A 2012-es Wales-rali pénteki programja:
SS1 Dyfnant 1 – 20.48 km
SS2 Hafren Sweet Lamb 1- 24.87 km
SS3 Myherin 1 – 27.88 km
SS4 Dyfnant 2 – 20.48 km
SS5 Hafren Sweet Lamb 2 – 24.87 km
SS6 Myherin 2 – 27.88 km
Hat szakasszal, pénteken kezdetét vette a rali-világbajnokság 10. versenye a Wales-rali. Bár napközben nem esett az eső, az éjszaka lehullott csapadék eléggé átáztatta a talajt ahhoz, hogy csúszóssá váljon. Már az első körben is, de főként, amikor már másodjára teljesítették a szakaszokat, akkor panaszkodtak tapadás hiányra a versenyzők. Persze ennek a nézők örülnek, hiszen sokat csúsznak keresztben, a murvás, saras pályákon.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Fordnak és versenyzőinek sikerült megtalálni a tempót, hiszen a pénteki összes gyorsaságin a Fiesta RS WRC-k voltak a leggyorsabbak. Az első kettőt Petter Solberg, a többi négyet Jari-Matti Latvala nyerte.
A finn, aki éppen tíz éve itt futotta első vb-s versenyét, fokozatosan gyorsult, az első szakaszokon még kapott néhány másodpercet, második szakaszon még hibázott is, amitől lefordult a gumi a felniről, vibrációt okozva, de aztán belendült. A harmadik szakaszon vette át a vezetést, délután pedig verhetetlen volt. Kis lépésekben gyűjtötte össze a nap végére már megnyugtatónak mondható előnyét. Nem is Solberggel szembeni 12, hanem a Sebastien Loeb előtti 21 másodperc a lényeg.
“Élvezem a versenyt, elégedett vagyok a mai nappal. Rég volt már ilyen élményem” – mondta Latvala. “Egy kissé kemény az autó beállítása, de sikerült uralnom, magabiztos vagyok, jól megyünk.” Csapattársa szintén elégedetten nyilatkozott az eddigiekről.




Loeb is jól megy, mint mindig (2.-4. időket autózott), de most embereire akadt. Egyelőre persze nem adja fel, hiszen mindig nyerni akar, de a bajnoki pontversenyben lévő óriási előnye tudatában, aligha fog sokat kockáztatva üldözni. “Nagyon-nagyon gyorsak a Fordok, lehetetlen harcolni velük” – nyilatkozta. “Nagyon csúszós az út, volt néhány nagy csúszásunk, nehéz az úton tartani a kocsit.”
Persze tétlenül sem ülhet Loeb, hiszen Mads Ostberg csak 11 másodpercre van mögötte, mivel a norvég jó tempóban hajt. Még közelebb is lehetne az elejéhez, ha a második szakaszon nem lassít le, defekttől tartva. Ostberg ismét a legjobb privát versenyző és ráadásul ismét veri az egyik gyári autót, ezúttal Mikko Hirvonent.
A Citroën versenyzője nagy reményekkel érkezett – az általa nem kedvelt- német aszfaltról a brit murvás versenyre, de egyelőre nem találja a tempót, nem tudott a negyediknél jobb időt produkálni egyik szakaszon sem. Közel egy perc már a hátránya az elsőhöz képest. Hirvonen a tapadás hiányára és erős gumikopásra panaszkodik.
A top10-ben második felét a szokásos nevek töltik meg, a Ford Fiestát hajtó Ott Tanak (szervo gondjai voltak) és Jevgenyij Novikov előzi a citroënes Thiery Neuville-t. Az idén csupán második versenyét futó Matthew Wilson, hozza régi formáját, pontszerző. A 10. helyen a hatodik sebességi fokozat nélkül autózó Martin Prokopot találjuk. A cseh pilóta nem autózhat ötödikben sem padlógázon a gyors szakaszokon, hogy védje a motort.
A Wales-rali állása a pénteki nap után (6/19 szakasz):
1. Jari-Matti Latvala Ford WRT Fiesta RS WRC 1ó 25p 5.7mp M
2. Petter Solberg Ford WRT Fiesta RS WRC +12.1mp M
3. Sebastien Loeb Citroën Total WRT DS3 WRC +21.3mp M
4. Mads Ostberg Adapta WRT Fiesta RS WRC +32.6mp M
5. Mikko Hirvonen Citroën Total WRT DS3 WRC +53.8mp M
6. Ott Tanak M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +1p 19.2mp M
7. Jevgyenij Novikov M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +1p 32.8mp M
8. Thierry Neuville Citroën Junior WRT DS3 WRC +2p 27.9mp M
9. Matthew Wilson M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +3p 17.0mp
10. Martin Prokop Ford Fiesta RS WRC +3p 36.8mp
M=konstruktőr
A részletes eredményekért kattintson erre a linkre.
Szombaton hét szakasz, összesen 95 gyorsasági szakasz vár a Wales-rali mezőnyére.