Nemrégiben számolt be róla Vezess, hogy az M3-as autópályán, Gödöllő közelében balesetet szenvedett egy autós. A férfi egy parkoló kamionnak ütközött, ráadásul az autóroncsba szorult. A sajnálatos esettel szinte teljesen egy időben pedig egy jelzés érkezett a 112 segélyhívó központba. A hívást azonban nem ember indította, hanem a karambolozó sofőr okostelefonja, automatikusan.
A beérkezése után a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítása a gödöllői tűzoltókat riasztotta, akik a helyszínre érkezve kiszabadították a sofőrt az összeroncsolódott autóból. De hogyan működik az automata vészhívás balesetkor, és mi az előnye? Most elmondjuk.

Fotó: Getty Images
Az új autókba kötelező az automata segélyhívó
Többféleképpen mehet végbe az automatikus segélyhívás. Vagy az autóba épített rendszer, vagy a bent ülők egyikének okoseszköze (telefon, okosóra) indítja. Egy EU-s szabályozás szerint minden 2018. április 1-jétől gyártott autóba kötelező automata segélyhívót szerelni a gyártóknak, ám ez önmagában nem lenne elegendő a megfelelő működéshez. A hívásokat fogadó rendszert is ki kellett építeni, bővíteni és 24 órában elérhetővé tenni. Ezt Magyarországon 2014-ben fejezték be, ekkor vált a 112-es szám mindenhonnan, nonstop ingyenesen hívhatóvá.
A járművekbe épített megoldás úgy ismeri fel, hogy valaki balesetet szenved, ha a gyorsulásmérő és egyéb szenzorok erre utaló adatokat szolgáltatnak (kinyíló légzsák, aktív övfeszítő, nagyon hirtelen lassulás, borulás stb.) Ilyenkor a rendszer automatikusan elindítja a segélyhívást, a diszpécserközpontban pedig felveszik a kapcsolatot a járműben ülővel, ha eszméleténél van.
Ha nem sikerül, a jármű által küldött adatok alapján (GPS-koordináták, jármű típusa és azonosítója, utasok becsült száma, baleset jellege – pl. frontális ütközés) küldik ki a mentőket és/vagy tűzoltókat. A rendszer csak baleset esetén aktiválódik, egyébként nem gyűjt GPS-adatokat.

Vészhívó gomb egy néhány éves BMW-ben (Fotó: Vezess.hu)
A balesetet szenvedett személyek manuálisan, az autókba szerelt S.O.S. gomb megnyomásával is elindíthatják a folyamatot. A gombot általában hosszan vagy duplán kell megnyomni, ezzel igyekeznek kiszűrni a véletlen hívásokat, de adott esetben vissza is lehet mondani a segélyhívást, ha „vaklárma” a dolog.
2023. január 25-étől egyébként kötelező a műszaki vizsgákon a segélyhívóval ellátott járműveken ellenőrizni azok működését. Ezt számítógéppel végzik, nem pedig teszthívással, hiszen akkor lehet, hogy egy valódi vészhelyzet megoldásának „útjába állnának”.
A mobiltelefon magától is hívhat segítséget helyettünk
Az autókba épített vészhívók mellett az okoseszközök is képesek lehetnek az életmentésre. Például az Apple iPhone 14-es sorozatától kezdve (az okosóráiknál pedig a 8-as sorozattól) mindegyik készülékben benne van a Crash Detection funkció. A baleset után automatikusan vészhívást indít, és egy hangüzenetet játszik le a diszpécsernek, amelyben tájékoztatja őt a balesetről és annak lokációjáról, ám a 24.hu cikke szerint mindezt angolul teszi, mert az Apple Siri rendszer nem tud magyarul. A vészhívást a SIM-kártyáról indítja, így a hívásfogadó központban egy „hagyományos hívásként” észlelik a diszpécserek.
Ezután az operátor megpróbálja visszahívni az adott telefonszámon a balesetet szenvedett személyt az esemény tisztázására, ha ez nem sikerül, akkor az automatikusan kapott információkat továbbítja az illetékeseknek. Egyébként nem csak hangalapú segélyhívást fogadnak, a 112-es számra SMS-t is lehet küldeni. Az viszont biztos, hogy ha minden perc számít, akkor életet menthet, hogy a hívás már a baleset utáni pillanatban automatikusan beérkezik a diszpécserekhez, és nem kell megvárni, míg valaki a baleset helszínéről felhívja őket.
A kiérkezési időt nem befolyásolja a hívás módja
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel kérdésünkre elmondta, hogy a tűzoltók kiérkezési idejét nem befolyásolja, hogy a segélyhívást egy személy indítja manuálisan, vagy pedig automatikusan érkezik be az eCall-rendszerről vagy okoseszközről. A tűzoltók a riasztás beérkezésétől számított 120 másodpercen belül indulnak el, a kiérkezés idejét a baleset jellege, illetve a riasztott tűzoltóegység és a kárhelyszín közti távolság, valamint az útviszonyok határozzák meg.

Életet menthet, ha időben érkezik a segítség egy balesethez (Fotó: iStock / Getty Images Plus)
Azt is hozzátette, hogy a protokoll szerint minden olyan esethez kivonulnak a tűzoltók, ahol valószínűsíthető, hogy a beavatkozásukra szükség lesz, érkezzen a jelzés okoseszközről vagy eCall-rendszerről. Amennyiben nem egyértelmű, hogy szükséges-e a tűzoltók jelenléte, akkor is kivonulnak az esethez. Az OKF-hez idén eddig szeptember közepéig összesen közel 73 ezer riasztás futott be. Egyébként 2025 óta vezet statisztikát arról, hogy okoseszközökről és az eCall-rendszerekről hány segélyhívás jön be. Idén eddig:
- 177 segélyhívás érkezett eCall-rendszeren (53 igényelt tűzoltói beavatkozást)
- 1752 segélyhívás érkezett okoseszközről (237 igényelt tűzoltói beavatkozást)
„Amennyiben a segélyhívóközpont operátora úgy ítéli meg, hogy tűzoltói beavatkozásra van szükség, a katasztrófavédelem vármegyei vagy fővárosi ügyeletére küldi a jelzést, azaz az elektronikus adatlapot. Ha sikerült hangkapcsolatot létesíteni és szükséges, a katasztrófavédelem ügyeletesét is bekapcsolják a beszélgetésbe.
A katasztrófavédelem ügyeletein tapasztalt tűzoltók teljesítenek szolgálatot, akik gyorsan értelmezik a beérkező adatlapot, kezelik a segélyhívásokat, az információk birtokában pedig a káreset helyszínéhez legközelebb eső tűzoltóságról a megfelelő számú egységet és a szükséges felszereléssel rendelkező járműveket riasztják. A helyszínre érkező tűzoltókat kiegészítő információkkal is segítik, ha pedig szükséges, további erőket csoportosítanak oda” – tette hozzá Mukics Dániel.
