombnyomásra az utastér felmelegedése.

Így lehet öt méteren emelni az életszínvonalat 12

9 colos kijelző a kormány mögött a vezetéshez legfontosabb információkhoz

A négyzónás klímaberendezés, ami a hátsó sorból is vezérelhető asztma- és allergiakompatibilis, a Volvo szerint az apró részecskék (PM 2.5) akár 95 százalékát képes távol tartani az utastértől, a növények allergén anyagainak pedig akár a 99,9 százalékát is kiszűri az utastérbe juttatott levegőből. A 3,1 méteres tengelytávnak hála pedig kiemelkedően tágas a lábtér, így pihentető utazási élményt kínálhat felnőtteknek is a hátsó traktus.

A szélvédővel együtt nyíló csomagtér jól pakolható, 424 literes mérete viszont visszafogottnak mondható – az egyesével mozgatható ülések lehajtásával 733 literre nő a térfogat. Jutott hely előre is, a „frunk” 22 literes, ahol jól elférnek a töltőkábelek.

Technika

Szoftveralapú autóként definiálja az ES90-est a gyártó, ami a rendszeres frissítésekkel folyamatosan képes majd javulni idővel. Ennek alapjait a Superset technológiacsomag biztosítja, amely az EX90 után másodszor kerül beépítésre olyan egységes hardver- és szoftvermodulokkal, amelyek a jövőben az összes leendő elektromos modell alapját biztosítják majd. A vezeték nélküli frissítések által új biztonsági, kényelmi, vagy akár hatótávnövelő beállítások is elképzelhetők, és a fejlesztésekből is minden olyan modell profitálhat, amely erre a technológiára támaszkodik.

Ami a hardveres részt illeti, két Nvidia Drive AGX Orin processzor dolgozik az ES90-ben, amelyek az eddigi legnagyobb számítási kapacitást kínálják a Volvo történetében, másodpercenként elképzelhetetlen számú, 508 billió műveletre képes teljesítménnyel.

Így lehet öt méteren emelni az életszínvonalat 13

2 akkuval, 3 teljesítményszinttel választható

A Safe Space névvel illetett biztonsági csomag is ezen számítási teljesítményből húz hasznot, a szélvédő felett található lidar, az öt radar, a hét kamera és tizenkettő ultrahangos érzékelő kivételes alapossággal elemzi a környezetet, ezzel adatot szolgáltatva a biztonsági funkcióknak.

Az ES90 igazi újdonsága a 800 voltos technológia, ami teljes cserét vagy átalakítást kívánt az akkumulátorcellák, a villanymotorok, az inverterek, a töltőrendszer, de még a légkondicionáló tekintetében is. A magasabb üzemi feszültség nagyobb teljesítményt, nagyobb hatótávot, és a kisebb melegedés miatt nagyobb, akár 350 kW-os töltési sebességet tesz lehetővé. Ezzel minden Volvónál gyorsabban tölthető az ES90, 10-ről 80 százalékra mindössze 20 perc is elég lehet ideális esetben, vagy 10 perc alatt akár 300 km-re elegendő energiát is képes fogadni az akkucsomag.

Ami az akkucsomagot illeti, két különböző méret lesz: a belépő-, hátsókerék-hajtású egymotoros modell (333 LE) 92 kWh-s (nettó 88) akkut kap, a dupla motoros kivitelekben pedig nagyobb, 106 kWh-s (nettó 102) kap helyet a padlólemezben. Utóbbi Twin Motor és Twin Motor Performance jelzéssel érkezik majd – 449, illetve 680 lóerős kivitelben az első és a hátsó tengelyt külön-külön hajtó villanymotorokkal.

Így lehet öt méteren emelni az életszínvonalat 14

Ablakkal együtt nyílik a csomagtérajtó

A belépőmodell 6,9 másodperc alatt gyorsul százra és 650 km-es hatótávolsággal bír, a dupla motoros kivitelek 5,5, illetve 4 másodperc alatt sprintelnek százra. A nagyobb akku mindkét erősebbik modellnél 700 km-es hatótávot ígér, 17,1 kWh-s vegyes fogyasztással.

A Volvo ES90 és vetélytársai ‒ Listaár, forint
Audi A6 Sportback e-tron performance (100 kWh, 367 LE) 33 139 380
BMW i5 eDrive40 Limousine (nettó 81,2 kWh, 340 LE) 28 600 000
Mercedes EQE 350 (90,5 kWh, 292 LE) 33 564 000
Volvo ES90 Singel Motor Plus (92 kWh, 333 LE) 29 900 000
VW ID.7 GTX (91 kWh, 340 LE) 29 629 000

Költségek

A Volvo ES90 már rendelhető, de a kiszállításra 2026 első negyedévéig várni kell – és ekkor még csak a hátsókerék-hajtású modellek érkeznek. A belépőmodell ára 29,9 millió forinttól indul, a Twin Motor kiviteleknél pedig 35 440 000 forint, illetve  37 710 000 forint lesz az alapár.

Szavazás

Hogy tetszik a legújabb elektromos Volvo szedán?
átlag
6.80
szavazat
276
Hogy tetszik a legújabb elektromos Volvo szedán?