Drasztikus javaslatot fogadott el az Európai Parlament alig egy hónappal ezelőtt. Ellehetetlenítenék a hagyományos fosszilis üzemanyaggal működő belső égésű motoros új autók forgalomba helyezését azzal, hogy 100 százalékban csökkentik a CO2-kibocsátást, vagyis nulla lesz a határérték 2035-től. Ez azt jelenti, hogy benzines és dízelüzemű autók többé nem készülhetnek, ami a jelenlegi generációnak, az eddig ismert vezetési élmény szerelmeseinek és hagyományos mechanikai élményekért rajongóknak elég szomorúan hangzik.

A már legyártott és az utakon futó régebbi autókon viszont ez nem fog segíteni, továbbra is ugyanúgy eregetik majd a káros gázokat a levegőbe, sok nagyváros éppen ezért tiltja ki a régebbi autókat az utcáiról. Van azonban egy apró, halvány reménysugár, ami alapján még nem kell temetnünk a valódi, klasszikus értelemben vehető hajtásláncokat, ez pedig a szintetikus üzemanyag.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 2
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 3

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást?

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást?

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 15
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 16
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 17
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 18
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 19
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 20
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 21
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 22
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 23
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 24
Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 25
Fotó megosztása:

Mi a baj a hagyományos benzinnel és gázolajjal?

Fosszilis energiahordozó felhasználásával állítanak elő energiát a belső égésű motorok, aminek a melléktermékei a szervezetre és a környezetre káros anyagok, főként szén-dioxid, korom, nitrogén-oxid és egyéb részecskék. Emellett nem véletlenül nevezzük őket nem megújuló energiaforrásnak, a Föld kőolajkészletei végesek, a kitermelés pedig folyamatos és elképesztően nagy mennyiségben történik. Olyan energiaforrásra van szükség, ami megújuló, és sokkal tisztább mind az előállítását, mind a felhasználását illetően.

Megoldás lehet a szintetikus üzemanyag

Több mint tíz éve már nem csak mendemonda a szintetikus üzemanyag, több vállalat is óriási összegeket invesztált a fejlesztésébe, és az egyik legnagyobb közöttük nem más, mint a Porsche. 2019-ben a Siemensszel együtt befektetőként támogatták egy startupüzem felépítését Chilében, ahol szintetikus üzemanyag előállítása volt a terv. Ezt a projektet idén még 75 millió dollárral tolta meg a Porsche, amivel tulajdonrészt is vásároltak, ez pedig nyilvánvalóan azt jelenti, komolyan foglalkoznak a dologgal. Ha a sportautók gyártóinak koronázatlan királya ilyen mértékben invesztál egy olyan üzemanyag fejlesztésébe, ami a belső égésű motoros autók jövőjét jelentheti, akkor bízhatunk benne, hogy nem fognak megállni, amíg nem lesz megoldás.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 26

A fosszilis alapanyagból készült üzemanyag a múlté lesz pár éven belül az autóknál

Hogy miért feszül meg ennyire a Porsche azért, hogy legyen folyékony üzemanyag a jövőben? A személyautókhoz képest bizonyos területeken nehezebb lecserélni a belső égésű motort elektromosra, leginkább a szállítmányozásban. Miután a Porsche maga is nagyban játszik az elektromos autók és a fenntartható jövő terén, igyekszik kiaknázni minden olyan pontot, ahol a karbonsemlegesség elbukhat. Hiába készülnek nulla helyi emissziójú autók, ha a gyártási vagy szállítási folyamat közben fosszilis energiahordozókat használnak fel. Vagyis meg kell oldani, hogy a tengeri szállítmányozásban se kőolajszármazékot használjanak a hajók hajtásához, amivel a Porsche autóit szállítják. Ez egy hosszabb távú terv a márkánál, a rövidebb a személyautóké, és ebben is van már kézzel fogható eredmény.

A chilei üzem 2019 óta termel szintetikus üzemanyagot a Porsche számára, amit fejlesztésekhez, tesztelésekhez, 2022 májusától pedig autóversenyekhez használnak fel. Mint az autóiparban alkalmazott számtalan fejlesztés, ez is a motorsportban jelent meg először. Idén is elstartolt a Porsche Mobile 1 Super Cup, amiben a 911-es versenyautókat már szintetikus üzemanyaggal tankolják, ezzel is demonstrálva a közönség számára, hogy a nagy terhelésen használt autókban is ugyanúgy alkalmazható, mint a hagyományos benzin.

Mitől annyira ígéretes a szintetikus benzin?

Előállításához nincs szükség kőolajszármazékokra, vagyis a személyautók átállásával jelentősen lassítható lenne a Föld készleteinek fogyása. Közvetlen hatása az emberiségre pedig a tiszta üzem, mivel a szintetikus üzemanyag előállításához szükséges alapanyag a levegőben “korlátlan” mennyiségben megtalálható CO2 (szén-dioxid) és a vízből könnyen előállítható hidrogén. Felhasználása, elégetése során ugyanúgy CO2 a melléktermék, de azzal, hogy a gyártásához is erre van szükség alapanyagként, megújuló energiaforrásról beszélünk. Hatásfoka közel azonos a hagyományos benzinével és gázolajéval, állaga szintén, vagyis ugyanúgy tankolható, így könnyen helyettesítheti azokat.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 27

Nem elég, hogy az üzemanyag szintetikus, az előállításnak és a szállításnak is karbonsemlegesnek kell lennie

Részben szintetikus már létezik

A Bosch szerint a szintetikus üzemanyagok bevezetése egyelőre még nem lehetséges az előállítási költségek miatt. A teljesen szintetikus üzemanyag literje többszörösébe kerülne a jelenlegi használt üzemanyagokénak, az árakat pedig csak a termelés növelésével lehetne lejjebb szorítani. A technológia már a német óriásnál is megvan, mégsem készítenek teljesen szintetikus üzemanyagot, részben szintetikusat azonban igen.

A Shell-lel és a Volkswagennel közös fejlesztés nyomán a Bosch 2021-ben mutatta be a „kék benzin” névre keresztelt üzemanyagát, mely 33%-ban tartalmaz megújuló energiaforrásból készült benzint. A keverék hatásfoka ugyanolyan, mint a sima benziné, és megfelel az E10-es szabványnak is, viszont a Bosch szerint sokkal időtállóbb, kevésbé hajlamos megromlani, szétválni, mint a hagyományos benzin. Egyelőre csak a Bosch egyik németországi telephelyén lehet tankolni a „kék benzinből”, de ebben a formában egy-két éven belül akár meg is jelenhet a benzinkutakon is.

Törékeny folyamat az előállítása

Eddig minden szép és jó, ragyogó jövőt jósol a belső égésű motorok számára, de ahhoz, hogy összességében valóban kevésbé terhelje a környezetet, az előállításától kezdve az összes lépésnél megújuló energiaforrásokat kell alkalmazni. A Porsche és a Siemens által támogatott startup sem véletlenül választott a chilei helyszínt, a konstans szél hajtotta erőmű látja el a berendezéseket árammal, amiből a szintetikus üzemanyag előállításához pedig nagy mennyiségre van rá szükség. A folyamat egyik fele ugyanis klasszikus vízbontás áram segítségével, aminek az egyik végterméke hidrogén, a másik pedig oxigén.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 28

A Porsche és a Siemens által támogatott startup vállalat gyára Chilében teljesen karbonsemlegesen állítja elő a szintetikus üzemanyagot

A folyamat érdekesebb része a szén-dioxid levegőből való kivonása. Ehhez a beszívott levegőt egy szűrőrendszeren juttatják keresztül, amiben megkötik a szénrészecskéket, az így maradt “tiszta” levegőt pedig egyszerűen kiengedik. Így egy szintetikus üzemanyagot gyártó üzem lényegében légtisztítóként működik, és ameddig nagyobb mennyiségben állít elő üzemanyagot, mint amennyit felhasználnánk, a levegő tisztább. Ez akkor működik, ha az autó egy liter szintetikus üzemanyag elégetésével kevesebb CO2-t bocsát ki, mint amennyi az egy liter üzemanyag előállításához szükséges volt.

Az előállításhoz szükséges mennyiségű szén-dioxid egyelőre könnyen fellelhető, például a nagyobb gyárak mellé telepített szintetikus-üzemanyagot előállító telepek alapanyag-ellátása folyamatosan biztosított.

A hidrogénből és a szén-dioxidból víz és katalizátorok segítségével metánt készítenek, vagyis kémiai folyamattal állítanak elő a földgázhoz nagyon hasonló anyagot. Ebből aztán az olajfinomításban is alkalmazott eljárások során sűrűbb folyadék állapotú anyagot hoznak létre, amiből benzin és gázolaj, de akár motorolaj is készülhet, a felhasználási lehetőségek köre innentől kezdve egészen széles.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 29

Versenyautókban teszteli a Porsche az új szintetikus benzint

Bár maga a folyamat nem tűnik túl bonyolultnak, a szintetikus üzemanyag előállításában ez a legkisebb kockázat. Fontos megoldani a megújuló energiaforrások használatát, mint a szél-, a víz- vagy a napenergia, ahhoz, hogy valóban környezetkímélőnek nevezhessük. Ebbe beletartozik az üzemanyag szállítása is, vagyis már a tartálykocsikat húzó kamionok és tartályhajók hajtásának is zöldnek kell lennie.

Bírni fogják az autók?

Könnyű elképzelni, hogy pár év múlva megállunk a benzinkúton és ugyanúgy megtankoljuk az autónkat, mint 2022-ben, de az már olyan benzint éget el, amit levegőből és vízből állítottak elő. Arról azonban egyelőre még korai lenne biztosat mondani, hogy az autók bírni fogják-e az új üzemanyagot.

Bár a kémiai szerkezete azonos a hagyományos üzemanyagokéval, a pontos összetétel egyelőre nem ismert a kísérleti fázisban lévő szintetikus benzinnel kapcsolatban, és a versenyautók üzemanyagrendszere is eltér egy hagyományos autóétól. Így egyelőre kérdés, hogy szükséges lesz-e kicserélni a tankot, az üzemanyagcsöveket, a szivattyút, az injektorokat ahhoz, hogy fel tudja használni és bírja a rendszer a szintetikus benzint. A Bosch szerint nem lehet gond, a régebbi autók is gond nélkül bírják, igaz, náluk még csak részben szintetikus benzin jelent meg forgalomban. Egyes szintetikus üzemanyagot használó csapatok azért az üzemanyagrendszerek gyors elhasználódásáról mesélnek.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 30

A 100%-os szintetikus benzin előállítása drága, így még nem lenne piacképes

Mikor jöhet az új kor üzemanyaga?

Azon dolgozik a Porsche, hogy a lehető legkevesebb negatív jellemzőt mondhassuk el a szintetikus üzemanyagról, de egyelőre ezekből még van bőven a hagyományos benzinnel és gázolajjal szemben. Az előállítási folyamat pillanatyilag drága, és a “műbenzin” kereskedelmi forgalomban még nem kapható. A Porsche mellett a Bosch a technológia másik nagy szereplője fejlesztések terén és a jövőbeni áraik nagyjából összecsengenek. A tervek szerint 2026-tól lenne elérhető kiskereskedelmi forgalomban a szintetikus benzin, a literenkénti árra pedig a legutóbbi információk szerint 2 eurót jósolnak, ez mai árfolyam szerint nagyjából 800 forint jövedéki és forgalmi adók, egyéb járulékok nélkül, vagyis jóval drágább lehet a hagyományos üzemanyagoknál, legalábbis a háború előtti árakhoz viszonyítva, amikor az árjóslás is született.

A Porsche által is birtokolt HIF Global Haru Oni gyárában a folyamatos termelés idén indult el, a tervek szerint az év végéig 130 000 liter üzemanyagot állítanának elő ott. Ez a Porsche fejlesztéseihez és a versenyautókba elég, a forgalomba hozáshoz kicsit több kell, ezért két éven belül 55 millió literre, négy éven belül pedig 550 millió literre emelnék az éves termelést, amivel 2026-ra könnyedén bevezethetnék az új üzemanyagot.

Többen fenntartásokkal kezelik az új üzemanyagot

Jól mutatja, mennyire külön mozog fejlesztésben a Porsche a Volkswagen-konszerntől az, hogy míg a stuttgartiak eurómilliókat fektetnek a technológiába, addig a Volkswagen és az Audi szerint ez csak átmeneti megoldás. A két német gyártó szerint a szintetikus üzemanyag csupán egy lépcső az elektromos autózás felé, záros határidőn belül úgyis mindenki villanyautóval fog járni.

Többen nemhogy nem hisznek benne, de egyenesen keresik a támadási felületet az új folyékony üzemanyagon. A Transport & Environment friss kutatása rámutat arra, mennyire csekély a szintetikus üzemanyag pozitív hatása a környezetre egy tisztán elektromos autóval szemben. Egy 2030-ban vásárolt, belső égésű motorral szerelt autó teljes életciklusa alatt csupán 5%-kal kevesebb CO2-t fog kibocsátani szintetikus üzemanyaggal a hagyományos benzinhez képest.

Ez mentheti meg a jelenlegi autózást? 31

Rövid időn belül megjelenhet a benzinkutakon és hagyományos autókba tankolhatjuk, megoldhatja a régebbi autók tulajdonosainak félelmét

Ezzel szemben egy elektromos autó a gyártását és a töltési technológiát is számításba véve mintegy 78%-kal kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményez egy hagyományos benzineshez képest. Ebből egyértelműen kiderül, hogy hosszú távon a villanyautó a megoldás az új autók tekintetében.

A szintetikus üzemanyag ugyanakkor nem csak az újonnan legyártott autóknak szól, hanem az utakon jelenleg és 10-15 év múlva is futó több tízmillió autó számára is elérhető lesz. Ezzel az aktuális autópark károsanyag-kibocsátása is csökkenthető, nem csak az újonnan legyártottaké.

Tankolnál szintetikus üzemanyagot sima helyett?
Simán
36% (365)
Inkább villanyautóra váltok
8% (80)
Igen, ha így használhatom később is az autóm
56% (576)