Nagyjából kétfelé oszlik a népesség, amikor eljön a szeptember elseje, az iskolakezdés ideje. Vannak, akik gyűlölik – minden épeszű gyerek, hiszen határozottan jobb egész nap semmit tenni, mint iskolába járni – és vannak, aki fellélegeznek – a szülők, akiknek végre legalább napközben nem kell az ivadékok elhelyezésével, táplálásával, szórakoztatásával bajlódni.
A tankönyvek totál felesleges bekötése, a tornatanár extra igényeinek megfelelő színvilágú sportöltözet beszerzése, vagy a fénymásolópapír, éttermi szalvéta, osztályterem csinosítás izgalmas feladata is már a nyakadon van, és most mi is adunk egy kis tennivalót, így augusztus legvégére. Ha az iskola nem teszi meg, akkor te tanítsd meg a gyerekedet úgy közlekedni, hogy ne kelljen miatta folyamatosan aggódnod.




Fejhallgató
Nyilván tisztában vagyunk vele, hogy ezt reménytelen dolog lenne lefeszegetni a gyerekek fejéről, vagy kiimádkozni a fülükből közlekedés közben. A mi korunkban még csak a hangerő miatt nyafogtak a szüleink, hogy majd jól megsüketülünk az óbégató művészektől, vagy az elektromos gitártól.
Mára viszont sokkal veszélyesebb dologra is képesek a fülhallgatók: aktív zajkioltásra. Ami otthon, vagy munkahelyen aranyat ér, az a városban közlekedve már inkább veszélyes. Ha már azt eléred, hogy utcán, gyaloglás közben ne legyen aktív a zajkioltó, az már klassz. (számos olyan fejhallgató létezik, ami a helyzet, vagy éppen a mozgás alapján magától is képes kikapcsolni a zajkioltó funkciót)
Jobb lenne telefonbambulás nélkül gyalogolni
Zebra
Nem véletlenül festettek számos fővárosi zebra elé a földre figyelmeztetést, hogy sem a fejhallgató, sem a telefonbámulás nem praktikus dolog amikor valaki az úttesten kelne át. Persze lehet a KRESZ-re mutogatni, hogy “A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni.”
De ha már KRESZ, akkor szerepel ott az is, hogy a “A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.”
Amúgy meg mindegy is mit mond a KRESZ, aki ész nélkül, körültekintés nélkül, önérzetesen veti le magát az úttestre elsőbbségének tudatában, azzal előbb utóbb történik valami. Valami vacak. Így a túlélés szempontjából bölcsebb dolog arra tanítani a gyereket, hogy nézzen körbe akkor is, ha zebrán, zöldön kelne át az úttesten. Mert például a bicikliseket, rollereseket nem izgatja fel, ha pirosat kapnak, bármikor simán behajtanak a gyalogosok közé.
Hiába zöld a gyalogosnak, van, akit nem izgat a piros és simán a gyalogosok közé hajt
Utazás autóban
Bár elsőre úgy tűnhet, itt sok lapot nem osztanak egy iskolás korú gyereknek, de autóval utazva is lehet hibázni. Főleg ajtónyitásnál, amikor az utolsó előtti pillanatban fékez a szülő az iskola előtt, és a gyerek már nagyon nyugtalan a késés miatt, menne dolgára. Ajtót csak körültekintés, vagy szülői “mehetsz” után nyitunk, praktikusan a járda felőli oldalt. És utána szállhat ki, és indulhat a közoktatási intézmény irányába.
Ha pedig kint van, hasznos arra is megtanítani, hogy ha egy mód van rá, járó motorú autó mögé nem megyünk. Vagy, ha mégis muszáj, akkor tartsuk szemmel a vezetőt, és/vagy a tolatólámpát és húzzunk mögüle minél hamarabb.
Tömegközlekedés
Lemaradni a buszról, elkésni kínos dolog, de ha elütnek, az sokkal jobban elcseszi a napot. Busz, villamos, akármi után szaladni, átrohanni már villogó zöldön, megint veszélyes dolog. Az induló vonatra felkapaszkodás, pirosat mutató fénysorompón átslisszolás szintén olyan dolog, ami jobb, ha senkinek nem jut eszébe.
Nehéz követni, mivel, hol lehet közlekedni
Próbakör
Ha nem tudod, vagy nem akarod a gyereket minden nap iskolába vinni, kísérni, azért azt még megteheted, hogy az első nap előtt együtt elsétáltok otthonról a suliig. Aki először megy egyedül, annak jó lesz megismerni az utat, és megmutathatod, melyik részen milyen veszélyre kell figyelnie. Például arra is, hogy az osztott gyalog és kerékpárút melyik felén szabad gyalogolnia. Nem utolsó sorban neked is hasznos, ha nagyjából tudod, utolsó óra után reálisan mennyi idő elteltével kell hazaérkeznie a gyereknek.
Bicikli, bukósisak
Pár hete nagyot ment a kerékpárosklub elnöke, aki maradjunk annyiban több sebből vérző magyarázattal próbálta bizonyítani, hogy a kötelezővé tett bringás bukósisak azonnal elhozná az Armageddont. Ne foglalkozzunk vele, vegye csak fel a gyerek azt a bukót. A meggyőzésnél hasznos, ha te is jó példát mutatsz, és a közös bringázás alkalmával te is sisakban tekersz vele.
A bukósisakért jó, a zebrán átszáguldásért rosszpont jár
De ha már bicikli, akkor a piros lámpánál megállásra ugyanúgy érdemes pár szót szánni, mint arra, hogy a gyalogátkelőhelyen – zebrán – a bringát tolva van csak elsőbbsége a kerékpárosnak. Ez nem hülye szabály, hanem teljesen logikus dolog, mert semmilyen közlekedőtől nem várható el, hogy a zebrára 30-cal leugrató bringásnak ugyanúgy elsőbbséget adjon, mint a sétáló tempóval érkező gyalogosnak.
Csak akkor van elsőbbsége a zebrán a biciklisnek, ha tolja a bringát
A téves elképzeléssel szemben az egyirányú utcák sem járhatók alapból tetszőleges irányból, csak azokba szabad bármelyik irányból bebiciklizni, ahol ezt tábla jelzi.
Bölcs dolog a rollerrel, egyéb elektromos mikromobilitási izével közlekedő gyerekek figyelmét is felhívni arra, hol, mikor, milyen sebességgel és biztonsági eszközök használatával közlekedhetnek.
Fényvisszaverő kiegészítők
Igaz, hogy már láthatóan korábban sötétedik, de szeptember elején még nem kell attól tartani, hogy iskola végére már szürkületben, sötétben kell hazajutnia a gyereknek. Ettől függetlenül már ráaggathasz a táskájára, ruhájára valami fényvisszaverő apróságot. Nem kell túl nagy, az egészen aprók is jól teszik a dolgukat.
A fényvisszaverő klassz dolog
Hogy mennyivel könnyebb valakit sötétedés után az út szélén észrevenni, azt ez a télen készült képpár mutatja meg a legjobban.
Hétfőn az időjárás előrejelzés szerint felhős idő lesz, elszórtan záporokkal. Ha úgy döntesz, autóval viszed a gyereket, számolj vele, hogy rajtad kívül a többi 720 ezer általános iskolás gyerek szüleinek jelentős része is így fog gondolkodni. Szóval lesztek páran az utakon. Ja, és néhány kerület azzal kedveskedik a szülőknek, hogy úgynevezett iskola utcákat jelölnek ki. Ennek lényege, hogy a tanítási idő kezdetén és végén lezárják az autóforgalom elől az iskola környékét.
Vagyis nem működik majd az, hogy elviszed a gyereket, megállsz, kiszáll, és megy mindenki dolgára, hanem kereshetsz parkolóhelyet a környéken, bekíséred a gyereket, majd vissza az autóhoz. A 30 másodperces mutatványból azonnal lesz 5-10 perc, sokkal több autó, és őrült dugó. Számolj ezzel is, amikor ma este beállítod az ébresztőt.
Kitartás, hamarosan jön az őszi szünet! Addig már fél lábon is kibírjuk.






