Hetek teltek már el azóta, hogy hazatértünk a dél-olaszországi Calabriából, de most azonnal visszamennénk. Leginkább azért, mert cikkünk írásakor Budapesten 13 °C-ot mérnek a hőmérők, Dél-Olaszországban pedig pontosan kétszer ennyit mutat a Google… A szándékot azonban az is erősíti, hogy a körülményekhez képest komfortosan és olcsón úsztuk meg a háromezer-párszáz kilométeres kalandot.

12 fotó

Az utazást gyors, de alapos számítás előzte meg: a kérdés értelemszerűen az volt, hogyan tudnánk négy embert minél gazdaságosabban, emberhez méltó körülmények között eljuttatni Dél-Olaszországba. Ennek folyamatáról itt írunk – ha érdekelnek a részletek, kattints és olvass, ha nem, eláruljuk: az LPG-s autózás lehetősége toronymagasan nyerte az összehasonlítást. Akkor is így lett volna, ha kínszenvedésként éljük meg az autóban négy részletben eltöltött mintegy 36 órát, de erről sem volt szó: habár a Joggerrel abszolvált megakirándulás deklaráltan nem teszt volt, tapasztalatainkat hamarosan megosztjuk veletek.

Alapszabály, hogy hosszú útnak teli tankkal indul neki az ember. A Dacia Jogger esetében ez dupla tankolást jelentett: a 480 forintos benzint vésztartaléknak szántuk, hátha nem jutunk mindenhol gázhoz; az autógázt tekintettük elsődleges üzemanyagunknak. Magyarországon induláskor 390 forintba került az LPG literje – Szlovéniában valamivel magasabb, 1 euró (az egyszerűség kedvéért legyen 400 forint) körüli árakra számítottunk, Olaszországban az országúti szakaszokon reméltünk jelentősebb árelőnyt a gáztól.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 6

Budapestről tehát szelepig töltött tartállyal indultunk útnak, a fedélzeti számítógép 460 kilométeres hatótávolságot prognosztizált. Ha az érték stimmel, egy lendülettel eljutunk Ljubljanáig, aminek egyrészt azért örültünk, mert amúgy is sietni szerettünk volna, másrészt meg, mert az M7-es keleti szakaszán egyáltalán nem mutat LPG-kutat a praktikus, interaktív online térkép

Hiába nagy, 4,5 méternél is hosszabb a Jogger, menetkész tömege valahol 1,2-1,3 tonna körül alakul. Így aztán az egyliteres, 100 lóerős motornak nincs nehéz dolga sem a lendületvételben, sem a sztrádatempó fenntartásában. Nem csoda, hiszen a műszaki táblázatot böngészve kiderül, hogy a háromhengeres LPG-üzemben erősebb is, nyomatékosabb is, mint amikor benzinnel járatjuk, valamivel jobban gyorsul, és végsebessége is magasabb – a különbségek nüansznyiak, de ott vannak.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 7

Angolul LPG (Liquefied Petroleum Gas), olaszul GPL (Gas di Petrolio Liquefatto).

A lényeg, hogy a 130 km/óra nem okoz problémát az autónak. Választhatunk persze alacsonyabb átlagsebességet, hogy spóroljunk az üzemanyaggal, de szerettünk volna még világosban megérkezni 1000 kilométerre fekvő, köztes szállásunkra. Ezért a törvényileg megengedett maximummal haladtunk, tempomat helyett a sebességhatárolóra bízva a korlátozást, így rugalmasabban tudtuk követni a forgalom lüktetését.

Az előzetes számítások helyesnek bizonyultak, Ljubljana előtt már mérhető hatótávolságot sem tudott megjeleníteni a fedélzeti számítógép, de a bal térdnél elhelyezett, zöld visszajelző fény mutatta, hogy bizony még mindig gázüzemben autózunk. A hatalmas töltőállomásra begurulva lebzselő fiatal dolgozóktól – alighanem diákmunkásoktól – érdeklődtünk, hogy merre találjuk az LPG-kútfejet. Ott van hátul, jött a válasz tört angolsággal, de nincs. Mármint van, Szlovéniában nincs gond az ellátással, nyugtattak meg, amikor kezdtem bepánikolni, de náluk speciel elfogyott, és csak délutánra várják az utánpótlást. Menjek tovább nyugodtan, a következő töltőállomáson minden bizonnyal kapok LPG-t.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 8

Délen a helyzet sokkal rosszabb: 20 perces autózás után tudtam megtölteni a tartályt, a legtöbb kúton csak benzint és gázolajat kapsz

Minden rosszban van valami jó. Így lehetőségünk nyílt megtapasztalni, hogy a gázüzemről a tartály kiürülése esetén is teljesen zökkenőmentesen áll át benzinüzemre a rendszer, illetve miután Magyarországon 39,26, Szlovéniában pedig 39,22 liternyi gáz ment a teljesen üres tartályba, nagy magabiztossággal kijelenthetjük, hogy ekkora a maximális kapacitás.

Olaszországban aztán az is kiderült, hogy ha a külső sáv békés százharminca helyett a belső sáv 150-hez közelítő tempóját választjuk, a 9-9,5 literes átlagfogyasztás gyorsan és határozottan kúszik fel 11 liter fölé. Nincs ezen mit csodálkozni, benzinből is hasonló mértékű, ha nem rosszabb lett volna a fogyasztásnövekedés.

Az északi tartományokban mindenütt kapni autógázt, a fizetés folyamata célszerű és olaszos. Ha nincs kártyaleolvasó terminál a közelben, a kezelő (míg a szlovénoknál magad tankolsz, az olasz és magyar kutakon nem önkiszolgáló az LPG) kerek összegre kattintja a tartályt, majd a lelkedre köti, hogy 30 eurót (12 000 Ft) fizess Alessandrónál a 8-as kútnál, és jók leszünk. Bizonylat? Két hét alatt sehol egyetlen papírfecnit nem adtak az olasz kutakon, alighanem így kímélik a környezetet.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 9

Servito, azaz kizárólag a kútkezelő tankolhat. Itt éppen nincs kútkezelő, de majd jön. Hamarosan.

Mindez persze a legkevésbé sem zavar, hiszen autópályán olyan mértékű az árkülönbség az LPG és a benzin között, ami minden kényelmetlenséget felülír. Autópályán probléma nélkül kértek el 2,40 euró fölötti összeget (azaz kb. 960 forintot) a benzinért, az LPG ára azonban így is 1 euró, 400 forint alatt maradt. A Dacia Jogger WLTP-szabvány szerint megadott fogyasztási adataival számolva 25% körül alakul az LPG-üzem többletfogyasztása, ám még ezzel együtt is csaknem feleannyiért tudunk autózni gázzal, mint benzinnel.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 10

Van még kérdés?

Bukóra kerülsz persze, ha rosszul tervezed meg az utadat. Hogy ne kelljen éjszaka vezetni, két etapban mentünk oda, és kettőben vissza. Logisztikai szempontból két fő követelmény volt: legyen közel az autópályához, hogy minél kisebb legyen a kitérő, és legyen saját parkolója, hogy ne kelljen kipakolni az egész autót éjszakára. Meg is találtuk az ideálisnak tűnő helyszínt, de valami hiba csúszhatott a számításba, mert a remélt tíz kilométer helyett vagy százat kellett autóznunk országúton, városi káoszban, útfelbontásokon átbotorkálva. Valószínűleg végig az autópályával párhuzamosan haladtunk, de ekkor már mindegy volt, inkább kettő, mint egy órát veszítettünk, mert nem ellenőriztem a mesterséges intelligencia számításait.

Nem először tréfált meg Olaszországban a Google Maps: öt évvel ezelőtt egy olyan útszakaszra kényszerített volna bennünket, ahol leszakadt egy híd – nem aznap, hanem hónapokkal korábban –, és ha nem siet segítségünkre egy szimpatikus olasz pár, akik közös mozizásukat beáldozva egérutakon kivezettek bennünket az autópályára, talán még ma is ott kóvályognánk…

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 11

Cosenzától északra 78,7 eurócent, azaz 315 forint az LPG literje! Ugyanitt a benzin átszámítva 808 Ft.

Délen, a sztrádától távol árnyaltabb a kép. Egyrészt nem tart minden kút autógázt, másrészt az árak is alacsonyabbak. Egyszer, véletlenül láttunk 2 euró (800 Ft) alatti benzinárat is, ugyanakkor a gáz ára stabilan 90 eurócent (360 Ft) alatt maradt, ha pedig eltávolodtunk a tengerparttól, és turisztikailag érdektelen tájon autóztunk, 79 centért (316, nem vicc, háromszáztizenhat forintért) tankolhattunk – ez a hazaiaknál is messze kedvezőbb ár volt túránk rekordja.

Nyugták hiányában nehéz pontos egyenleget vonni, egyvalami azonban biztos. A kényszerű benzinüzemű betétekkel együtt is 3350 kilométert tettünk meg gázüzemben, 9,4 literes átlagfogyasztás mellett. Ez 315 liternyi elégetett autógázt, és nagy vonalakban ugyanennyi (a valóságban valamivel kevesebb) eurót jelent. Forintban 126 ezer forint, tartsd meg az aprót. Ha ugyanezen a távon benzinnel autóztunk volna, a már említett, norma szerinti adatokból 7,5 literes fogyasztást következtetünk; a 251 liternyi benzin pedig valamivel több mint 200 ezer forintra (500 euróra) jön ki. A gázüzemű autózással járó minimális kényelmetlenségek – azaz, hogy nem 500, hanem 350 kilométerenként állunk ki tankolni, illetve időnként bolyongani kell, hogy találjunk minket kiszolgáló kutat – fejében tehát nagyságrendileg 185 eurót, azaz 74 ezer forintot spóroltunk a teljes út során.

Gázüzemű Daciával utaztunk Dél-Olaszországba, egy vagyont spóroltunk 12

Cikkünk írásakor Magyarországon a magántulajdonban lévő autókba 480 forintért tankoljuk a benzint, és 380-ért az autógázt. 2022 szeptemberének végén tehát a használat költségei nagyjából azonosak. Viszont olcsóbban vettük meg az autót (a Dacia jelenleg 120 ezer forinttal kínálja kevesebbért a 100 lóerős dual fuel Joggert, mint a 110 lóerős benzinest), és jóval nemcsak olcsóbban, de tisztábban is autóztunk: a TCe 110 benzinmotor ugyanis egy kilométeren 127 gramm CO2-t bocsát ki, míg az Eco-G 100 erőforrás LPG-üzemben csupán 118-at. 3350 kilométeren az 30 kilogramm CO2-t jelent.

Ha viszont cégautóként üzemeltetjük az LPG-s Daciát, megváltozik a kép. Jelenleg a Holtankoljak.hu adatai szerint 643 forint a 95-ös benzin, és 382 az LPG. Mivel adott távolságra 25 százalékkal több kell belőle, szorozzuk be 1,25-tel az LPG árát. Így 477,50 forintot kapunk, ami kicsit még kedvezőbb is, mint a 480 forintos hatósági ár – ezt pedig talán nem is kell tovább magyarázni…