Teszt: Seat Altea Fenevad TDI 1

Teszt: Seat Altea Fenevad TDI


Irány az égéstér!

Reggel 8 óra, az év egyik legforróbb napján. A tököli reptérre indulunk egy dízel Alteával, kipróbálni egy másik dízel Alteát. Ez hülyén hangzik, minek megyünk az FR TDI-vel a reptérre, ahol már reggel 40 fok van, árnyék sehol és a ránk váró autóban nincs klíma, de még az ablakait sem lehet kinyitni? Azért érdemes átülni az egyikből a másikba, mert a trélerről egy versenyautó araszol le.

Míg szériaközeli versenyautóvá érett, az Altea levedlett több száz kilónyi túlsúlyt. Egy megszállott elektronikai bűvész állt neki úgy lecsupaszítani az elektromos rendszert, hogy mindentől megszabaduljanak, ami elhagyható, de minden működjön, amire szükség van. A fogyasztás során 6 kilónyi kábelt húztak ki drótszálanként az autóból.

Altea TDI>200 LE, 400 Nm

A motortérben a versenykuplung, a direktszűrő és a chiptuning új. A tádé nem volt padon, a vezérlést újraíró brit tuningműhely 400 feletti newtonmétert és legalább 200 lóerőt ígért, ami érzésre meg is van. A váltó és a féltengely gyári, mindkettő bírja is a sperrdiffivel és slick gumikkal súlyosbított kiképzést. Kicsit túlméretezték a vasat gyárilag.

A futóműben csak a lengőkarok emlékeztetnek az eredeti állapotra. A felfüggesztést is Monori Gyula, a Zengő Motorsport vezető szerelője tervezte meg és rakta össze. Az állítható rugókat és lengéscsillapítókat a KW szállítja, a többi alkatrész, a hangolás és a beállítás a saját tehetség, tapasztalat és kitartás gyümölcse.

Elúszott a márkakupa

Minden jól alakult, több hónapnyi építés és megfeszített munka után elkészült a versenykész prototípus. Aztán üzentek Spanyolországból, hogy senores, az Altea nem sportmodell, ebből nem lesz maguknál márkakupa. Ezzel a fejleménnyel az a néhány ember járt jól, akik komoly árengedménnyel megvették az átépítéshez berendelt Alteákat. Úgyis mindent kipakoltak volna belőlük, ezért alapkivitelben, manuális klímával érkeztek az autók, aki viszont utcai 2.0 TDI Alteát vesz, az több extrára vágyik, vagy viszi olcsón a simát.

A metálszürkéből fekete Fenevaddá lett dízel Altea egyke maradt, márkakupa helyett Zengő Zoltán a gyorsasági bajnokság futamain indult vele, különösebb eredmények nélkül. Aztán július 20-án eljött a nagy nap, és Monori Gyula bekapcsolta a hatpontos versenyövet.

Pokoli, mennyei

Órák óta tűz nap a ráadásul fekete autóra, legalább 55 fok lehet bent. Elsőre nagyon sok a gomb és a kapcsoló. Ami nekünk elsősorban kell, az a motor hűtőventilátorának és levegőbefúvásnak a kapcsolója, de az ülésből állítható a fékerő-eloszlás is. A két szélső rostélyból sivatagi vihar tör elő, alig enyhítve a forróságot. Jobb volna ablakot nyitni, de le van csavarozva.

Hamar kiderül, hogy aki nem elég magas, az nem lát ki az autóból. A verseny Altea elé leparkolhatna a tehénparádé mezőnye, észre sem venni. Az ülés hátrébb és sokkal alacsonyabban van, mint az utcai autóban. Moccanni sem lehet a szűk versenyülésben, kezünkben az apró Momo kormány, aztán döfünk egy egyest.

Tombol, elalél, megsemmisül. És amit szól a két TDI: részletek a második oldalon!


Kifulladásig!

Meglepően civilizáltan indul el a szinterkuplungos autó. A porig ültetett Alteában izgalmas a csatazaj, szigetelés híján minden kavicsot meghallani, mintha egy marék sódert centrifugálnánk. Elöl az AP Racing versenyfék úgy megsemmisíti a tempót, hogy lebegünk az övben és az első kanyarokban a futóműnek nem is marad dolga.

Hosszú felbátorodási periódus után merek először normális tempóval elfordulni. A pontos, de nagyon nehéz kormánnyal küzdeni kell, az autót szintén kipróbáló Nagy Dénesről és rólam is ömlik a víz, ahogy beverjük a sebességeket, és egyre bátrabban közeledünk a kanyarokhoz.

Tombol és elalél

A dízelmotor nagyon furcsa, ahol a felszúrt motorok éledni kezdenek, ott elfogy, és a heveny gyorsulásból nem lesz még durvább. A túltenyésztett dízelmotor pár előretépi az autót, közben okádja a füstöt és állandóan váltani kell. A motor csak 2500 és 4000 között él, ott viszont tombol, majd elalél. A végén még egyszer át kell élni a fékezést, a lassulás ultrabrutál, aztán kiszállás.

Nem tűnök gusztusos élőlénynek a szétizzadt gatyámban és trikómban, fejem mintha fedélzeti hajmosáson volna túl. És mi még csak nem is tűzálló jégeralsóban, trikóban és overallban mentünk. Az pont olyan volna mint bekecsben és síruhában betonozni, a hőségriadó közepén.

Dzsungelből a nagyvárosba

Átülünk az utcai FR-be. Itt kezdjük értékelni a civilizáció megannyi vívmányát, főleg a hővédő üveget és a légkondit. Megyünk pár kört az Altea FR-rel a bóják között. Döbbenetes a különbség, nem értjük, miért billeg így az autó, minek ilyen habkönnyű kormány. És hova lett a lassulás? A motor viszont ebben is erős, ezen a téren a legkisebb a különbség.

Ha nem egy szériaközeli, de mégiscsak versenyautóból ülünk át, mindjárt jobban tetszik az utcai Altea. Lehiggadunk, a narancs-ezüst kúpok helyett a kátyúkat kerülgetjük hazafelé. Az útgyűrődéseken átrázkódva érezni, hogy az Altea FR még így is kemény futóművet kapott az itthoni gödörmennyiséghez képest.

Eszünkbe jut, hogy a fekete az abnormális autó, egy dízel egyterűnek nem a versenypályán, hanem a családnak kell bizonyítania. Ehhez jól jön a tologatható-elsüllyeszthető hátsó ülés (van), a stabil és biztonságos futómű (utcára adott), az erős motor (bőven megvolt), a normális fogyasztás (nálunk 6-9,4 liter között). Két nappal későbbb, mikor az FR-ben gyorsan, csendben és kényelemben száguldunk a Balaton-átúszásra, már csak egy szép és izzasztó emlék a Fenevad.

Köszönjük a cikkhez nyújtott segítséget Székely Gyula instruktornak. Helyszín: Tököli Vezetéstechnikai Képzési Központ. Elérhetőség: +36-30-25-25-399