Röviden – Cupra Born – 204 LE
Mi ez? A SEAT-ból önálló életre kelt Cupra márka elektromos autója, ami a VW ID.3-mal közös műszaki alapokra épül
Mit tud? Papíron elmegy 417 kilométert egy töltéssel, a 0-100-as sprintet pedig 7,3 másodperc alatt nyomja le. Ja, és ezerszer vagányabban néz ki VW emblémás rokonánál 
Mibe kerül? 16 931 640 forinttól startol a Cupra Born árlistája
Kinek jó? Aki VW csoportos villanyautóra vágyik, de nagy neki a Skoda Enyiaq, a VW ID.3 meg unalmas, azt tárt karokkal várja a Cupra Born

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 1

Komoly múltja van a jól csengő Cupra márkanévnek, amely már 1985 óta létezik, és a különböző versenyekre épített autók mellett a SEAT márka sportosabb, közúti használatra szánt nagy teljesítményű változataiért is ez a cég felelt. Aztán jött a nagy gondolat, mi lenne, ha önálló márkát tenyésztenének a Cuprából? Az ötlet tetszhetett a döntéshozóknak, mert így is lett, 2018 óta már önálló autómárkaként létezik a Cupra. Már amennyire önállónak nevezhető, hogy továbbra is a SEAT szárnyai alatt működik, és természetesen a VW csoport építőelemeiből legózza össze modelljeit, amelyek leginkább sportosságban adnak valami pluszt, és merész formai megoldásokkal egyedibbek a konszern hasonló kategóriájú modelljeinél. A legelső Cuprát, az Atecát és a kompakt méretű terepkupéjukat, a Cupra Formentort már bemutattuk, most a VW ID.3-mal közös műszaki alapokra épülő Cupra Born van soron.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 2

Külső

Hiába a közös alap – nevezetesen a VW csoport MEB platformja – és a nagyon hasonló, krumpliba öntött egyterű alapforma, a Cupra Born ránézésre annyira különbözik az ID.3-tól, amennyire csak lehet. A barátságosan semmilyen Volkswagennel ellentétben a Born arca annyira szigorú, hogy magamban hirtelen végig gondoltam, kipakoltam-e már a mosogatógépet és biztosan lehajtottam-e magam után a WC deszkát a klotyóban. 

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 80

Az Aurora kékhez illik a bronzszín

Elektromos autónál nem feltétlenül kell tátongó rácsokkal kezdődnie az orrnak, így a Born eleje is szinte teljesen zárt, a két, izgalmas alakú LED-es nappalifénnyel kiegészített fényszóró között szinte végig teli lemez található, a hűtőnyílás egy emelettel lejjebb kezdődik csak. A fenyegető tekintetet tovább hangsúlyozza az idegen civilizáció jelének is nézhető Cupra embléma. 

Ez itt a Cupra magyarázata a márkaemblémára, bár nekem nem sokat segített:

Oldalról a 19 colos, bronzbetétes felnik érdekesek, illetve a C-oszlop háromdimenziós mintája. A pufók formát pedig a küszöbön végigfutó műanyagborítással próbálják egy kicsit slankítani, több kevesebb sikerrel, és maradt ötlet az autó fenekén is, itt a középen összeérő LED fénycsík a leglátványosabb elem, pedig van diffúzor-szerű valami és karbon alapra biggyesztett Cupra embléma is itt. Kissé illúzióromboló a hátsó kerekeknél, a felni lyukai közül kikukucskáló dobfék, de csak addig, míg nem gondolunk arra, hogy villanyautót nézünk, amiben a motorfék, vagyis a visszatáplálás is hatékonyan lassítja az autót.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 81

A hasán hordott fekete műanyagtól karcsúbbnak látszik

Így bőven elég hátra a könnyebb, egyszerűbb szerkezetű dobfék teljesítménye is. A feláras, Aurora kék fantázianevű, izgalmasan fénylő fényezés a matt bronz kiegészítőkkel, betétekkel, feliratokkal egész különleges összhatást ad a 4322 milliméter hosszú, tükrökkel 2070, azok nélkül 1809 mm széles, 1540 mm magas autónak. A Cupra Born tengelytávolsága 2766 mm. 

Nagyon különbözőek, pedig közeli rokonok. A képeken valószínűleg nem látszik, de a Cupra Born elöl másfél, hátul egy centivel alacsonyabb a VW emblémás testvérénél:

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 82
Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 83

Belső

Talán nem annyira meglepő, hogy a spanyolok nem csak kint, hanem bent is sokkal komolyabban vették a dizájnt. Jó ránézni a kárpitokra, a formákra, és arra, hogy a kint látott matt bronzszín beszivárgott az utastérbe is, különféle betétek képében, a kormány díszöltései és a kényelmes, masszázsfunkciós ülések varrásai is bronzszínűek. Az ajtókárpit is klasszul néz ki, de közelebbről kiderül, hogy csak rafinált mintájú műanyag, de fintorogni nem kell, ahol hozzáérsz, ott puha, minőségi anyaghoz ér a kéz.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 84

A sportülések kényelmesek, de sok tartásuk nincs

Apró, digitális műszerfal van a kormányon túl, igaz, sokkal nagyobbnak nem is kell lennie, a szükséges adatok ezen is elférnek. A műszerfal jobb felső sarkában található az irányváltó kapcsolója és az elektromos rögzítőfék gombja is. Ez egész jó húzás, így nem foglalnak helyet a középkonzolon, ahol így tekintélyes méretű redőnyös üregbe lehet ezt azt eltüntetni. 

Már a 2019-es első találkozásnál éreztük, hogy a kormány simogatni való gombjaival lesznek bajok használat közben. A VW csoport jó érzékkel nyúl bele rettentően idegesítő dolgokba, emlékezzünk csak a szemkápráztató kék háttérvilágítású műszerfalra, ami fájdalmasan lassan kopott ki a márka autóiból. Mire ezt kimozogták, addigra a 8-as Golfban valami félkegyelmű belsőépítész átrendezte a világítás és az ablakok páramentesítésére szolgáló kapcsolókat, és igazi gombok helyett simogatós felületekkel szórták tele a középkonzolt, de még a kormányt is.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 85

Ergonómia könyvekben ezt csak vastag piros vonallal többször áthúzva láthatod

Ezeket sajnos mind megnyerte a Cupra Born is, és nem úszta meg az ID.3-ban debütált világbajnok hülyeséget, a külső tükör, hátsó ablakemelő vezérlő, ajtózár komplexumot, mi mással, mint érintésérzékeny felülettel megbolondítva. Csupa az ergonómiának bevitt kegyetlen gyomros. A fedélzeti rendszer 12 colos méretű monitorának képe szép, de maga a rendszer használhatóságban, sebességben és átgondoltságban is elmarad a ma elvárt szinttől.

Utastere tágas, elöl az üléspozíció is klassz, és még a hátsó sorban is kényelmes, bár a lábakat a padlóba épített akksik miatt kissé magasan kell tartani utazás közben és a nem túl tágra nyíló ajtókon sem a legkényelmesebb hátra bemászni. Csomagtartója, ami villanyautó létére csak hátul van, 385 literes, dupla fenekű, a töltőkábeleket el lehet rejteni a pincében, amik így nem koszolják össze a felső szint csomagjait.Viszont nyaraláskor lehet szépen kirámolni mindent, ha töltenénk.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 86Elég fényt ad a raktér jól elhelyezett LED világítása, a szatyrok fellógatására műanyag fülek szolgálnak, és van hova bedugni a hűtőtáska, vagy más egyéb 12 voltot igénylő úti cucc tápkábelét. A 2:1 arányban dönthető háttámlák elfektetése után 1267 literes térbe, közel sík felületre lehet rámolni a nagyobb kiterjedésű dolgokat, de a könyöklőben lévő kis ablakot kinyitva négy utas mellé is beférnek hosszú tárgyak. 

Technika

Kétféle motorteljesítményű változatban lehet Cupra Born-t kapni, az alap a 204 lóerős (150 kW-os), míg az eBoost 231 lóerős (170 kw-os) csúcsteljesítményre képes, mindkét változat nyomatéka 310 Nm. Bonyolítja a választást, hogy míg a mezei Born mindig képes a vezető lába alá tenni a rendelkezésre álló 204 lóerőt, addig az eBoost változat csak rövid ideig – mindössze 30 másodpercig – 231 lóerős, ha ezt kihasználta a vezető, akkor már csak 95 lóerős lesz az autója, míg újra össze nem kapja magát a hajtás. Nem hangzik jól, igaz? 

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 87

Bár a villanymotor nem elöl van, a motorháztető alatt nincs csomagtartó

Tápegységből kétféle rendelhető a Born-ba, mindkettő folyadékhűtésű lítiumion akkumulátor, a kisebb 58 kWh-s, 270-459 voltos feszültséggel, a nagyobb pedig 77 kWh-s, 240-408 volttal és alumínium házban lakik, az első és hátsó tengelyek közötti térben. Állandómágneses szinkron villanymotorja a hozzá kapcsolt lassító áttétellel együtt mindössze 90 kilogrammnyi, és a hátsó kerekeket hajtja, futóműve elöl McPherson, hátul többlengőkaros, fordulóköre 10,15 méter, ami jónak számít, és nem csak papíron, hanem városban forgolódva, parkolás közben is érezhető az előnye. 

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 88

12 colos a nagyobbik kijelző

Tölteni a normál akksis változatot 11 kW-tal lehet utcai, AC töltőről, ilyenkor 6 óra 15 percig tart egy tankolás, egyenáramú 120 kW-os gyorstöltővel ez az idő 35 perc. A nagyobb akkumulátornál ezek az idők kicsit hosszabbak, 11 kW-tal 7,5 óra a töltés, 50 kW-os DC töltőn 70-72 percig 135 kW-oson 36 percig kell a kábel végén lógnia az autónak. A WLTP szerinti hatótáv 417 – 358 kilométer a mezei, és 548 – 492 km a nagyobb akksis kivitellel. 

Vezetés

Hiába néz úgy ki a Cupra Born, hogy bárkit azonnal szétcincál az úton, menet közben már nem ennyire kemény legény. Ugyan a 204 lóerő nem hangzik rosszul, de ne feledjük, 1811 kilogrammot kell magával cipelnie, plusz az utasokat, úti holmikat, miazmást. Egész jó eredmény a 7,3 másodperces gyorsulás, de messze van attól, amit az agresszív forma beígér, és a száguldás is legfeljebb 160 km/óráig tart. Nem mintha égető szükség lenne az efölötti részre, csak a tudat esne jól. 

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 89

Ide költözött a rögzítőfék gombja

Imádni való az elektromos autókban, hogy tétovázás nélkül, azonnal megjön az erejük, ha odalépsz nekik és nem szakítják meg a folyamatot még ezredmásodpercekre sem a terhelésváltások, ahogy húzná az automata a következő fokozatot. Nincs bizonytalanság visszaváltásnál és a start stop rendszer sem kerget őrületbe és persze a Born hőszivattyús fűtése, klímája is azonnal fűt/hűt, ahogy beültél, elindultál. Klassz dolog az is, hogy a teljesen feleslegessé vált gyújtáskapcsolóval sem kell bíbelődni, egyszerűen rálépsz a fékre és csavarhatod is a D-t, vagy az R-t és uzsgyi. A hang, az igazi motorhang viszont hiányzik, és nem is pótolhatja semmiféle szintetikus nyafogás. Viszont az autóvezetés nagy részében ez sem gond, egy Budapest Münchent inkább csendben, békében jó levezetni, nem üvöltő kipufogón ücsörögve. Ezt pedig simán tudja a Cupra Born. 

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 90

Maradt ötlet az autó hátuljára is

Futóműve valamivel feszesebbre hangolt, mint a VW emblémás rokoné, de dráma nélkül lehet vele közlekedni a budapesti utakon is, a 19-es felniken sem rázza szét a szerveidet. Kanyarban tisztességgel helytáll, hiába nehéz, a tömeg nagy része alul van, így akinek van hozzá kedve, gyötörheti is az autót szerpentinen. Bár ilyenkor mindig van benne egy kis para, hogy mi van, ha egyszer csak mégis megindul az egész miskulancia. Pláne, hogy a fék sem meggyőző, hosszú úton jár a pedál, és nincs egy pontosan meghatározott munkapontja, inkább azt érezni, hogy arasznyi úton kell játszani vele, hogy azt csinálja, amit éppen kell.

A gyár 15,5 – 18,0 kWh-s átlagfogyasztást ígér, én simán belefutottam vele egy 18,6 kWh-s fogyasztásba, igaz, nem is igazán törtem magam, hogy takarékosan autózzak vele. Utóbbival számolva otthoni 45 Ft/kW áramárral számolva 840 forintba kerül 100 kilométer megtétele, míg köztéri oszlopról, mondjuk 110 forintos költséggel valamivel több mint 2000 forintba kerülne. A jelenleg érvényes hatósági árral kalkulálva ez 4,2 literes üzemanyag-fogyasztásnak felelne meg.

Jobb, mint az eredeti: Cupra Born teszt 91

Csak az egyenáramú gyorstöltő kupakjával kell vacakolni töltésnél

Költségek

Legolcsóbban 16.931.640 forint kifizetése után válhat valaki Born tulajdonossá, és 17.114.520 forint az izmosabb, eBoost változat alapára, amiből van nagyobb, 77 kWh-s akkumulátoros kivitel is, ami viszont 18.417.540 forint. Fényezések közül a Vapor szürke az alapáras szín, a metálfényekért 255.270, míg a spéci, Aurora kékért 382.270 forintot kérnek még el. A Dinamica kagyló ülések 810.260 forintba, a Head-up-Display 420.370-be kerül. Aki kíváncsi, az összes extrára, az hamar konfiguráljon magának egy autót itt

A Cupra Born és vetélytársai – Listaár, forint
Cupra Born 58 kWh (204 LE) 16 931 640
Skoda Enyaq iV 58 kWh (179 – 95 LE) 17 867 630
Kia EV6 e170 RWD 58 kWh (170 LE) 18 190 000
Nissan LEAF e+ (150 LE) 15 690 000

Értékelés

Külsőre, és belsőre sokkal izgalmasabb lett a Cupra Born, mint a Zwickauban, vele közös szalagon készülő VW ID.3, a spanyol márka a maximumot hozta ki abból az éptőkészletből, amiből dolgoznia kellett. Van stílusa, tele van ötlettel, jó ránézni. A Cupra márkához viszont teljesítményben, vezethetőségben nem igazán ér fel, és a sportos vad kinézete alapján is többet várnánk tőle. Elektromos autóként viszont egész korrekt darab, tisztességes hatótávval, jó vezethetőséggel, amit csak néhány VW-től örökölt kreténség árnyékol be.  

Mellette – Ellene
 
  • Izgalmas forma
  • Csinos belső
  • Tágas, élhető belső
  • Ügyes futómű
  • Csendes utastér
 
  • Ergonómiai baklövések
  • Fedélzeti rendszer
  • Hosszú úton járó fékpedál

Szavazás

10-ből hány pontot adnál az elektromos Cupra Born-nak?
átlag
6.90
szavazat
389
10-ből hány pontot adnál az elektromos Cupra Born-nak?