Minden egy pesti társasház mélygarázsában kezdődött, ahol váratlanul megjelent egy félig teli – vagy félig üres, de ez másik történet – kis méretű PET palack az egyik parkoló autó előtt. Mindenki lehet feledékeny, gondoltam, véletlenül ottmaradt, nincs ebben semmi. Aztán néhány nap múlva másik autó előtt gazdagodott új palackkal a kiállítás, majd kisvártatva előkerültek a másfél, kétliteres flaskák is, rendre az autók mértani középpontja elé illesztve.

Vadállatok az autóban 1

Minden egy árva, ottfelejtett palackkal kezdődött

Mi ez? Valami rafinált lopásgátló, vagy induláskor így ellenőrzik az első parkolószenzor működését? Esetleg erről jut eszükbe, hogy még meló előtt be kell ugrani a műkörmöshöz/barkácsboltba? Elképzelésem nem volt, de közben egyre csak gyűltek a furcsa jelenségek a mélygarázsban.

Néhány nap alatt különféle iskolák alakultak ki: az ingadozók, akik bizonytalanok voltak, beérték egy hanyagul odavetett üveggel, a képzettebbek, akik előre, hátra is állítottak egyet egyet, a biztosra menők, akik az autó minden sarkához illesztettek palackokat, míg mások a szélvédőre fektetett darabokkal egészítették ki a szettet, és várták a csodát, esetleg a kocsi tetejére állított palackban bíztak. És volt olyan is, aki még üres energiaitalos dobozt is otthagyott, biztos, ami biztos. De mi a frász ez az őrület? Vajon mindenki megtébolyodott a házban, vagy csak én maradtam le valami új menőségről? 

Vadállatok az autóban 2

Gyűlnek a palackok az autók előtt

Aztán nem bírtam tovább, megkérdeztem: nyest ellen vetették be a wunderwaffe palackot. Igen, nyest ellen. Az áltudományos magyarázat szerint amikor a nyest készül felmászni az autóra, akkor meglátja a tükörképét a palack vízben és menten frászt kap a látványtól, majd illedelmesen elinal. Mindezt 2020-ban gondolják így felnőtt emberek, nem a középkorban. 

Vadállatok az autóban 3

Ő sem bízta a véletlenre, jutott palack minden sarokra

Na, de akkor most kinek van igaza? Nekem, aki nehezen hiszem el, hogy a nyestet ezzel a csellel el lehet kergetni, vagy a palackosok rendjének? Járjunk utána!

Nyest

A nyest 40-55 cm testhosszúságú, kis méretű ragadozó, 1,1-2,3 kg-os testtömeggel, 22-30 centiméteres farokhosszal és szinte egész Eurázsiában otthon érzi magát. Bár a sziklás, nyílt területeket kedveli a legjobban, gond nélkül beköltözik a városokba, épületekbe, autókba is. Éjszaka aktív, jól mászik, és megeszik mindent a gyümölcstől, apróbb gerinceseken át a tojásig. Mivel territoriális jószág, ha valahova beköltözött, onnan nem lesz könnyű elkergetni. 

Miért nem szeretjük a nyestet?

A városi ember kevés állatnak örül, ami alkalmazkodott az urbánus élethez, így a nyestet is utálja, amely gond nélkül beköltözik a padlásra, megrágja a szigetelést, elektromos vezetékeket és még össze is pisil mindent. Akinek autója van, az különösen rosszul viseli, ha nyest költözik a környékére, leginkább azért, mert a frissen mosott autót összemászva ronda lábnyomokat hagy maga után, és az autóra kapaszkodás közben összekarmolja a fényezést.

Vadállatok az autóban 4

A motortér borítását is szeretik széttépni

Elvetemültebb nyestek attól sem riadnak vissza, hogy helyes kis kakaós csigát helyezzenek el az autó tetején. Ez a fura szokásuk oda vezethető vissza, hogy a vadonban praktikus dolog magaslatokra tenni a sajátnak tartott területen a névtáblát, ami náluk egy csinos ürülékhalom. Így hatékony, látszik, szaglik messziről. A frissen mosott autónak meg nagyon idegen szaga van, muszáj hát látványosan megjelölni.

Vadállatok az autóban 5

Ha ilyen nyomokat látsz, kezdhetsz aggódni

Az összetojt, megkarmolt karosszéria is elég bosszantó, de sokkal nagyobb bajt okozhat egy nyest a motortérben, ahol szétcincálhatja a motortér borítását, hangszigetelését – érdekes, hogy az utóbbi 10 évben szinte egyetlen érintetlen motortér-borítású Dacia tesztautóval nem találkoztam -, rosszabb esetben pedig egy-egy elektromos kábelre, vákuumcsőre is megharagudhatnak, és megrághatják. Innen már csak egy lépés a zárlat, nem működő berendezések és a szerviz.

Hogyan zavarjuk el a nyestet?

Legjobb, ha eleve nem szoktatjuk magunkhoz, a kukákba hanyagul bedobott ételmaradék, a kutya, macska táljában maradt falatok ugyanúgy vonzhatják a nyestet, mint az elhanyagolt padlástér. A közelben lakó kutya, macska viszont jó eséllyel távol tartja a nyestet a háztól.

Vadállatok az autóban 6

A vírus miatt kényszerpihenőt tartó cirkusz befőttesüvegben árulja az oroszlánkakát, ami remekül elijeszti a ház körül feltűnő kisebb betolakodókat

Ha már ott van, akkor ezerféle módszert lehet kipróbálni, de ezek hatásossága nagyban függ a környezettől. Legegyszerűbb egy mezei vécéillatosítót telepíteni a motortérbe, persze veszélytelen, hőtől védett helyre, nehogy nagyobb bajt okozzon, mint a nyest.

Szerencsés esetben nem kihívásként értékeli az új szagot a jószág és nem próbálja meg büdösebbé tenni az autót, hanem inkább lelép. Ha ez nem jön be, kutyaszőrrel, nyestriasztó permettel lehet ráerősíteni a klotyóillatosítóra. Igaz, utóbbi annyira büdös, hogy az autós maga is inkább busszal közlekedik autó helyett. Az aktív szagosítás mellett legalább ennyire fontos, hogy a nyest szagnyomát is maradéktalanul eltávolítsuk. Ehhez is akadnak szakboltokban szerek, néhány ezer forintos áron. 

Vadállatok az autóban 7

Kombinált nyestriasztó

A következő szint az aktív, ultrahangos riasztó lehet, ami csekély áramfelvételű, a motortérben elhelyezett apró hangszóró, amely az emberi fül számára hallhatatlan frekvenciájú hangon üvölt. Kitartóbb nyestek ellen ez sem biztos, hogy beválik, de az alufelnit porladósra pisilő kutyák ellen hatásos lehet, ára 5-10 ezer forint körüli. 

Még az autóra tapasztható kamu-vadriasztók kapcsán tudtuk meg Dr. Farkas Jánostól, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének adjunktusától, hogy vadriasztásra az aktív, ultrahangos eszközök sem mindig hatékonyak. Az állat hamar megszokja a zavaró hangot, hiszen semmi más kellemetlen dolgot nem tapasztal. Azonban ha talál egy csendesebb, nyugalmasabb búvóhelyet a közelben, simán megmenekülhetünk és hálálkodhatunk az ultrahangos megoldásnak. 

Vadállatok az autóban 8

Nagyfeszültségű impulzusokkal sokkolja a motortérbe látogatót ez az eszköz

Az Ebay-en vidám nyestszőnyeget is lehet vásárolni, amit a kerekek alá lehet helyezni és aminek hülye méretű és mintájú rácsozatától állítólag összezavarodnak a kis rohadékok és féltve a kis tappancsaikat nem igazán lépnek rá. Legalábbis ezt ígéri a forgalmazó.  

Vadállatok az autóban 9

Nyestfogó szőnyeg. Jó, nem fogja meg, csak a jószág nem kíván majd rálépni, így megmenekülhetsz tőle

Olvasónktól, Balázstól kaptuk a tuti tippet, aki szintén valami hasonlót használ, és egyelőre úgy látszik, működik a dolog. Csak ő nem készen vette, hanem maga készítette a nyesthálót. 

“Baromfihálóra kell állni, majd azt mindkét irányból a kerékhez húzni, hajtogatni-hullámot kialakítani. Érdemes a háló mindkét végét lécre erősíteni, így könnyebben megtartja a hullámformát.
Így valóban nem tud felmászni a motortérbe a nyest. Ajánlott gumiszőnyegre állni, mert a vizes (vagy téli) gumi magával húzhatja a hálót elinduláskor. És persze nem szabad elfelejteni kiegyenesíteni a hullámot indulás előtt, nehogy a kerék felgyűrje azt.”

Vadállatok az autóban 10

Egyszerű, olcsó és működő megoldás a baromfiháló

A taktikai atomot a motortérbe szerelhető apró villanypásztor jelenti, amit még ultrahangos riasztóval is lehet kombinálni, és úgy 20 ezer forint körüli áron lehet hozzájutni. A hangszóró pulzáló, idegesítő hanggal bosszantja a nyestet, míg a motortérbe szerelt elektródák több száz voltos impulzusokkal teszik pokollá a motortérbe betolakodó életét.

Szóval a vízzel töltött műanyagüveg nem védi meg a kocsid semmiféle állattól, legfeljebb téged a kiszáradástól. De ha jól érzed magad tőle, és hiszel benne, akkor hajrá, bástyázd körbe a kocsid PET palackkal. De azért az eredményről tájékoztass minket is.

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: műszaki hiba nyest vadállat zárlat