A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején feje tetejére állt a világ Magyarországon. Teljesen átalakult az élet, minden téren hirtelen változás következett be, ami egyeseknek lehetőséget, másoknak tragédiát hozott. Az autózás világa is gyökeresen átalakult, pár hónap alatt a magyar autós társadalom a tízéves várólisták apátiájából a nyugati használtautó-piac mámorába, majd a piaci árazás kijózanító valóságába csöppent.
Ahogy a rendszerváltással megjelentek az első privát autókereskedések, a Merkur telepeiről egyre fogytak, majd később már csak lézengtek autók, a vállalat 1993 végén be is fejezte az autóértékesítést.
Ez volt a vadnyugat – pontosabban a “Vadkelet”. 1990 és 1992 között boldog-boldogtalan autót hozott be Ausztriából és Németországból. A határok megnyitásával elképesztő mennyiségű, 10-15 éves nyugati autó árasztotta el az országot. A sláger a Volkswagen Golf I-II, az Opel Kadett E és a Mercedes W123 (“Zöldséges Merci”) volt.
Sokan akartak egy szeletet a tortából, és a kaotikus, gyorsan változó helyzetet kihasználva megjelentek az ügyeskedők, csalók, dörzsölt gazemberek is. Az általuk megalkotott világba tekintünk most bele korabeli cikkek segítségével, az Arcanum Újságok archívált adatbázisán keresztül.
A Merkur telepen várakozó autók 1990
A határok megnyíltak, a szabályozás lyukas volt, mint egy 20 éves Opel küszöbe, a leleményesség pedig határtalan. A korabeli sajtó tele volt sztorikkal a hirtelen megnyílt autópiaci lehetőségekről: a határnyitás után Volkswagenek, Opelek, Fordok özönlöttek be az országba nyugati használtautó-piacokról
Régi helyett újat
A csalók persze első körben az új világban még csak tétován lépkedő magyar államot verték át, volt aki öregedő nyugati használt autóját cserélte újra, mondhatni egy fiatalabb ikertestvérre. Csak áttette a már meglévő magyar rendszámot, és átsurrant a határon, a korabeli Határőr magazinban megjelent írás szerint:
“Trükkös úr. Nevezzük az egyszerűség kedvéért így a főszereplőt — nem riad vissza a kisebb csalásoktól, ha autóról van szó. Segítheti célja elérésében az új helyzet. A határállomásokon megszűnt a szigorúság, a határőrök nem bélyegzik az útleveleket, a vámos sem olyan szigorú már, s a nagy forgalom miatt különben sincs ideje az alaposságra.
Nos, Trükkös úr a helyzet ismeretéből ki indulva kiviszi magával Ausztriába, mondjuk, az araboktól vásárolt, vagy valamilyen más úton beszerzett valutáját, s a pénzt jól eldugja ingek, alsónemük között, tizenöt éves Volkswagenjének, vagy Opeljének a csomagtartójában.
Baross tér a Keleti pályaudvar indulási oldalánál. – 1990 Erdei Katalin/Fortepan
Nem gond Nyugaton vásárolni egy autót, válogatni is lehet kényelmesen, Trükkös úr pénztárcájának a vastagsága jelenthet csak korlátot. Főszereplőnk végül is kocsitulajdonosnak mondhatja magát, indul is rögvest haza, előbb azonban végrehajtja a varázslatot: leszereli megunt kocsijáról a rendszámot, felcsavarozza az újra, felbiggyeszt még a hátsó szélvédőre egy H-betűs matricát, s a látszat máris tökéletes.
Alapos revízió deríthetné csak fel a csalást, de hát kinek van ma ideje alapos ellenőrzésre?! Trükkös úr megérkezik Hegyeshalomba, úgy véli a vámnál nem lehet gondja, mert mindössze egy kiló kávé, meg két videókazetta van a bőröndjében.
Az alváz- és motorszámot meg kinek jutna az eszébe ellenőrizni? Tény: elég sok járművet csempésztek így be az országba. Később derült ki mindez, utólagos ellenőrzéseknél, műszaki vizsgáknál. Mostanában azonban már nehezebb dolga van a Trükkös Tamásoknak. A vámosok ugyanis tapasztaltabbak lettek, s ki tudja honnan, de egyre gyakrabban veszik észre a rendszámcseréket.” – Határőr, 1990 (45. évfolyam, 27-52. szám)
Prohászka Imre/Fortepan
Mozgáskorlátozott kedvezményt használtak ki
Minden kiskapun átrongyoltak a csalók, nem volt akadály, a legsanyarúbb sorsú embereket is kihasználták, ha azzal kicselezhették a vámfizetési kötelezettséget. Erre ragyogó alkalmat adott a mozgáskorlátozottaknak járó kedvezmény. Az Ország-Világ hosszú cikkben mutatta be a jelenséget:
“Az év (1991) első hónapjaiban nagyon sok bejelentés érkezett a vámhatósághoz, önkormányzati szervek, polgármesteri hivatalok, magánszemélyek olyan esetekről tettek említést, amikor a mozgáskorlátozottak részére vám- és áfa-mentesen behozott személygépkocsikat egyesek illetéktelenül használják, s így visszaélést követnek el.
E bejelentések után a vámhatóság illetékes szerve a „gyanús esetekben” vizsgálatot indított, azt nézte meg, kikhez jutott, kik használják a hivatalosan mozgáskorlátozottak részére behozott gépkocsikat. Érdekes egy kicsit részletesebben is megismerkedni az eredménnyel. A bejelentések és az ismételt iratátvizsgálás után a megyékből összesen 219 ügyiratot vizsgáltak felül, mégpedig úgy, hogy a nyomozók helyszíni szemlét is tartottak.
Ömlöttek a használt autók az országba, Fotó: Serge Attal/Getty Images)
Kiderült, hogy csak 64 esetben (29,2%) használták azok a behozott gépkocsit, akiket megilletett, tehát a mozgáskorlátozottak. 110 esetben (50,2%) ismételt ellenőrzést kellett tartani, mert a mozgáskorlátozott nem tudta megmutatni a számára behozott gépkocsit (néha hihető, máskor hihetetlen indokkal). 45 esetben (20,5%) egyértelműen meg lehetett állapítani a vámkezelés jogsértésének a gyanúját, vagyis azt, hogy a mozgáskorlátozott valamilyen formában csak a nevét adta a kedvezményezett gépkocsiügylethez.
1990. december 1-jéig 12 298 gépkocsit hoztak be Magyarországra a mozgáskorlátozottak jogcímén vám- és áfa-mentesen. Ez azt jelenti, hogy az állami költségvetés a megadott kedvezmények miatt 1935,8 millió forintról (!) (vám és áfa együtt) mondott le. Sokakat érdekelhet a leleplezett visszaélések jogkövetkezménye. Nos, „különösebb baj” nem sújtotta az érintetteket.”
Elcsalták a vámot, mozgáskorlátozott kedvezménnyel játszották ki a rendszert Fotó: Serge Attal/Getty Images
“És ha az eseteknek csak öt százalékában jutott ez a kedvezmény nem a rászorulók, hanem az ügyeskedők kezébe, már akkor is csaknem 100 millió forint kár érte az államkasszát finanszírozó adófizető polgárokat. Olyan jól pedig aligha állunk, hogy ezt megengedhessük magunknak.” – Ország-Világ, 1991. január-június (35. évfolyam, 1-25. szám)
Végül ahogy az lenni szokott, kik jártak pórul? A valódi rászorulók: “a sok visszaélés miatt megszünt a mozgáskorlátozottak számára biztosított vám- és ÁFA-kedvezményt.” – Határőr, 1991 (46. évfolyam, 27-52. szám)
Alulszámlázás
A rendszerváltás utáni években tömegessé vált a nyugati használt autók behozatala Magyarországra, és ezzel párhuzamosan megjelent a vámkijátszás népi kreativitása, az úgynevezett alulszámlázás.
Ennek lényege, hogy a külföldi adásvételi szerződésen (gyakran kétnyelvű Kaufvertrag-on) szándékosan a valós vételár töredékét tüntették fel. Így a vámot csak ez után a fiktív alacsony ár után kellett megfizetni.
Az 1990-es évek elején sokan maradtak még a megszokott szocialista piacon bejáratott típusoknál
Fotó: François GOUDIER/Gamma-Rapho via Getty Images
Nem volt egységes rendszer, ami alapján ellenőrizhető lett volna az autók valódi értéke, de néha akadt horogra egy-egy törvénytelen autónepper: “Nyolc személyautót próbált hamis számlával becsempészni az országba 1992. június 11-én Hegyeshalomnál N. J. magyar állampolgár egy tréleren. A nyolc autóhoz egy 27 700 német márkáról szóló számlát mellékelt. Mivel ez az összeg jelentősen eltért a gépkocsik valóságos értékétől, a pénzügyőr alapos vámvizsgálatot végzett. Eközben előkerült a valós számla, amelynek tanúsága szerint az autók összesen 86 700 márkába kerültek.” – Népszava
Mondhatni véletlenül kerültek törvény elé a csalók, a Vám-Zoll magazin anekdotája szerint igencsak óvatlannak kellett lenni a lebukáshoz: “A több ezer márkás autóról bemutatott pár száz márkás számla, s hozzá a tanmese, hogy „egy Németországból éppen hazainduló amerikai katonától vettem, akinek már indult a gépe, a papírmunkát is alig tudtuk elvégezni, s így is boldog volt, hogy meglesz hazáig a sörre valója”, szinte mindennapos.
Rábafüzesen azonban egy vállalkozó kicsit elsiette a szerepét.
Amikor a vámos a frissen vásárolt autója számláját kérte, egykedvűen a tárcájába nyúlt, s mint akinek kisebb dolga is nagyobb annál, semmint hogy holmi számlákkal foglalatoskodjon, a vámos elé dobta az összehajtott papirost. Bánta is azonnal, de akkor már késő volt; mind a két számla a vámos kezében volt. Az is, amelyik tizenháromezer márkáról szólt, a valódi vételárról, s az is, amelyik kétezerötszázról; ez utóbbi összeget vallotta (volna) be emberünk.” – Vám-Zoll, 1993 (1-8. szám)
Folyamatosan változtak a szabályok
A tömeges használtautó-behozatal leleplezte a magyar vámrendszer hiányosságait. Már 1991-ben felismerték a döntéshozók, hogy változtatni kell a szabályokon. A Somogyi Hírlapban megjelent híradás szerint „a jelenleg tárcaközi egyeztetésen levő tervezetnek megoldást kellene találnia a gépkocsi-alulszámlázás kezelésére.
Bevezették a referencia-árakat (vámkatalógusokat) a használt autókra, hogy ne lehessen irreálisan alacsony összegekkel vámolni. A sajtóban figyelmeztettek, hogy az ilyen trükközés törvénysértő, és razziákkal, ellenőrzésekkel igyekeztek kiszűrni a hamis papírokat.
Budapesti utcakép 1991 Sobli/RDB/ullstein bild via Getty Images)
1994-re léptek életbe az új szabályok, melyekkel a hatóság utólag behajthatta a hiányzó vámot, ha kiderült az alulárazás. Ezzel a vámtrükk aranykora lezárult: a valós ár helyett fiktív ár feltüntetésére épülő visszaélés kora véget ért. Mindazonáltal 1990–1993 között a korabeli napilapok – például a Pesti Hírlap, a Népszabadság, a Kisalföld, a Délmagyarország, a Petőfi Népe és a Somogyi Hírlap – számos riportban mutatták be ezt a furfangos gyakorlatot és a körülötte kibontakozó botrányokat, rávilágítva a „népi lelemény” és a gyenge intézményi kontroll sajátos küzdelmére a használtautó-import hőskorában.
Persze maradt még ügyeskedésre tér, amiről 1995-ben írt a Somogyi Hírlap. A cikk szerint simán meghamisították az autó korát, megfiatalítva azt, a kilométeróra visszatekeréséről nem is beszélve: “Sok, a nyugati országokból származó használt kocsi adatait a beléptetéskor — a vámkezelés előtt — meghamisítják — ez történhet magán- és külkereskedelmi forgalomban egyaránt, így az ilyen autók forgalmi engedélyében nem az igazi gyártási év szerepel. A legtöbb típusnál — főleg európaiaknál — az alvázszám pontosan jelzi a gyártási évet, ehhez azonban alaposan ismerni kell a gyártók kódjait.”
Mivel a ’90-es években a használtautó-vásárlók 80%-a használt autót vett – kemény megtakarított forintokért –, nem csoda, hogy a nepperek trükközései sokakat érintettek. Ahogy egy 1995-ös Somogyi Hírlapban megjelent újságcikk tanácsolta: használtautó-vásárláskor nyitott szemmel kell járni – “jó több autókereskedést és szabadpiacot végignézni”, hogy az ember megtudja a reális árakat és ne hagyja magát átverni . Ez a tanács a kilencvenes évek neppervilágában született, de ma is érvényes tanulság.
