Éljenek a hibridek
Szóval nem csak a Földet mentik meg, hanem időnként arra is jók, hogy öt másodperc alatti gyorsuláshoz segítsék a hetes BMW-t. Egész pontosan 4,9 másodpercre van szüksége ennek a hatalmas testnek ahhoz, hogy százra gyorsítson. Félelmetes.
Szögezzük le azonban, hogyha mindössze a sámli méretű lítiumos akksi számlájára írnánk az elismerésre méltó teljesítményt, nagyon nem lennénk igazságosak. Egy igen jelentős méretű V8-as is őrködik az autó elejében.
A BMW ActiveHybrid 7 egy úgynevezett mild-hibrid technológiát használ, amiben ugyanúgy szerepelnek az alternatív hajtáshoz szükséges elemek, mint a háromfázisú, váltakozó áramú, elektromos szinkronmotor, a lítiumion-akkumulátor és a magasfeszültségű fedélzeti hálózat szabályzó elektronikája, de mindezt csak a fogyasztás mérséklésére, illetve a menetdinamika javítására használja.
Tisztán elektromos, zéró helyi károsanyag-kibocsátású üzemre nem alkalmas.




A 4,4-es V8-as szív a beépített pészmékerrel együtt 465 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 700 newtonméter. Az elektromos technika legfőbb feladata egyébként az, hogy a fékezéskor generált áramot – a gyorsítások segítése mellett – a légkondi, illetve a fedélzeti elektromos hálózat táplálására fordítsa.
Ennél azért egy fokkal viccesebb lett volna, ha a KERS-hez (a Forma-1-ben egy évig használt csodatechnika) hasonlóan, gombbal aktiválhatnánk a pluszteljesítményt. Nehéz mondjuk elképzelni azt a közlekedési szituációt, amikor egy több mint 400 lóerős autóban +20 lóerőt akarunk segítségül hívni. Na jó, talán a BMW mérnökök által kitalált működés is jó lesz.
A hibrid hetes külső jegyei nem utalnak a különleges kivitelre, talán ennek köszönhető a három díszes típusjelzés. A lényeg igazából csendben pihen a csomagtérbe rejtve.
Az autójukkal alaposan összebarátkozott sofőrök aztán persze a műszerfal kijelzőin is találnak majd néhány látványos információt a hibridhajtás működési módjáról és pillanatnyi üzemállapotáról.
Ha éppen nem lenne jobb dolgunk, folyamatosan nyomon követhető a rekuperáció, vagyis az energia-visszatáplálás folyamata. Mi több, azt is látjuk, hogy milyen mértékben hasznosítható az elektromos energia.
Hibridhajtás luxusautókban – Szörényi András
Eltérő hibridhajtást kínál különböző modelljeiben a BMW. A TwoMode Hybrid a BMW, a General Motors és a Mercedes-Benz közös fejlesztése.
TwoMode: húsos szabadiő-autókhoz
Jelentős helyigénye miatt ez a készlet a nagy, benzinzabáló, dagadt szabadidő-autókhoz illik, amilyen az Active Hybrid X6. A V8-as, turbós benzineshez társított elektromos motor egyedül is képes hajtani az autót, a megoldás drága, de maximum 20 százalékkal javítja a fogyasztást.
Egészen más technikát takar az ActiveHybrid név a Hetes sorozatban. Itt a váltóház körteszerű kidudorodásában egy csupán 3,5 centiméter szélességű elektromos motor dolgozik, a 449 lóerős V8 és a nyolcfokozatú automata váltó között. A hibridtechnika a Mercedes S-osztállyal közös fejlesztésben készült, de a Mercedes a takarékosság okán Atkinson-ciklusra átállított V6-os szívómotorhoz társítja.

1: benzines V8
2: elektromos motor
3: automata váltó
4: nagyfeszültségű elektronika
5: kábel a súlyelosztási okokból hátul lévő hibridakkuig
A villanymotor teljesítménye a két konkurensben mindössze 15 kW (20 LE). Jobban hangzik az a 160 illetve 210 Nm, amivel beszállnak a benzines mellé. Mindkét modellre igaz, hogy az apró villanymotor az étvágyat csökkenti ugyan, de nem képes az autó önálló mozgatására. Így viszont elég egy kisebb és könnyebb akkumulátor a hibridrendszerhez, ahonnan gyorsításkor áramhoz jut az elektromos motor.
A Mercedes-Benz S 400 Hybriddel szemben a 7-esben a hibridrendszer lítium-ion akkumulátora a csomagtartóból vesz el helyet, nem a motortérben van.
Fejlettebb rendszer az Ötösben
2011-től az Ötös a csekélyebb helyigényű új hibridgenerációval lép piacra. 40 kW-os (54 LE) elektromos motorjával az autó képes lesz önállóan menni, tehát a Lexus modellekhez hasonlóan hangtalanul indulhatunk útnak. Jól felöltött akkukkal az autó tisztán elektromos hajtással is megtehet néhány kilométert.
| # | BMW X6 Act.Hy. |
BMW 7 Act. Hy. |
Mercedes S 400 Hybrid |
Lexus LS 600h |
| Benzines motor |
V8 biturbó, 407 LE / 600 Nm | V8 biturbó, 449 LE / 650 Nm | V6 szívó, 279 LE / 385 Nm | V8 szívó/394 LE / 520 Nm |
| Villanymotor | 91 és 86 LE / 260 Nm és 280 Nm | 15 kW (20 LE) / 210 Nm | 15 kW (20 LE) / 160 Nm | 165 kW (224 LE) / 300 Nm |
| Összteljesítmény | 485 LE/780 Nm | 465 LE/700 Nm | 299 LE / n.a. | 445 LE/ |
| Átlagfogyasztás | 9,9 l/100 km | 9,4 l/100 km | 7,9 l/100 km | 9,3 l/100 km |
Időnként azért ez is bekapja a 20 litert
A BMW nagyjából húsz százalékos megtakarítást ígér a hibridre szavazóknak, a mezei turbós V8-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy akár 10 liter alatt is elfurikázhatunk. Legalább is az “EU-tesztcikluson mért üzemanyag-fogyasztás” ezt igazolta. Nekünk sajnos a vegyes üzemmód kritériumait nem sikerült pontosan teljesíteni, városban pedig természetesen sokkal-sokkal több ment bele.
Talán, ha kevesebb lett volna az ülésbe szögező padlógázas start, más lett volna az eredmény is.
Egy panellakás árának megfelelő extrát rendelhetünk bele
Az autó alaphangolása a felszereltség tekintetében sem elhanyagolható, a tetemes extralista azonban további csábító elemeket rejt. De jaj, ha egyszer szabadjára engedjük a gondolatainkat!
Jelen tesztautó extrákkal tarkított ára például 37 397 300 Ft. Jó tárgyalási képességekkel talán lecsapható a 300 a végéről…
A lenti listában csak úgy röpködnek a súlyos százezrek, játsszunk el a gondolattal, kinek mire van feltétlenül szüksége az alábbi listáról. Az én Hetes hibridemben szerintem biztosan lesz:
Komfortülés, BMW Individual olvasólámpák hátul, Bőrborítású műszerfal, Parkolássegítő rendszer, TV-Funkció, Professional navigációs rendszer, Head-Up kijelző, Mobiltelefon előkészítés Bluetooth-csatlakozással, Professional HiFi rendszer, Professional szórakoztató egység a hátsó üléseknél, USB-Audio-csatlakozás és BMW Night Vision személyfelismeréssel!
Nézzük csak végig a listát, persze a kattintásokkal nagyon óvatosan bánjanak!
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|








