Kevés autó van, amelyik nemcsak közlekedési eszköz, hanem kulturális ikon. A Fiat 500 pontosan ilyen. 1957-ben, amikor a háború utáni Olaszország újra talpra állt, a torinói gyárból kigördülő apróság nem csupán négy kereket adott a családoknak, hanem mobilitást, szabadságot is. A hátulra beépített, kéthengeres motor, a vászontető és a tenyérnyi karosszéria a dolce vita korszakának mozgó díszlete lett.

Aztán jött a csendesebb időszak, majd 2007-ben a nagy visszatérés: a modern 500-as retróba csomagolt városi divatcikk lett, amely egyszerre szólította meg az érzelmeket és volt praktikus. Különkiadások, divat- és dizájnkollaborációk majd elektromos hajtás – az 500-as mindig tudott valami újat mutatni, miközben hű maradt önmagához.

A gyártó sajnálatára viszont a vevők kevésbé maradtak hűek hozzá, már városi használatra is sokan SUV-t választanak, nem pedig kisautót. De nem mindenki gondolkodik így, hozzájuk szól az új modell.

10 fotó

A jelenlegi 2020-ban érkezett. A 3. újkori generációt tisztán elektromos hajtással képzelte el a Fiat, és az azt birtokló Stellantis, de a kijózanító eladások azt mutatták, erre még nincs kész az autópiac. Ezért aztán megoldást kerestek, hogy belső égésű motort beépítsék egy villanyautó alapba. Az így született Fiat 500 Hybrid most mutatkozott be Magyarországon.

„Reméljük, hogy ez az autó meghozza a változást a Fiat életében, amely nyomán az emberek újra érdeklődni fognak a márka modelljei iránt” – mondta Krupp Tünde, a Fiat magyarországi márkavezetője az újdonság premierjén, utalva arra, hogy az 500 szerethetősége a többi modellben is visszaköszön.

Fiat 500 Hybrid nemcsak egy új hajtásláncot jelent, hanem hazatérést is. A gyártás helyszíne a legendás torinói Mirafiori üzem (az előző generáció még Lengyelországban készült), ahol 1957-ben az első 500-as is megszületett.

Az új modell gyártása már 2025 november közepén elindult, mostantól pedig itthon is elérhető.  Az új Hybrid a teljesen elektromos 500e mellé, és nem helyette érkezik, két karosszériaváltozatban: háromajtós ferdehátú és kabrió lesz. Májustól pedig a 3+1 ajtós kivitelben is elérhető lesz. Utóbbi változatnál az autó jobb oldalán egy kis hátsó ajtó segíti a könnyebb bejutást hátra.

Villanyautóból épített benzinest a Fiat 6
Az elektromostól csak az orr-részen lévő hűtőnyílásról lehet megkülönböztetni az új variánst, illetve a Hybrid feliratok segítenek hátul. Az előző generációs hibrid 500-ashoz képest már nagyobb a különbség, hiszen hat centiméterrel hosszabb (3631 mm) és ugyanennyivel szélesebb (1684 mm) az új generáció.

Sziluettjét tekintve kicsit közelebb áll az eredeti 500-ashoz azzal, hogy kevésbé meredeken fut le a motorháztető és határozottabb, függőleges vonal zárja a front részt. A hátsó ablakhoz egy spoiler is csatlakozik. Az új generációnak mások a fényszórói, amelyek alapján könnyen azonosítható. Csomagtartója 183 literes, a hátsó ülések lehajtásával 440 literre bővíthető a tér.

A vélhetően nem túl könnyű fejlesztés nyomán, az elektromos Fiat orrába egyliteres, háromhengeres benzinmotor kerül, amelyet 12 voltos mild hibrid rendszer támogat. Egyelőre egyféle kivitelben, hatfokozatú kézi váltóval társítva készül, az alapmodell így 1055 kilós, a kabrió 20 kilogrammal nehezebb.

A 65 lóerős motorral a végsebesség a karosszériaváltozattól függően 150 vagy 155 km/óra. Gyorsulása eléggé visszafogott: 16,2 másodperc (kabrió: 17,3 mp) telik el, amíg a ferdehátú a rajt után eléri a 100 km/órát. A szabvány szerinti átlagfogyasztás pedig 5,2–5,4 liter 100 kilométeren.

Villanyautóból épített benzinest a Fiat 7
Hasonlóan a többi Fiathoz háromféle felszereltséggel készül majd az 500 Hybrid, azaz Pop, Icon, La Prima kivitelekben, illetve a bevezetéskor limitált számban elérhető az úgynevezett Torino variáns is.

A belépő Pop modellen 15 colos acél keréktárcsákat találunk, fényszórói halogén kivitelűek, légkondicionálója manuális. Szerepel benne tolatóradar, vészfékrendszer gyalogos-felismeréssel, sávtartó figyelmeztetés, táblafelismerő, éberségfigyelő, ABS/ESC, légzsákok.

A háromajtós kivitel listaára 6 990 000 forint, ugyanakkor április végéig az úgynevezett Dolce Vita hetek keretében 6150 000 forintért meg lehet szerezni. Cabrio változatban 8 290 000 a listaár, amelyből a fentinél is nagyobb, 1 140 000 forintos kedvezmény jön le.

Összevetésként a jelenleg még piacon lévő Toyota Aygo X sima motorral szerelt változatának árlistája, 6 730 000 forintról indul, a Hyundai i10-é 6 049 000 forinttól, a KIA Picantoé 6 199 000 forintról. Mindegyik kedvezmények nélkül. Elektromos hajtással a Fiat 500 árlistája 10 290 000 forintnál kezdődik.

Így mutat a gyártó képein a Fiat 500 Hybrid

16 fotó

Az Icon kivitelű hibrid 500-ast 16 colos könnyűfém felnik, LED-es fényszórók és fekete tükörházak jellemzik. Belül kéttónusú, monogramos fekete–elefántcsont szövetülések, karosszériaszínű műszerfal és 10,25 colos érintőképernyő fogad (az alapmodellben 7” szerepel). Felszereltségébe automata klíma, vezeték nélküli Apple CarPlay/Android Auto és esőérzékelő is tartozik. Ez a változat legalább 7 990 000 forintos listaáron szerepel, amelyből több mint 1 milliós kedvezmény érhető el.

A La Prima áll a ranglétra a csúcsán. 17-es könnyűfém felni, Full LED fényszóró, tolatókamera, fűthető első ülés, kulcsnélküli ajtónyitás és indítás, hat hangszórós hifi, elektromosan állítható külső tükör, vezetéknélküli telefontöltő is kerül bele. 8 990 000 forintos listaáron érhető el, de ebből 940 ezer forint kedvezményt kínálnak jelenleg.

Videón a Fiat 500 Hybrid:

a videó a hirdetés után indul

Hétféle külső színnel választható a Fiat 500 Hybrid, a fekete és fehér mellett olyan látványos fényezésekkel, mint a bemutatón szereplő napfény sárga, de piros, zöld, kék és rózsaarany árnyalatban is.

A Fiat 500 mindig is több volt egyszerű kisautónál. Az 1957-es eredeti a mobilitás demokratizálásáról szólt. A 2007-es újragondolás a stílusról és az érzelmekről. A mostani Hybrid pedig a józan városi közlekedésről, miközben továbbra is mosolyt csal az arcokra.

Ahogy a bemutatón elhangzott: „Nem fogja megoldani a világ problémáit, de jobbá teheti a napunkat”.  A recept nem változott: kompakt méret, karakteres forma, olaszos életérzés, amely azért megvan az elektromos változatban is. Olvasd el, milyennek láttuk azt, amikor teszteltük: