Röviden – Cupra Born
Mi ez? A Seat sportmárkájaként leválasztott, már önálló Cupra brand első tisztán elektromos modellje az MEB platformra építve, hátsókerék-hajtással, sportosabb hangolással.
Mit tud? 544 kilométeres hatótávot a nagyobbik akkumulátorral, vagy 6,6 másodperces 0-100-as gyorsulást és utánozhatatlanul eredeti stílust.
Mibe kerül? Egyelőre nincs hivatalos magyar ára.
Kinek jó? Aki Volkswagen ID.3-at akar, annak mindenképpen jobb lesz a Born.

Kevés márkánál ölnek bele annyi energiát a marketingbe, mint a Cupránál. Alig három éve önálló csak az eredetileg a Seat sportmodelljeit adó márka, mégis annyira erős brand lett, hogy már a laikusok is felismerik a semmire nem hasonlító emblémát.

Nem csak alibi, meg próbálkozás, a Cupra mögött szikráznak az izgalmas ötletek, aminek az eredménye, hogy három éven belül már a második önálló modellt mutatják be. A Bornt most ki is próbálhattuk, de valahogy az az érzésem, hogy ebben a koncepcióban, amit a Cupra ad, nem az autó a legfontosabb elem.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 1

A háttérben Barcelona, a Cupra Born hazája, a teljes tervezés, fejlesztés itt történt, a gyártás már Zwickauban

Külső

Tökéletesen látszik a Cupra Bornon, mi adta az alapokat. A Volkswagen ID.3-hoz képest viszont más karaktert mutat. Messze nem hoz olyan sportosságot, mint amire a márkának már nagyon szüksége lenne. Önálló modell, mégis egy meglehetősen racionális döntésnek tűnik. A Born arányai egyterűsek, magas és széles, az orra tömpe, a túlnyúlásai rövidek. 15 milliméterrel alacsonyabb az első, és 10 milliméterrel a hátsó tengelynél az ID.3-hoz képest. Az átlagosnál nagyobb, 19-20-as felniket kaphat.

Azt mondják, az akkumulátor beépítése miatt csak magas autót tudtak rajzolni. Erről pedig tudjuk, hogy meg lehet oldani szépen, sportosan. Házon belül is megvan a know how (Audi e-tron GT, Porsche Taycan), de ott a BMW i4 is, amiről lehet példát venni. A Born viszont egy eladható forma szélesebb rétegeknek, városba is tökéletes, családosoknak és szinte bármilyen korosztálynak. Egy szépen megoldott biztonsági lépés.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 2

4322 milliméter hosszú, 1809 széles és 1540 magas a Born, 2677 milliméter hosszú a tengelytávja

A Cupra külsőségeit nem csak az autó határozza meg. Életstílust alkottak és ebben az a szép, hogy egyetlen klisét sem sütöttek el rajta. Nem kell hozzá alaposan átnézni sem a Bornt, sem a többi Cuprát, hogy lássuk, nincs rajtuk az unalomig használt szín, részlet, megoldás, itt új dolgok vannak, miközben mindenben megvan a mérték.

Színek, fények, felületek, formák vannak, amiket még nem láttunk autón. Matt bronz, matt szürke és kékes lilás árnyalatokkal dolgoznak, amik mindegyikében van jó ízlés. Látványosan más, de nem harsány. Visszafogott, kimért, stílusos, de van benne izgalom. Jó ezt látni, hogy nem elcsépelt ötleteket vettek le a polcról és lapátolták egy halomba.

Ezeket kell értékelni a Cuprában, és azt, hogy ez nem csak az autóról szól, az csak egy kiegészítő. Teljes ruhakollekciót, bútorokat, kiegészítőket, szabadidős eszközöket kreáltak és kínálnak az ügyfeleknek, és mindebben az a szép, hogy ezek a termékek akkor is stílusosak és divatosak, ha nem teszünk melléjük autót. Ez egy világ, amit megcsináltak azoknak, akik fogékonyak az újra, egy kicsit másra.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 3

Érdekes mintázatot kapott a C oszlop dísze

Hogy a Born élőben mit mutat, az nagyban függ a felhasznált színektől. Sötét árnyalatokat kapott, egy világosabb szürke kivételével, de mind nagyon jól áll neki. A felnik dizájnja önmagában is gyönyörű, a részletek jók, az embléma pedig most először került a motorháztetőre. Kívánatos tárgy, a vasaló forma ellenére is van benne valami sportosság. Lehet a nagy felnik miatt, vagy tényleg látszik rajta az ültetés, de jólesően tapad az útra a dizájn, ami sokat segít az alapvetően jellegtelen arányain.

Belső

Hangsúlyosan a fenntartható jövőt hirdeti a Cupra. Az olyan új generációknak szól, akiket ez megmozgat és hajlandóak is tenni érte. A Cupra Born üléseinek huzata 100%-ban a tengerből kihalászott műanyag hulladék újrahasznosításával készül, Barcelonától nem messze. Az alap üléshuzaton kicsit érződik, hogy műanyag, de a szövés és a tapintás is jó minőségérzetű.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 4

Semmi fényes, szinte csak matt a beltér, összességében jól néz ki

A mikroszálas, Alcantara hatású Dynamica üléshuzaton nem is érezni, hogy újrahasznosított, pedig az is az. Itt az újabb példa arra, hogy a jó minőségérzethez nem kell a bőr, az ehhez hasonló mikroszálas huzatok lassan pedig át is vehetik a helyét a prémium gyártóknál is. Így kékben pedig különleges, és ez önmagában is egy nagyon jó árnyalat. A Born utastere tágas, jó tartásúak a sportülések, hátul picit magasra kell húzni, de elég sok hely marad a lábainknak.

Egyszerűek a formák és fel lehet fedezni benne az ID.3-at, főleg a kezelőszerveken. Az ablakemelő panel és az irányváltó is onnan származik, de a legtöbb ponton egyediek a megoldások, mint a középső rolós tároló és környéke.

Saját multimédiás rendszert használ a Seat és a Cupra, utóbbiban csak a feliratok és az autót mutató ikonok másak. Egészen változatos a kezelőfelület, de valahogy nem passzol az autó és a Cupra karakteréhez sem, túl sok rajta a harsány szín és ikon. Soknak is tűnik kezelés szempontjából, rengeteg animációt kapunk, amivel láthatóan hadilábon áll a szoftver, szaggat és későn reagál, ami nem épp szerencsés.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 5

Sportüléseket kap alapból, nagyon jó tartásúak és jó az üléspozíció is

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 6

Újrahasznosított műanyagból készül a mikroszálas Dynamica üléshuzat is

Feldob olyan üzeneteket, amikkel nem lenne szabad zavarni a sofőrt. A navigáció futása közben egy egyszerű nagyításra is kiad egy teljes kijelzős üzenetet, hogy vezetés közben ne merészelj matatni a kijelzőn és ezt lenyomni sem lehet. Amikor épp egy lehajtót néznénk meg tüzetesebben, mert a szaggató animáción nem valami egyértelmű – pláne sokszor nem tudta 50 méteren belül, melyik utcában is vagyok –, nem épp szerencsés, ha még nem is engedi.

Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis, amibe szintén belebukott a rendszer nem egyszer, így már az egynapos menetpróbán is kiderült, hogy szoftveresen még mindig nem áll a helyzet magaslatán a Volkswagen-csoport. A műszeregység kijelzője egészen kicsi, ennél nagyobbra nem is lenne szükség, és bár nem számítanánk rá, de ez is képes volt többször teljes kék kijelzőre váltani infók nélkül, vagyis a stabilitással akadnak még gondok. Bízzunk benne, hogy csak az előszéria miatt.

Technika

Ugyanabból az MEB építőkészletből épül a Born is, amit a Volkswagen csoport már elég sok új modellnél használ (ID.3, ID.4, Skoda Enyaq, Audi Q4 e-tron…). A szíve és a lelke 58, vagy 77 kilowattórás akkumulátorcsomag, ami a két tengely közé kerül egy nagy alumíniumtömbbe csomagolva, ez az autó legmerevebb pontja.

Mindkét esetben vízhűtéses, hőcserélővel ellátott az akkupakk, tölthetőségük váltóáramról legfeljebb 11 kW, egyenáramról 120 kW, de e-Boost és Range csomaggal a 231 lóerősé 170 kW is lehet. A nagyobb akkumulátor 540 kilométeres hatótávot is adhat, míg a kisebbik 414-re képes WLTP mérések szerint.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 7

Hátul dobfékes, de multilink futóműves

A hátsó tengelyre kap csak villanymotort a Born 150, 204, vagy 231 lóerővel, Magyarországon egyelőre csak a középső lesz elérhető, ennek nyomatéka 310 Nm. Az állandó mágneses szinkronmotor visszatermelése olyan erős, hogy a fékrendszer is lehet egyszerűbb, a hátsó tengelyen csak dobfékeket kap a Born, ahogy az MEB platformos többi modell is.

A villanymotor 231 lóerős konfigurációját csak a Cupra Born kapja meg, ha már sportos márkáról van szó. Az e-Boost fantázianévvel ellátott csomaggal így a 204 lóerős 7 másodperce helyett 6,6 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, de már 2,9 másodperc után 50-nel tud menni. Ehhez a csomaghoz rendelhető még 215 széles abroncsokkal szerelt 20 colos felniszett is, amihez áthangolt kipörgésgátló is jár. Ezeken teljesen ki lehet kapcsolni a menetstabilizátort, így valamilyen szinten játékos is lesz a Born, érdekes, hogy ez a technológia felni- és gumifüggő, és nem jár alapból az e-Boost csomaghoz.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 8

Most először került fényezett elemre az embléma, nem pedig a hűtőrácsra

Vezetés

Alapvetően sportos jellemzőkkel bírnak az elektromos hajtású autók, így ez a hajtáslánc nem jelent rosszat a Cupra számára sem. A Born gyors és fürge, de nem veszi olyan hirtelen a gázt, hogy odapörkölje a gumikat, csak szimplán határozott az elindulás. Ügyesen gyorsít ki a kanyarokból, sőt a 231 lóerőssel autózva még kis játékra is hajlandó volt.

A vezetési kultúrában nincs sok hiba, határai egészen messze vannak, lehet vele éleset és dinamikusat kanyarodni, az alacsony súlypont miatt nem dől és szörnyen merev is. Szóval, ha arról van szó, tényleg sportos. Az persze érződik, hogy egyáltalán nem kívánja a folyamatosan gyötrést. Ha túlterheljük, tolja az orrát és négy kerékkel csúszik ki az ívről, pedig súlyelosztása 50-50%-os, vagyis tökéletes, de a tömeg nem hazudik.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 9

Nagyobbik akksival több mint 540 kilométer is kihozható belőle a gyártó szerint

Nem kell várnunk a váltóra, nem kell várnunk a motorerőre, nem aggódunk azon, hogy jó fokozatban vagyunk-e és vajon ki fog-e jönni értelmesen a kanyarból. A Cupra Bornt egyszerű gyorsan vezetni, instant az erő, a kigyorsítás mindig ugyanolyan, kiszámítható, hang nélküli, steril. Nincs íze, ahogy ma már sok mindennek, egyelőre úgy tűnik, az autós jövő is valami ilyesmi lesz. 

Gyors és biztos úttartású és közlekedni is tökéletes. Ezt mind tudja villanyautóként, szörcsögni, durrogni, ízeset és vadat autózni meg ott az Ateca, a Leon meg a Formentor. Villanyautóként a csúcssebessége 160 km/h, vagyis leginkább a városban és országúton lehetne nagy csapatást rendezni vele. Fékeivel viszont nem ösztönöz a sportosságra, az érzet elég szintetikus és szivacsos, hosszú úton jár a pedál és jelentős lassításhoz legalább padlóig kell nyomni, amin a menetmódok sem változtatnak.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 10

Elöl 15, hátul 10 milliméterrel ültették lejjebb az ID.3-hoz képest a futóművet

A nagy teljesítményű változatok kormányára kerül a menetmód kapcsoló. Van külön Cupra mód, amiben élesebb a gázreakció és nehezebb a kormányzás, feszesebb a futómű, mivel ebben már elektronikusan vezérelt és állítható. Hangja nincs, menet közben az első kis ablakok felől hallható sustorgás, amit hamar elnyomhatunk a Beats hifi rendszerrel.

Költségek

Túl friss még ahhoz a Born, hogy hivatalos hazai listaára legyen. Annyit árult el a magyar importőr, hogy közel azonos felszereltség mellett alacsonyabb ára lesz, mint a VW ID.3-nak. Ez pedig erősen a Cupra Born mellett fog szólni azoknak, akik a Volkswagen villanyautójában gondolkodnak. Ötletesebb autó szebben kivitelezve érdekesebb és jobb anyagokkal, nem mellesleg jobb stílussal és vezethetőséggel.

Kommersz villanyautó, stílussal – A Cupra Born egy jó ID.3 11

Egyterűs karakter, nem ez a legsportosabb a kínálatból

Értékelés

Erős karakternek tűnik a Cupra brand mégpedig azért, mert nem bízták meglévő koncepcióra. Minden ötlet eredeti, van stílusa és minőségi, a megoldás pedig szép. Jó látni, hogy ha egy gyártó akar, akkor tud újat mutatni, és ezzel együtt az is biztos, hogy nem az autókon fog múlni a Cupra sikere. Ebbe az életstílusba könnyű beleszeretni, és ebben a Born egy elég jó kiegészítőként szerepelhet.

Mellette – Ellene
 
  • Megjelenés
  • Dizájn és a hozzá tartozó kiegészítők
  • Vezethetőség
  • Hatótávolság
  • Helykínálat
  • Kárpitok minősége
 
  • Multimédia kezelése és stabilitása
Szerinted mennyire sportos a Cupra Born?
378 szavazat - átlag: 7.43 (10-ből)
Szerinted mennyire sportos a Cupra Born?